A VILÁGÍTÓTORONY LEGENDÁJA

Több száz éveken keresztül a világítótornyok segítettek a tengerészeknek a tájékozódásban. Írország nyugati partjait körbeveszik ezek a tornyok. Az Atlanti – óceánról érkező hajók mind itt érnek partot. Minden világítótoronynak megvan a maga története.

Az egyik ilyen épület különös legendájáról suttognak egy kis település lakói. Néha az éjféli órákban fel – fel villanni látszik két halvány zöldes fény, melyek körbejárnak a torony kilátójánál, majd eltűnnek.  Azt rebesgetik, hogy az ott lakó lelke vissza – vissza jár. Az ő történetét meséli el egy idős sokat megélt férfi, akit Konornak hívnak.

Még az 1800-as évek elején egy hajó teljes legénységével süllyedt el itt. A tragédiát a világítótorony hiánya okozta. Ezután építették fel a félsziget nyúlványának végében a tornyot. Pár évvel később kigyulladt, de felújították. Ez mindig menedékül szolgált egy arra vetődő magányos embernek, aki ideig – óráig itt meghúzhatta magát benne. Az épület állaga az idők során folyamatosan romlott, mert nem költöttek a karbantartására. A végén egészen romossá vált.

Az egyik napon a településükre érkezett Brájen és kislánya Kelli. Csak egy – egy szatyor volt náluk, benne pár személyes holmijukkal. Ennek ellenére jól öltözöttek voltak. Konor, akkor még fiatal fiúként a társaival focizott éppen. A férfi odament hozzájuk és azt kérdezte;

– Fiaim! Hol találok én itt egy bentlakásos iskolát?

Előbb elkezdték magyarázni neki, hogy merre menjen, de bonyolultnak tűnt, mert sok kis utcán kellett jobbra – balra fordulni.

– Nem vagyunk idevalók. Elkísérne valamelyikőtök? – kérdezte a középkorú úr.

A fiúk összenéztek, hogy ki legyen az, nem szívesen hagyták abba a futballozást. Kis idő elteltével Konor ajánlotta fel a segítséget.

– Honnan jöttek?

– Nem messze egy közeli nagy városból – válaszolta Brájen szűkszavúan.

A fiú érezte, hogy nem szívesen árulna el többet magukról, így nem kérdezősködött tovább. Az iskola egy félórányira volt, csendesen bandukoltak egyik utcából a másikba.

– Megérkeztünk uram, ez az az iskola.

– Köszönöm, – és egy kis aprót nyomott a kezébe.

A portán bejelentkezett és az iskolaszolga, az igazgatónőhöz kísérte őket, aki már várta érkezésüket.

Nagyon kedvesen fogadták őket. Kelli itt fogja megkezdeni a harmadik osztályt és tizennégy éves koráig marad. A bentlakásos iskola költségeit édesapja már előre kifizette.

– Drága kislányom! Akkor, ahogy megbeszéltük, vigyázz magadra és légy szófogadó. Tanulj szorgalmasan, a hétvégeken tudunk majd találkozni – mondta könnyes szemmel Brájen, majd magához ölelte kislányát.

– Igen apa, ne aggódj miattam – válaszolta szipogva és szemeit törölgette.

A kislányt nevelőtanára, Megan elkísérte a szobájába, hogy kipakolhasson és bemutatta a szobatársának Emilynek.

– Emily! Itt az új szobatársad Kelli, barátkozzatok össze. Ha elhelyezkedett mutasd meg neki az épületet kívül – belül és a vacsoránál időben jelenjetek meg – mondta mosolyogva a nevelőnő.

– Kelli drágám, ha bármilyen problémád adódna, engem bármikor megkereshetsz.

– Igen, Megan néni. Köszönöm szépen – válaszolta megilletődve.

A lányokat magukra hagyva visszatért az irodába.

– Uram, nem kell aggódnia, ez a legjobb iskola. Az ódon falai között vidám és szeretetteljes nevelők és gyermekek laknak – mondta vigasztalóan, mosollyal az arcán Megan.

– Nagyon szépen köszönöm. Kérem segítsenek a lányomnak, még nem dolgozta fel édesanyja halálát – válaszolta meggyötört arccal.

