Kávépénz

– Nem hiszem el! Mi a fészkes fene megint ez? Itt volt még tegnap délután a dobozban egy ezres, meg egy ötszázas a sok apró mellett, most meg a papírpénz teljesen eltűnt! Ki a rosseb lopkodott már megint! Délben akartam kávét venni, de most nincs miből, csinálja tovább, aki akarja, én kiszálltam ebből! – Horváthné mérgesen odavágta a dobozt az írógép mellé és az asztalához ült.

– Gyerekek, ez tényleg szemtelenség! Én is tudom, hogy volt még tegnap egy ezres itt. Palotai Zita tette be, mert apróra volt szüksége. De hogy lehet valaki ennyire pofátlan, hogy elveszi! – fakadt ki Margit. – Az utolsó adag kávét még felteszem. Mindenki kér?

A könyvelők bólogattak. A reggel mindjárt ezzel a kellemetlenséggel kezdődött. Csendben pakoltak ki az asztalukon, mindenki magán érezte a másik tekintetét, akár mindenki gyanús lehetett. Az a legrosszabb, amikor az ember becsületébe gázolnak, az alaptalan gyanúsítás vérlázító. Sokuknak sírásra állt a szája.

– Ez már isten tudja hányadik eset. Nem csak mérgelődni kell, hanem ki kell deríteni, mi folyik itt, mert teljesen megmérgezi a légkört. Én senkiről sem tudom elképzelni közülünk, hogy lop. Nem lehet, hogy a földszinti számlázók közül valaki feljár ide? – dünnyögött Joli. – Én már kilenc éve dolgozom itt, az átépítés előtt nem volt ilyen, az biztos.

– Én már gyanúsítottam korábban Visegrádinét lentről, mert mindig kisírt szemmel, meg monoklival jár be dolgozni, de Éva megvédte, azt mondta nem az az asszony volt. De ő mindenkit megvéd – mondta Zita.

– Helló csajok! – vágtatott be Annuska, idős, dagadt lábú, ősz asszony és zihálva rögtön rávetette magát a jelenléti ívre. – Hála istennek nem volt még itt Éva, hogy elvigye, pedig már elmúlt nyolc óra. De miért vagytok ilyen kifacsartak, mi mérgezi már megint a levegőt? A kávépénz? Ki a fenét érdekel! Hát tudjátok meg, nekem nagyon jó napom van ma. Tegnap, amikor haza mentem, még délután is rekkenő meleg volt. A szomszéd ember a múlt heti vihar összetört cserepeit rendezte a háztetőn. Én pont aláláttam a kerítés szélétől. Sortnadrág volt rajta. Hát gyerekek! Nem bírtam levenni róla szemem. Olyan nagy, kemény tökei voltak, majd felrobbant a nadrág rajta. Egész éjszaka ez járt a fejemben.

A nők nevettek, Éva lépett be a terembe a jelenléti ívért. A felújítás óta ő az igazgató titkárnője, úgy három éve. Alacsony, szolid öltözködésű, fiatal nő. Az igazgatónak pont ez tetszett. Ki nem állhatta a festett, tűsarokban topogó, csipogó libákat, akik tele vannak mütyürökkel, meg mindenféle hülye magazinokkal. A lány testi hibája sem zavarta. Tulajdonképpen senki sem tudta, milyen betegség vagy tünet ez, nem merték megkérdezni. Évának a nyaka szélesebb volt, mint az arca, mintha egy vastag sál lenne többszörösen körbe tekerve rajta. Szőkésbarna, vállig érő haja csak részben tudta leplezni. Csendben, megbízhatóan dolgozott, ez a lényeg.

– Képzeld Évi, – rontott rá köszönés nélkül Horváthné, – valaki már megint fosztogatta a kávépénzt! Esküszöm, megfojtom, ha kiderül, ki volt az.

Mindenki, egymás szavába vágva elkezdte mondani a magáét, újra felhozták Visegrádinét, sőt a takarítónőt is.

