Beryll és Alex
– Második rész –
Az előző részek tartalmából: Az Akvarista Blokkra alaposan ráfért egy állománybővítés. A Titkárnő kérésére a választás az axolotlre, egy különleges kétéltűfajra esett. Nekiláttunk keresni az interneten és azzal egyidőben nagytakarítást tűztünk ki, hogy berendezzük és beindítsuk a jövevények akváriumát.
A nagytakarítást megelőző este sokat tervezgettünk, készülődtünk. Mind Svájc, mind a Titkárnő derekasan kivették részüket az előkészületekből: hoztak nagyméretű köveket aljzat gyanánt, két virágcserepet, ahova az állatok elbújhatnak, valamint tetemes mennyiségű ecetet és szivacsot, hogy a Pincében porosodó akváriumokat alaposan lesikálhassuk.
Másnap reggel valamennyi akvarista, aki nem a sportnapon vett részt, a 209-esben gyülekezett. Ott volt a Titkárnőn, Svájcon és rajtam kívül a Színésznő, a Sajtszerető és a Szerelő a régi csapatból, az újoncok közül pedig a Könyvmoly a 9 d-ből, Alföld, Sör és Csendes a 9 b-ből, Pályaelhagyó a 9 c-ből, valamint Kolléga a 12 c-ből. Emlékszem, őt pár nappal azelőtt láttam először. A Titkárnő ajánlotta be halasnak és annyit mondott róla:
– Meg fogod ismerni. Vörös a haja és fura ruhákat hord.
Épp ezért, mikor megjelent a 209-esnél elsőízben, így köszöntöttem:
– Tényleg fura ruhákat hordasz.
Alapvetően az anoliszok táplálékául szolgáló tücskök etetéséért felelt, de a nagytakarításon is besegített. S ő az a halas, aki rendszeresen főnöknek szólított.
Ahhoz képest, hogy ez volt az első nagytakarítás, amit egyedül vezényeltem le (mert a Vándormadár a sportnapon vett részt, s csak a végén csatlakozott), minden flottul ment. A Pincéből kiválasztottuk a megfelelő akváriumot az axik számára, ecettel és vízzel tisztára sikáltuk, majd a szintén megmosott kövekkel berendeztük. A Titkárnő hihetetlen szakértelemmel kettétörte a virágcserepeket s azokat is hozzáadta az akvárium dekorációjához. Kerítettünk egy működő szűrőt, megtisztítottuk, majd vizet engedtünk az akváriumba és az eszközt elindítottuk. Közben a régi, elalgásodott garnélás-gyöngydániós akvárium vizét leengedtük, az állatokat a nagy akváriumba tettük át. Jól mutatja, milyen töméntelen mennyiségű alga lepte el, hogy egy benne lévő dísztárgyat, egy garnélavárat (piramis alakban egymásra ragasztott üreges, felfelé haladva egyre szűkülő átmérőjű bambuszcsövek; Svájc általi becenevén dzsengatorony) csak azután vettünk észre s szereztünk tudomást a létezéséről, miután a vizet leszívtuk. Ezt is alaposan lesikáltuk, de nem volt hely a számára, így a pincébe került a többi dísztárgy közé egy cipősdobozba (abban aztán találtunk mindent a műanyag maja szobortól kezdve a fröccsöntött műnövényeken át az apró várakig; legtöbbjét egyszer se használtuk). Felállítottunk egy akváriumot, melybe a kubai kékrákot szántuk. Ehhez aljzatot is kellett keresni, majd mosni. Végül de nem utolsó sorban pedig rendet raktunk a kellékes szekrényben, hogy egyáltalán az ajtaját be lehessen csukni. Derék munkát végeztünk, a Vándormadár is elégedett volt, mikor megszemlélte az eredményt.
Megkezdődött a várakozás ideje. Mielőtt állatot telepítenénk egy akváriumba, két hétig üresen kell járatni a szűrőt. Ez hozzájárul a víz mikrobaállományának, baktériumkultúrájának kialakulásához, ami kulcsfontosságú a vízi élőlények szempontjából.
