Repülés

Repülés.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

Egyszer az ismeretlenbe, máskor az unizerzumba. Sose tudtam mikor be voltam lőve, hogy éppen hova fogok repülni viszont vágytam rá. Ismét, hogy lebeghessek. Hogy semmi más ne legyen csak a lebegés.

Imádtam ezt az állapotot. Pedig nem volt veszélytelen.

Egyszer azt hittem tényleg tudok repülni, hogy szárnyaim vannak és mint a madár el tudok szállni. Kimentem a teraszra. Ott felmásztam a korlátra és repültem, amíg a tűzoltók meg nem fogtak. Azt mondták mákom volt, hogy időben jöttek különben kizuhantam volna a hatodik emeletről.

Akkor kerültem be először az elvonóra. Tudtam én nem tartozom oda. Egy csupa szerencsétlen alak. Akik elveszítették a kontrollt. Én naivan azt hittem, hogy tudom uralni a kontrollt. Mekkorát tévedtem.

Az elvonón is állandóan lebegni akartam. Kerestem az erre megfelelő helyet és szert. Aztán kiengedtek. Azt mondták gyógyult vagyok. Mekkorát tévedtek.

Hazamentem. Kezdődött minden ellőről. Vagyis rosszabb lett. Ha nem repülhettem jött az izzadás, a rángás. Nyálaztam, mint egy zombi. Semmi se volt jó. Sehogy sem volt jó.

Repülni akartam, minél messzebb a földi léttől.

Aztán egyszer végre elrepültem. Nem tudtak megfogni.

Kizuhantam az erkélyemről és ott haltam meg a földön.

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szól a hegedűm

Edit Szabó : Szól a hegedűm “Hegedülnek,szépen muzsikálnak,” Leány áll a fények sugarában, hosszú ruha fedi a termetét, pódiumon csak ő lesz a vendég! .

Teljes bejegyzés »

Mormolt, halk szavak…

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, Viharban is repülnek a madarak… Siránkozó lőrések vágyják a harcot, Én mikor vághatok csodálkozó arcot? Sokan várjuk, eljön az idén

Teljes bejegyzés »

Haladásban fékeződő élet

Hétköznapi pszichológia… a lét csapdájában. (Senrjon) Járvány még nem múlt végleg, De pluszban már van egy háború. Harc dúl egy hete… * (Senrjú) Lesz cudar

Teljes bejegyzés »

Végső filozófiámban

Hétköznapi pszichológia… (Anaforás, 3 soros zártükrös) Esteledik már az életem, ez a vég a végső? Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő… Esteledik már az

Teljes bejegyzés »

Tűnódés

Elröppent hatvanöt év, Elmúlt már sok, mi szép. Nincs velem apám s anyám, Életem célja? Talány.   Neveltem egy gyermeket Hiúság is kergetett. Munkában élre

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2022. szeptember 26.

Kedves Alkotótársunk! Ebben a bejegyzésben jelentkezünk szeptemberi hírösszefoglalónkkal, ill. néhány októberi információval. Versek és Novellák 2022. pályázat – kiértesítés A nagyszámú beérkezett pályamunka miatt a

Teljes bejegyzés »