– Takarítónő úgy rám rontott, majd letépte a hajamat, amikor rákérdeztem a dologra. De nem gondolnám, hogy ő volt. Ennyi pénzért nem kockáztatja az állását – emlékezett vissza Zita.

– Én azt gondoltam, hogy áthelyezzük egy titkos helyre a kávépénztartó dobozt. Napközben itt lesz elől, de munkaidő után elzárnánk egy rejtekhelyre. Még nem tudom, hol lesz, de neked megmondjuk Évi. Margit szemével körbe tekintett az irodán az alkalmas helyet keresve.

– Ugyan már, semmi közöm hozzá, de jó ötlet a titkos hely.

– Hát én csak annyit figyeltem meg, – szólt bele Annus, – hogy az utóbbi fél évben szaporodott meg a lopkodás. Nem csak kávépénz tűnt el, hanem egyéb is a hűtőszekrényből.

– Ezt csak azért mondja Annus néni, mert én jöttem utoljára, nagyjából fél éve. Mindjárt a belépésem napján loptam el a sajtot a hűtőszekrényből, mi? – heveskedett Kenderes Zsuzsi és az asztalára csapott.

A napok csendben teltek. Olyan vihar előtti csend uralta a hangulatot az irodában. Általában nyugalom volt, de egy félreértett szó, vagy nézés azonnal nagy kiabálást váltott ki, aztán hirtelen csend lett megint. Lehet, hogy jó ötlet volt a kávépénz titkos helyre helyezése, vagy az illető szállt magába, de egy ideje nem tűnt el semmi, úgy két-három hétig.

Egy napon az ebédszünethez készülődtek. Egy részük a városban töltötte el az ebédidőt, másik részük bent melegszendvicset ebédelt. Ez is megváltozott az utóbbi időben. Kezdetben közösen vásárolták meg a hozzávalókat, de miután gyakran eltűnt a sajt vagy a ketchup a hűtőből, inkább mindenki maga otthon elkészítette nyersen a szendvicsét és itt csak megsütötte. Margit indult a teakonyhába, hogy bekapcsolja a szendvicssütőt, de mindjárt kiáltása hallatszott.

– Ne, ne! Álom ez, vagy valóság! Nem hiszitek el, eltűnt a szendvicssütő! Vagy eltette valaki valahová?

Sorra nyitogatta a konyha szekrény ajtaját, benézett mindenhová. Nincs. A többiek odaszaladtak, ledobták a bevásárló szatyrokat az asztalokra, kiabálni kezdtek.

– Ezt már nem lehet tűrni, megyek a főnökhöz, csináljon itt rendet, mert én felmondok. Ilyen helyen nem lehet dolgozni. – fakadt ki Horváthné és elviharzott.

Az igazgató ingerült lett, de érezte, az eset már a munka rovására megy, ezért felkérette a földszinti irodák dolgozóit is az emeleti nagy terembe és türelmet erőltetve magára, meghallgatta a túlfűtött előadásaikat különböző tárgyak eltűnéséről az utóbbi időben.

– Emberek, két vidéki telepünkön a cég fennállását befolyásoló ki- és beszállítások folynak ebben az időben és most ezzel az ostobasággal kell foglalkoznom. Nem hiszem el, hogy ilyen pitiáner dolgok még előfordulnak ezen a világon. Főleg azt nem értem, hogy miért. Három éve volt a felújítás. Mind a két emelet egy-egy teakonyhát kapott. Konyhaszekrénnyel, kávéfőzővel, vízmelegítővel, porcelán kávéscsészékkel. De hol vannak, egyet sem láttam az előbb itt, csak színes saját csészéket.

– Még tavaly Tóthné búcsúztatásakor levittük a földszintre, aztán nem hoztuk vissza őket – mondta Margit.

– Nem, még decemberben én magam hoztam fel az összeset, a konyhaszekrény pultján helyeztem el őket – toppantott indulatosan Ida a földszintről.

Néma csend következett, a munkatársak értetlenül egymásra néztek. A főnök telefonja megcsörrent.

– Folytassák nélkülem, a simoni telepre kell mennem sürgősen, – szólt izgatottan. – Horváthné számoljon majd be a történtekről – hadarta és elsietett.

