Reggel van, Hívtam és
Egy röpke percre
Betalált.
Kapkodtam, mint anyám,
mint mikor öcsém jött haza. Azon volt, hogy semmi ne háborítsa, jól érezze magát, megphenjen, jókat egyen. Ugyanezt tenném én is, be is hívtam, főztem is. De az idővel a pillanat elszalad. A nagymamámtól örökölt legszebb terítéket tettem fel, virágot is szedtem a letarolt kiskertünkből.
Nincs mindenkinek anyja, vagy megahlt, vagy távol van. Jó anyától tanultam főzni, mindenki azt az ízvilágot keresi amit gyermekkorában érzett nagymama, édesanya főztjében.
Nem keltem nagyon korán, én aludtam is. Nem mozgalmas a mai nap, elment ő, most csak telik múlik. Jó lett volna ha marad, ma már nem elég a vendéget hellyel kínálni, és ételel.
Valami hiányzott, hogy meg sem melegedett aszéke és már el is ment.
Csak ugrálok az ablakohoz és várom azokat akik csak ritkán hívnak.
Kellemes tavaszi idő van, az átmeneti kabát a fogason lóg, mert már meleg.
Tele van a szoba, eluralkodott a káosz, rendet kéne rakni. Nem vette észre, mert rám sem nézett, hogy megváltozott a frizurám, levágatta a hajam, nem sajnálom.Itt nincsenek kutyák a kiket zavar a szíréne, és vonyítva utánozzák, nem is kakasszóra ébredek már közel tíz éve.
Jó idő lesz lassan, de az ablakot nem hagyjuk nyitva, kiabálás ,nevetés idegesítő éjszakai muzsikálás mulatozás zaját kizárjuk.
Csak várunk, hogy változzon valami, vagy valaki jótanáccsal lásson el. Most senki sem okos, esetleg csak annak hiszi magát, minden másképp lehetne ha nem csak hinné magát.
Sokaság tömeg a múltból, fellázadtam, nem értettem mi miért történik. A hangzavart felváltotta valami különös némaság, csend van, pörög zúg a mosógép.
Egymásnak szokták adni a kilincset, most meg mindenki bevackolta magát, pedig tavasz van.
A nyüzsgő pezsgő életnek nyoma sincs, nem sétálnak, nem labdáznak a ház előtt.
Csak mostanában kezdtem el újra írni, ennek sincs most értelme.
Nem értem az embereket, egy szer kidüllesztik a mellkasukat, máskor meg lógatják a vállukat.
Hamis csillogás helyett őszinteségre várok. Az őszinte ,nyílt emberek korszaka leáldozott. A hazúg sem mutatja már magát. Fogságban a jószerencse.
Author: Lengyel Szilvia Szilvióne
Nevem Lengyel Szilvia Művésznevem: Szilvione 1975-ben születtem, és testvéreimhez hasonlóan engem is nagyon várt az egész család. Sárbogárdon éltem mindig is, bár voltam kollégista Székesfehérváron rövid ideig és a főiskolai évek alatt éltem Szekszárdon is. Legvonzóbb lakóhelyemben a családom közelsége volt. A szomszéd fiú vett el feleségül 1998. május 16-án, erős családi kötődésünk révén hamar elvetettük a szülőföldről elköltözés gondolatát. Májusban házasodtunk és május hónapban váltunk is el 16 év után. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy több versem is bekerült az Irodalmi Rádió antológiáiba (Álombefőtt, Így születik a vers 2020, Van itt válasz elég, Így dalolunk mi nyomdokaidban Balassi Bálint, Szerelmemnek Bálint napra 2022, A bundáskenyéren innen című antológiákba). Az elismerések nagy lendületet adtak és megírtam emlékversemet – Drága aranyos anyukám címmel -édesanyámra emlékezve, melyet Seres Ildikó színművész csodálatos módon örökített meg az utókor számára. Középiskolás koromban sok verset írtam. Huszics Vendelnének és Tobak László irodalom tanáraimnak is köszönhető, hogy nagyon megszerettem az irodalmat. A szalagavatónkra írtam egy verses mesét, melynek szereplői egy-egy tanáromat testesítették meg, az akkoriban írt verseim elvesztek. 1994-ben érettségiztem Székesfehérváron az Árpád Szakképző Intézetben ruhaipari szakon. 1997-ben az IGYPF-án Óvodapedagógusi, majd 2003-ban pénzügyi diplomát szereztem a BGF Pénzügyi Főiskolai Karán. Kb. 20 éves koromtól már...