Egyedül állt

Egyedül állt

Egyedül állt és volt alkalma kicsit elmerengeni, filozofálni magában.

Kicsit nagy a tömeg, szokás szerint mindenki siet valahova, ilyenkor jó egy kicsit megállni, szétnézni. – gondolta magában. A zöldséges stand érthetetlen okból zárva volt, oldalfalához húzódott, elővett egy női dezodort –gondolta hátha beválik – és fújt a levegőbe egy jó nagy kört maga körül. Csak egy halvány mosollyal árulta el magát: – bevált, nem löknek arrébb, nem lépnek bele a személyes szférámba.

Kicsit távolabb, a korlátnak előre dőlve állt egy fiatalabb kíváncsi tekintetű férfi. És itt a tekinteten van a hangsúly, mert vagy 10 percig távolról meredten nézte a fiatal nőt, aki nem látott más megoldást kíváncsisága erős lévén odasétált a fiúhoz és beszélgetni kezdett vele. Pár perc múlva már az eget kémlelték egymás mellett egy padon ülve.

• azon, vagy azon rajta ülhetnénk- mutatott az ég felé a nő

• úti cél?

• szerencse út, kiruccanás, világlátás.

• még felnézni és felidézni közben egy Római utamat is felemelő érzés.

• Utazol valahova, vagy csak az utasokat nézed, vagy vársz valakit?

• Igen utazom. – Kellemesen elcsevegtek még egy ideig, de a nőt zavarta a vélhető nagy korkülönbség, ezért felállt a férfi mellől és így szólt:

• Most elmegyek, megnézek valamit, ha öt perc múlva, mikor visszajövök, még itt leszel, akkor kérdezek valamit jó?

• jó

A fiatal férfi 5 perc múlva már nem volt ott, így külön folytatták útjukat.

Estére fagyott, de a nő két kabátban volt, ami kicsit szokatlan külsőt eredményezett, de az összhatás mégsem volt menthetetlen, szőrmeprémje kívül eleganciát mutatott.

A nap eseményei említést sem érdemelnek, mindig igyekezik valahova, most épp rokonait készül meglátogatni.

Nem nézte óráját, csak beállt a buszmegállóba és várt. Kisvártatva felszállt egy helyközi buszjáratra, nem nézett körül már csak a buszon. A szomszédos széken ült egy férfi, egy ismerős arc, csak rápillantani volt ideje, mert úgy vélte közeledik célállomáshoz, túlzottan figyelnie kellett az utat, bizonytalana volt abban, hogy hol kell leszállni, el is vétette szerencséjére, mert elesettsége az ismerő fiúnak is feltűnt. 20 lépésnyi egérutat kapott a nő.

A férfiú hezitált, aztán a nő után fütyült, és utána kiabált Várj! Hová mész? Olyan gyorsan peregtek az események, mindketten fáztak, közel távol nem lehetett meleg pihenő helyet látni. A fiún kevés ruha volt, vékony farmerdzseki. A nő ajánlott egy a szatyrában lapuló nagyméretű pulóvert a férfiúnak. Szemben álltak egy mással ilyenkor nő és férfi voltak. A férfi mosolygott a nő csuklóját ékesítő karórán, amibe egy elegáns borstű volt belefűzve. Majd egy más mellett sétáltak, azon tanakodtak mit csináljanak együtt. Mikor már vacogott, megfogta a nő a kezét. – Fussunk, meglátod utána jobb lesz.

Szürke téli este, egy hosszú vad, esetlen csók utat tört egy kevésbé vad csóknak. Az irányt kérdezte, elég jól eligazodott a környéken, illetve azt mutatta miután folyton kérdezgette: – Mi van? Mi legyen?

Végül segített odatalálni a buszmegállóhoz. A fiú szertelenségével magával sodorta a nőt és eltérítette eredeti szándékától, de mégis csak egy pár pillanatig alkottak egy párt.

Hazafelé a busz négyes ülésére esett választása menetirányba, szemközti két ülés üres lévén rádobta táskáját a közelebbire. A következő megállóban illedelmesen fölvette ölébe a táskáját, hátha valaki, aki szimpatikus, aki az élete része lehetne barátként, társként –bárhogy- odaül és beszélgethetnének. Le is ült beljebb egy kifejezéstelen arcú nagymamakorú csinos nő. Mire ő visszatette nagyméretű kézitáskáját mellé, a csinos idősebb hölgy hűvös tekintetéből azt olvasta ki, ez a hely az ő táskáját illeti meg, így nekitámasztotta az övéjének a sajátját. Kerülték egymással a szemkontaktust, mikor leszállt kedvesen mosolyogva megigazgatta táskáját, hogy le ne essen, ez igazán jól esett neki, minden jót kívánt viszonzásul, ami azért nem elhanyagolható, mert ezt tejes őszinteséggel tette. Pár megállóval szállt le csak korábban nála. Az otthon jó érzése fonta át ölelő karjaival és az éjszaka pihentető ígéretében csábult el.

Author: Lengyel Szilvia Szilvióne

Nevem Lengyel Szilvia Művésznevem: Szilvione 1975-ben születtem, és testvéreimhez hasonlóan engem is nagyon várt az egész család. Sárbogárdon éltem mindig is, bár voltam kollégista Székesfehérváron rövid ideig és a főiskolai évek alatt éltem Szekszárdon is. Legvonzóbb lakóhelyemben a családom közelsége volt. A szomszéd fiú vett el feleségül 1998. május 16-án, erős családi kötődésünk révén hamar elvetettük a szülőföldről elköltözés gondolatát. Májusban házasodtunk és május hónapban váltunk is el 16 év után. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy több versem is bekerült az Irodalmi Rádió antológiáiba (Álombefőtt, Így születik a vers 2020, Van itt válasz elég, Így dalolunk mi nyomdokaidban Balassi Bálint, Szerelmemnek Bálint napra 2022, A bundáskenyéren innen című antológiákba). Az elismerések nagy lendületet adtak és megírtam emlékversemet – Drága aranyos anyukám címmel -édesanyámra emlékezve, melyet Seres Ildikó színművész csodálatos módon örökített meg az utókor számára. Középiskolás koromban sok verset írtam. Huszics Vendelnének és Tobak László irodalom tanáraimnak is köszönhető, hogy nagyon megszerettem az irodalmat. A szalagavatónkra írtam egy verses mesét, melynek szereplői egy-egy tanáromat testesítették meg, az akkoriban írt verseim elvesztek. 1994-ben érettségiztem Székesfehérváron az Árpád Szakképző Intézetben ruhaipari szakon. 1997-ben az IGYPF-án Óvodapedagógusi, majd 2003-ban pénzügyi diplomát szereztem a BGF Pénzügyi Főiskolai Karán. Kb. 20 éves koromtól már...