– Tessék, a kávés csészék is eltűntek, és még mik, amikről még nem is tudunk. Kiabáltak össze-vissza.

– Na ugye, nem csak fél éve történtek itt lopások, mióta én itt vagyok! – kiáltotta kárörvendően Kenderes Zsuzsi.

– A csészéket, meg a pénzt munkaidő alatt is el lehet emelni egy ügyes személynek. De a szendvicssütőt csak munkaidő után lehet kivinni a konyhából a terjedelme miatt.

– Mit akar ezzel mondani Annus néni? – kérdezte Zsuzsi.

– Azt angyalom, hogy tegnap munkaidő után láttalak az edény bolt előtt állva, hogy visszaosontál az irodába.

– De én csak az esernyőmért szaladtam vissza, mert elkezdett csepegni az eső! Láthatta azt is, hogy néhány perc múlva már vissza is jöttem!

– Nem Kenderes Zsuzsi vitte el a szendvicssütőt – vágott közbe Éva, – hagyjátok békében, de nekem is mennem kell.

Hirtelen megint néma csend lett, mindenki a lányra nézett, aki kivörösödve ült a székén.

– Hallottátok, nem? …Továbbra is fagyos némaság ült a teremben. – Hát én ezt nem hiszem el, tényleg engem hibáztattok, én vagyok a pitiáner tolvaj a ti szemetekben! Mert én vagyok a legfiatalabb! – könnyek gyűltek a szemében és odavágta a tollát az asztalhoz. – Tudjátok meg, hogy nem érdekeltek. Elmegyek ebből a kuplerájból, ilyen utálatos bandát még nem láttam – kirúgta maga alól a széket, felkapta táskáját és kiszaladt a teremből, végig a folyosón. Ez a vénasszony, hogy döglene meg, ez találta ki az egészet! Fortyogott magában. Csak a férfiak tökein jár az esze, aztán még az igekötőkkel sincs tisztában. Nem, nem fogtok ti a becsületembe gázolni! Lerohant a lépcsőn, ki az utcára.

Az út másik oldalán, kicsit lejjebb van egy hirdetőoszlop, egy új gyár az ipartelepen dolgozókat toboroz, úgy látta a napokban könyvelőt is felvesz.

Kint az utcán szemben az épülettel egy busz állt, rengeteg fel-és leszálló utassal. A lány elrohant a jármű szélénél és épp hogy kilépett mögüle az útra, egy távolsági busz dudálását, meg fékcsikorgását hallotta. Aztán egy hatalmas ütést érzett a fején, jobb vállán meg a combján, amitől magasra felemelkedett, úgy tűnt neki a könnyű szélben, hogy a házak tetejénél is magasabbra. Elhallgatott minden, végtelenül hosszú csend ölelte át, amitől egész testében, lelkében megkönnyebbült.

Az asztalon álló lámpa selyem ernyője fülledt, bordó színnel árasztotta el a szobát. Éva pongyolában feküdt az ágyon és a konyakos pohár szélét nyalogatta. Arca, egész teste izzott, combjai lüktettek, lihegett, egész teste bepárásodott. Letette a poharat, derekát, mellét kezdte el masszírozni. Újra és újra átgondolta a tegnap délután történteket.

Már a megszervezése is kéjes izgalommal töltötte el. Nála a lopással járó feszültség szexuális izgalmat váltott ki. Előző nap a nyomtatványos raktárban, ahol a tisztítószereket is tartja a takarítónő, egy-két iratokkal teli dobozt közel az ajtóhoz húzott. A szája már ekkor kiszáradt, a teste lüktetni kezdet, mint aki titkos találkára készül.

