(Tiszteletadás Petőfi Sándor és Szeptember végén címűverse előtt)
Még szél fúj,
könnyeink rohanók,
Még esik is,
Szemeink becsukjuk.
De hallani végre,
Most jönnek elő,
Már szavaink sem,
Oly didergők.
Mèg a Napsugarak,
Öregesen tàncolnak,
Ifjú szívvel vonulnak.
De làtni vègre,
Olvadnak, elmennek.
Màr nem fagyosak,
Hàztetők, ereszek.
Elhullnak jègcsapok,
Jègeresztett vègnapok,
Üljetek le bátran,
Ide pincénk homályába.
Innen nézzük elébb,
Elmúlást, majd születést.
Hogyan lesz idén?
Megint korán kell,
Az időt stoppolni,
Foltozni a reményt?
Mire jön a nyár,
Elhagyja magát,
Megint mint tette,
Sokszor mostanság,
Ès sírnak dől,
E könnyező világ?
Ha kulcsra zárjuk,
A kóbor merengést,
Halállal sem játszik,
Majd ily kedvvel.
Eljövünk érted ezerszer,
Virrasztunk hajnalig,
Mécsesekkel, szívekkel majd,
Fények leszünk,
A sötét ég alatt.
Még ha a telek mindig,
Felemésztenek.
Ott lesznek a tavaszok,
Az élni akarás.
Nem hagyunk meghalni.
Amíg élünk,
Te könnyező világ.
Author: Tóth-Kurtz Márton
Tóth-Kurtz Márton az Irodalmi Rádió szerzője. Magány és közösség, vihar és halálos csend, öröm és átérzett bánat, igazságérzet, tánc, szobor, szárnyaló madár, tenger és kiszáradt, ráncos föld, selymes és karcoló, zene, félmeztelen fiatalság és bölcs nagykabát, élet, az irodalom végtelen. Marci vagyok, 98' óta írok. Versek, dalszövegek, novellák, a próbatételeim. Az írott irodalomra nagy szüksèg van ebben a nehéz és elképesített világban, ha nem edzük a képzeletünk izmait, sivár és kietlen élet vár ránk. Mindennap írni, ez a mottóm, s ez már egyre többször sikerül.