Rózsa Iván: Ovi és a többiek

Rózsa Iván: Ovi és a többiek

Ovi így gyomlál: az igaz megy, marad a gaz? Az emberek békét akartak, ezért rá szavaztak, mert ovi szerint az ellenzék háborút?! Azt mondja most: szeret más, eltérő véleményeket is hallani; valójában mindenkit el akar hallgattatni, lejáratni, aki veszélyes hatalmára. Szerinte, aki hatalomra akar kerülni, az államellenes cselekményt követ el, mintha ő lenne az állam, pedig egy demokráciában természetes, hogy a pártok küzdenek a hatalomért. Higgyük mindig az ellenkezőjét annak, amit ovi mond!
Igaz, abban igaza van, hogy illiberális az állama; „soha többé baloldalt!” – adta ki a jelszót, tehát nincs Magyarországon demokrácia. Mintha az ő pártja jobboldali-kereszténydemokrata-konzervatív párt lenne… Nem is párt, inkább bűnszövetkezet, nemzetiszínű pántlikával. Azt hiszi ovi, hogy úr, pedig csak újgazdag ficsúr. És korántsem úriember, hiába urizál, mert egy úriember fair módon, tiszta versenyben akar győzni, és nem hazudik. Felcsút „fura ura” azt hiszi tán, hogy a világ ura lesz… Pedig nem más, mint pünkösdi király! Igaz, már túl régóta… Az oviféle békemenet tulajdonképpen (polgár)háborúskodó békamenet. Működik a sátáni terv, a 2022-es csapdája!
Az emberileg törpék most nagyra vannak… De vannak rendes alacsony termetű emberek is, sokan. A gyagyák most gagyognak és ragyognak! Most már hiába igyekeznek korrektnek tűnni a híradásokban, hiába ajánlanak együttműködést a teljesen szétvert ellenzéknek, ha van eszük az ellenzék politikusainak, nem élnek a felkéréssel. Valahogy ez olyan lenne, mintha valakit ágyékon rúgnak, aztán a tettes aggódva kíséri a sértettet az orvoshoz: tudsz-e még gyermeket nemzeni?!
Ha jóindulatúak vagyunk, még ha az ő szempontjukból jó is volt a cél, de még a jó cél sem szentesíti az eszközt. Ha bármilyen célért mocskos, egyszerre fasisztoid és bolsevik eszközöket vetnek be, akkor az elkövetők maguk is mocskos, bolsevik, fasisztoid gezemicévé válnak. Az emberek tudatában hazugságaikkal okozott károkról ne is beszéljünk! Továbbra sem tudnak jó és rossz között különbséget tenni zavarodottságukban. Győztek az ovisok, de ez pirruszi győzelem volt. „Sekély e kéj”: egyszer lehull a lepel és a maszk. Az Antikrisztus hiába kiáltja ki magát Megváltónak, nem hisz neki majd senki.
A massza, az arctalan tömeg buta és tudatlan; de a nép sohasem. Egyetlen népet sem lehet kollektív bűnösnek tekinteni! Sokan szavaztak ovi ellen, köztük én is. Különben is: kis vagy nagyon rossz lehetőség közül választhattunk.
Csak reménykedni lehet, hogy nem az lesz a mostani „buli” végeredménye a nagyvilágban, mint egy másiknak hét-nyolc évtizede! Ha nem más, hát talán a Jóisten közbelép. Még egy (két) háborúzó elmebeteget már nem bírna ki a világ. Gyerek kezébe kés és villa, éretlen felnőtt kezébe pénz és hatalom nem való!

Budakalász, 2022. április 7-11.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchárom éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok internetes portálon és...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szól a hegedűm

Edit Szabó : Szól a hegedűm “Hegedülnek,szépen muzsikálnak,” Leány áll a fények sugarában, hosszú ruha fedi a termetét, pódiumon csak ő lesz a vendég! .

Teljes bejegyzés »

Mormolt, halk szavak…

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, Viharban is repülnek a madarak… Siránkozó lőrések vágyják a harcot, Én mikor vághatok csodálkozó arcot? Sokan várjuk, eljön az idén

Teljes bejegyzés »

Haladásban fékeződő élet

Hétköznapi pszichológia… a lét csapdájában. (Senrjon) Járvány még nem múlt végleg, De pluszban már van egy háború. Harc dúl egy hete… * (Senrjú) Lesz cudar

Teljes bejegyzés »

Végső filozófiámban

Hétköznapi pszichológia… (Anaforás, 3 soros zártükrös) Esteledik már az életem, ez a vég a végső? Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő… Esteledik már az

Teljes bejegyzés »

Tűnódés

Elröppent hatvanöt év, Elmúlt már sok, mi szép. Nincs velem apám s anyám, Életem célja? Talány.   Neveltem egy gyermeket Hiúság is kergetett. Munkában élre

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2022. szeptember 26.

Kedves Alkotótársunk! Ebben a bejegyzésben jelentkezünk szeptemberi hírösszefoglalónkkal, ill. néhány októberi információval. Versek és Novellák 2022. pályázat – kiértesítés A nagyszámú beérkezett pályamunka miatt a

Teljes bejegyzés »