Tegnap, munkaidő után akkor lépett ki a szobájából, amikor a takarítónő épp a tisztító gépért ment a raktárba. Intettek egymásnak. Ő gyorsan végig sietett a folyosón, tudta, hogy a takarítónőnek néhány percre szüksége van a torlasz eltávolításához, bement a könyvelői irodába, betette a szendvicssütőt a nála lévő szatyorba. Amint megpillantotta, már izgalom töltötte el, remegve végig simította vele a mellét, hasát és csak utána tette a szatyorba, Ma délig még nem is tudta, hogy Kenderes Zsuzsi megzavarhatta volna, az a liba az esernyőjéért ugrott vissza. Ez a körülmény további kéjes izgalommal töltötte el, ami csak tovább korbácsolta a szenvedélyét. Megoldotta volna azt is.

Mennyi szerelmes éjszakát szerzett neki a kávépénz lenyúlása is. Minden lebuktató trükköt felismert. A süketek még a titkos helyet is el akarták neki árulni. Nem kell, rájön ő magától is, így nagyobb az élvezet. A kávéscsészék ellopása mint egy -egy lopott csók, már nem elégíti ki. Több kell. Egyre több, egyre merészebb. Mikor a takarítónő kitolta a gépet a raktárból, ő már a lépcsőn ment lefelé. Intett is neki. Az a hülye csaj meg délután elkezdett rohangászni és egy busz elé lépett az úttesten, pedig ő kijelentette mindenki előtt, hogy nem a lány lopott. Az meg csak rohant, rohant … esztelenül.

Kert F. Klára
Author: Kert F. Klára

Kert F. Klára az Irodalmi Rádió szerzője. Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem, ahol szinte mindent elolvastam. Ekkor színdarab írással próbálkoztam, amit a barátaimmal elő is adtunk egy pajtában. Gimnazista koromban a szatirikus írások vonzottak, s magam is megpróbálkoztam írásukkal. Az akkori Ludas Matyi főszerkesztője támogatott ebben a törekvésemben, de azt is tanácsolta, hogy érettségizzek le, s tanuljak ki egy „tisztességes” szakmát. Így némi kitérő után a Pécsi Állam- és Jogtudományi Egyetemre iratkoztam be, s szereztem diplomát. Ezt követően Pest megyében különböző szintű bíróságokon dolgoztam hosszú ideig. Ezalatt emberek százait és történetüket ismertem meg. A nehéz, felelősségteljes munka után, csekély szabadidőmben festéssel és prózaírással jutalmaztam magam. A nyilvánosság elé csak az utóbbi években léptem, a festményeimmel különböző helyi és országos kiállításokon vettem részt, meséimmel pedig, melyekhez az illusztrációkat is magam készítettem, sikeresen pályáztam. Jelenleg a meseírás áll legközelebb hozzám, ekkor fantáziámat végre kinyújtóztathatom, s a világot olyan szépnek írhatom le, amilyennek csak akarom. A rövid, csattanós novellákat is kedvelem. Távolabbi célom egy sci-fi regény megalkotása.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsa Iván: Egy-két kutyaalom

Rózsa Iván: Egy-két kutyaalom Választhatunk? Melyik klán legyen hatalmon?! A két kutyaalom tulajdonképp egy alom… Öleb-celeb had elosztja maga közt a gazdiktól kapott csontot: A

Teljes bejegyzés »

Bitek

Linett hiába olvasta újra az anyagot, nem állt össze a kép. Pedig a nyomozók mindent elmondtak neki. Ha ő nem érti, hogy fogják érteni az

Teljes bejegyzés »

Ülj le tüzem mellé

Ülj le tüzem mellé: Hideg most a tél. Fénylő jéghegedűn Dalt zenél a szél. Ülj le tüzem mellé: Dermedt a világ. Fagyóriás járja Csendben az

Teljes bejegyzés »

Amikor leszáll a köd…

Amikor a tengerre leszáll a köd, csodálatos dolgok történnek. Ezüstösen örvénylik a víz felett, óriási gomolyokban hordja a szél. A függöny hol föllebben, hol lehull,

Teljes bejegyzés »

A rokonlátogatás

Herczeg Nelli morogva vonszolta gurulós bőröndjét. Jó gazdagon megpakolta azokkal a fontos dolgokkal, amikről úgy vélte, hogy a két hét alatt szüksége lesz Angyalréten a

Teljes bejegyzés »