– Önnek van hol aludnia?

– Még nincs, de majd megoldom valahogyan. Munkát keresek, de az a fontos, hogy a lányomat biztonságban tudhatom.

– Két utcával feljebb van egy asztalos műhely és segédet keresnek. Talán szállást is tud adni – említette meg a nevelőnő.

– Köszönöm szépen, akkor megyek és megnézem, hátha szerencsém lesz – mondta Brájen.

A kapun nagy tábla hirdette a felvételt, így Brájen rögtön megtalálta. Ahogyan a kapunál megállt, nagy méretű Akita fajtájú kutya szaladt elé, farkát csóválva és ugatva értesítette gazdáját jöttéről. Nem sokat kellett várnia, megjelenő gazdája visszahívta Dillan nevű kutyáját.

– Nem bánt! Jöjjön nyugodtan – invitálta a férfi.

– Brájen vagyok és az álláshirdetésre jelentkezek – mutatkozott be.

– Gerald vagyok a tulajdonos – mondta.

Megmutatta a műhelyt, majd behívta a házba, hogy megbeszéljék a feltételeket.

– Mivel foglalkozott korábban? Ért a fa megmunkálásához? – kérdezte.

– Amolyan ezermester vagyok. Építési vállalkozásom volt, de sajnos csődbe ment.

– Az, hogyan lehet?

– A feleségem rákos beteg volt, nagyon szerettem, szinte minden percet vele töltöttem. A vállalkozás folyamatosan rosszabbul ment és közben az orvosi költségek mindent elvittek. A házunkat elárverezték, épp csak a temetést és a lányom bentlakásos iskoláját tudtam kifizetni.

– Őszintén sajnálom, fogadja együttérzésemet.

– Köszönöm – válaszolta könnyeivel küszködve.

– Van hol aludnia?

– Még nincs.

– Fel tudok ajánlani önnek egy szobát nálunk addig, amíg nem sikerül rendezni a lakhatását. Holnap kezdheti is a munkát. Hetente tudok majd fizetni, ha megfelel. A szobáért nem kérek semmit sem és teljes ellátást kap majd.

– Az Isten áldja meg önt és családját. Nagyon szépen köszönöm.

– Jöjjön, megmutatom a szobáját.

Éppen elindultak, amikor betoppant Konor a fia.

– Jó napot kívánok – köszönt illedelmesen és kezet nyújtott.

– Isten áldjon meg fiam, mi már ismerjük egymást – válaszolta.

– No, hát honnan? – kérdezte Gerald.

– Volt olyan kedves a fia és elkísért minket a lányommal, a bentlakásos iskolához – válaszolta.

– Igen, segítőkész jó fiú – mondta büszkén az apja.

– Ez lesz a szobája, nyugodtan pihenje ki magát és vacsorára várjuk az asztalunkhoz.

– Nagyon köszönöm a jóságukat, megszolgálom – válaszolta Brájen.

Brájen szorgalmasan és ügyesen dolgozott, hamar megszerették a faluban, mivel mindenkinek segített, akinek csak tudott. Elvállalt minden munkát és lehetőséget, a műhelyben végzett munka után és hétvégeken, hogy mi -előbb talpra álljon. Ha kellett fát vágott idős embereknek, vagy segített bevásárolni, bármit megszerelt.

A lányát eleinte csak az iskolában látogatta. Kelli megértette, min megy keresztül az édesapja és tudta, ahogy lehetséges több időt is fognak tudni, majd együtt tölteni. Brájen megismerte a legjobb barátnőjét Emilyt és a többi osztálytársát. Látta, hogyan dolgoznak a nevelők. Megnyugodott, hogy a lánya tényleg a legjobb helyen tanul.

Egyszer az óceán felé sétálva meglátta a világítótornyot. Rögtön megtetszett neki. Gondolta, milyen csoda jó hely lenne ez neki és a lányának. Lenne munkája és csendes, gyönyörű a kilátás. Egészen eltöprengett rajta, hogyan tudná kialakítani a saját részükre. Szinte romokban hevert, rengeteg munka várt rá, ha belekezdne a felújításba. Ám ez egy cseppet sem vette el a kedvét. Elment a hivatalba és megérdeklődte, hogy mik a feltételek. Nem volt tulajdonosa, így azt mondták, ha felújítja és karbantartja neki adják. A hivatal még örült is neki, mert nem nekik kellett bajlódniuk vele.

