Istenem te óvtál

Istenem, te óvtál mióta vagyok,

létem kezdetétől

édes szüleimnek minden reggel

bőkezűen bocsátottad mosolyom.

Minden este egészségben adtál át

az éj sötét lágy szárnyainak.

Puha párnán nyugodhattam,

szereteted megtapasztaltam.

Hálából esti imám nem mulasztottam,

sorrol sorra nagyapám tanította.

Gondviselés kísért utamon,

Istenem én meg nem tagadom.

Remény támadt ezért szívemben.

Szeretet árad az emberekben.

Én Istenem

fényed felé

emelem fejem.

Kezem mozgatója

értelmem alakítója

szívem uralkodója.

Úgy kell lenni,

Isten hívását fölismerni.

lengyel Szilvia, Szilvone, Sziszi
Author: lengyel Szilvia, Szilvone, Sziszi

Nevem Lengyel Szilvia Művésznevem: Szilvione 1975-ben születtem, és testvéreimhez hasonlóan engem is nagyon várt az egész család. Sárbogárdon éltem mindig is, bár voltam kollégista Székesfehérváron rövid ideig és a főiskolai évek alatt éltem Szekszárdon is. Legvonzóbb lakóhelyemben a családom közelsége volt. A szomszéd fiú vett el feleségül 1998. május 16-án, erős családi kötődésünk révén hamar elvetettük a szülőföldről elköltözés gondolatát. Májusban házasodtunk és május hónapban váltunk is el 16 év után. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy több versem is bekerült az Irodalmi Rádió antológiáiba (Álombefőtt, Így születik a vers 2020, Van itt válasz elég, Így dalolunk mi nyomdokaidban Balassi Bálint, Szerelmemnek Bálint napra 2022, A bundáskenyéren innen című antológiákba). Az elismerések nagy lendületet adtak és megírtam emlékversemet – Drága aranyos anyukám címmel -édesanyámra emlékezve, melyet Seres Ildikó színművész csodálatos módon örökített meg az utókor számára. Középiskolás koromban sok verset írtam. Huszics Vendelnének és Tobak László irodalom tanáraimnak is köszönhető, hogy nagyon megszerettem az irodalmat. A szalagavatónkra írtam egy verses mesét, melynek szereplői egy-egy tanáromat testesítették meg, az akkoriban írt verseim elvesztek. 1994-ben érettségiztem Székesfehérváron az Árpád Szakképző Intézetben ruhaipari szakon. 1997-ben az IGYPF-án Óvodapedagógusi, majd 2003-ban pénzügyi diplomát szereztem a BGF Pénzügyi Főiskolai Karán. Kb. 20 éves koromtól már...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ők néznek

  Ők néznek Ők néznek rám. S én visszanézek. Túl élőkön, túl a meséken. Álnevük halkan rám tapad, mint árny az égen – megmarad. Szívem

Teljes bejegyzés »

Az erdő csendje

Szabó Edit : Az erdő csendje Nem akarok hinni a szememnek ! Tarrá vágott farönkök között megyek, kopaszra vágott sinylő dombok zöld nélkül Hová lettek

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Várni (hat haiku)

Rózsa Iván: Várni (hat haiku) tehetetlenül mennyei mannára vár – álszent állapot semmit sem tenni ám megváltást elvárni – kényelmes dolog tudom hazajössz nem kell

Teljes bejegyzés »

Csak egy arc

Csak egy arc a tömegben: Ez most a szerelem nekem! Arctalan arcátlan arcok, Közönyös lélek-harcok! Fekete emberek méla serege: Úgy hiányzott élet szeretete! Akartam, hogy

Teljes bejegyzés »

Odakint megvárlak

Mindenki ott zsong körülötted, ezért távolabb maradok, pedig akadna zsebkendőnyi hely, amit a tömeg véletlen meghagyott.   Elnézem a boldog mosolyod, a szemed csillog szüntelen,

Teljes bejegyzés »