Persze nem unatkoztunk addig se. Emlékezetes, vicces dolgok történtek ekkortájt a Titkárnővel, Svájccal és velem. Az eredetileg axivásárlás céljából létrejött csoport a korlátlan hülyeség csataterévé vált. Éjszakába nyúlóan ugrattuk egymást, s úgynevezett becenév-háborút is vívtunk – főképp a Titkárnő meg én. Szegény Svájc nagyjából fél óránként írt be olyasmiket, hogy: „120 üzenet ilyen rövid idő alatt?? Azt hogyan?”; „Valaki tanulni próbál a holnapi matekdogára…”; „Nem fejeznétek be csak 15 percre??”. Ezek az idők mélyen az emlékeinkbe vésődtek.
A két hét letelt, érkezhettek az állatok. A kékrákot a Vándormadár vállalta, hogy beszerzi, én pedig Svájccal és a Titkárnővel az axikért mentem. Végül Soma javaslatára a ReptiZoo nevű állatkereskedésbe mentünk. A Campona közelében található bolt tulajdonosa nagyon jó viszonyt ápolt az egykori vezetővel, így mindig biztosak lehettünk benne, hogy minőségi és megbízható árut kapunk, a tanácsok hasznosak, s nem egyszer jelentős kedvezményt is adott.
Vonattal mentünk, az állomástól pedig egy tíz perces sétával elértük a ReptiZoo-t. Először majdnem elsétáltunk mellette, ugyanis az üzlet kicsi, és kívülről egy-két tábla hirdeti csak, mi célt szolgál az épület. Benn viszonylag szűkös a hely, minden zsúfolásig tele akváriumokkal, terráriumokkal, dísztárgyakkal, tápállatokkal, hüllőkkel, kétéltűekkel, ízeltlábúakkal és halakkal. Más állat nem is igazán kapható náluk, kifejezetten akvarisztikára és terrarisztikára szakosodtak.
Az axik a padlón álló akváriumok egyikében voltak. Még fiatal állat volt mind, vegyes arányban albínók és vadas színűek. Rövid tanakodás után kértünk egyet-egyet mindkét színváltozatból. A nemekre nem kellett figyelni, ugyanis mint megtudtuk, ilyen idős korukban még nincs nemük. Ha kettő együtt nő fel, az egyik biztosan hím lesz, a másik nőstény. A boltos bezacskózta őket, röviden ismertette a tartásuk során mire kell figyelni, majd fizettünk és indultunk vissza a VMG-be. A Titkárnő és Svájc hazamentek, így rám várt a nemes feladat, hogy új otthonukba helyezzem a jövevényeket. Felvágtam a zacskót, amiben érkeztek, pár percig a vízbe tartottam őket zacskóstól, hogy szokták az új hőmérsékletet, majd beengedtem őket.
Hátra volt még azonban egy fontos kérdés: hogy nevezzük el őket? Mivel a Titkárnő lett az egyik gondozójuk, buzgón ötletelt. Felvetődött a japán Kirito és Asuna, vagy az Így neveld a sárkányodat hősei után az Éjfúria és Fényfúria. Végül hosszas tépelődés után a vadas színű az Alex, az albínó pedig a Beryll nevet kapta. Közkedvelt lakói lettek a Blokknak, sokan figyelték őket érdeklődve.
Hosszú, nagyjából másfél hónapos út volt, mire egy kósza ötlettől eljutottunk odáig, hogy Beryll és Alex vígan fickándoztak az akváriumukban. S az egész kiindulópontja egy véletlen esemény volt, egy ártatlan kérdés az akvarista címerről. Sose tudhatjuk, hogy valami, ami abban a pillanatban jelentéktelennek tűnik, mihez vezet majd a jövőben. Az események egymásra épülnek, a jövő a jelenből táplálkozik. Nem szabad alábecsülni semmiféle történés fontosságát. Egy felszínes csevej lehet a bölcsője egy évekkel később adódó karrierlehetőségnek; lehet, hogy az utcán talált kétszázas lesz az az érme, ami napokkal később jól jön, hogy ne kelljen gyalogolnunk az esőben, hanem buszra szállhassunk – s még hosszasan sorolhatnám. Nem látunk a jövőbe. Ezért kell a jelen valamennyi eseményét és történését oly gondos figyelemmel kezelni, mintha herendi porcelánból lenne.
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.