Elmondta a tervét Geraldnak, aki örült az ötletnek és megígérte, hogy segít neki, amiben tud. A kimaradt faanyagokat és a műhelyét rendelkezésére bocsájtja. A vele együtt dolgozó munkások is szívesen mentek és segítettek neki a felújításban szabadidejükben.

Először a kőműves munkákat kellett elvégezni, majd hozzáfogott a falépcső felújításához.

A szinteken kialakított két szobát és kis teakonyhát. Mindent a saját kezével szabott, gyalult és szerelt össze. Ágyat, íróasztalt szekrényt, székeket és amire csak szüksége lehetett. A torony tetején felújította a teraszt, majd elkészült a villanyszereléssel. Éjjel – nappal dolgozott. A legcsodásabb világítótorony lett belőle.

Hosszú hónapok után az első hétvége, amikor kikérte a lányát az iskolából.

– Gyere Kelli, mutatok neked valamit – mondta az édesapja, akinek először jelent meg az arcán mosoly.

– Apa! Tényleg egész hétvégét együtt tölthetjük? – kérdezte örömtől sugárzó, ám könnyes szemekkel.

– Igen, kislányom és most már ez mindig így lesz – válaszolta boldogan Brájen.

– Arra, hová megyünk? Ott nincs semmi, csak egy világítótornyot látok – kérdezte a lánya.

– Az lesz kislányom az otthonunk – mondta és megszorította a kezét.

Kelli kérdően nézett rá, de tudta, hogy bízhat édesapjában.

Ahogyan közeledtek egyre jobban látszott az épület pompásan felújított homlokzata.

– Apukám, ezt te csináltad?

– Igen, segítettek a munkatársaim is. Menj csak előre és nézz körül, remélem tetszik majd neked.

A kislány végigszaladt egészen fel a teraszig, mindent megcsodált.

– Apukám! Apukám! Hiszen ez pazar lett olyan, mint egy kastély! – és a nyakába ugorva szorította magához, puszilgatta örömében.

– Örülök, hogy neked is tetszik drága Kellim! Itt fogunk élni.

– De jó édesapám! Sokat dolgoztál érte tudom.

– Az iskoládat, mint tudod tizennyolc éves korodig kifizettem, ha leérettségiztél szeretném, hogy egyetemen tanulj tovább. A hétvégéket és az iskolaszüneteket viszont most már, itt töltheted velem.

– Köszönöm szépen drága édesapám! – könnyes szemmel ölelte magához.

– Csak ketten maradtunk egymásnak kislányom, mindent megteszek érted és a jövődért.

Boldog hétvége volt ez mindkettőjüknek.

Legközelebb, amikor érte ment a lányáért, Megan kísérte ki az iskolából.

– Kelli, nagy lelkesedéssel mesélt az új otthonukról, a világítótoronyról. Ha megengedi egyszer én is szívesen megnézném, annyira kíváncsivá tett – mondta.

– Persze, szívesen látjuk, akár most is – válaszolta Brájen.

– Köszönöm szépen, de inkább vasárnap délután érte megyek Kelliért és majd akkor.

– Ahogy jónak látja kedves.

Kelli és Brájen bementek a közeli városba, ahol éltek. A temetés óta nem jártak ott.

– Gyere vigyünk virágot anya sírjára.

– Igen, édesapám és elmesélem neki, hogy milyen csodálatos helyen lakunk.

– Jó lesz, biztosan látja odafentről.

A sebek ugyan felszakadtak mindkettőjükben, ugyanakkor egy kis megnyugvás is eltöltötte lelküket.  A városban ebédeltek és sétáltak a parkban. Sokat beszélgettek, Kelli elmesélte, hogy osztályelső. Nagyon megszerette Megant és olyanok lettek, mint a barátnők.

– Ennek nagyon örülök kislányom, boldoggá tesz, hogy így megállod a helyedet.

Elsétáltak a régi házukhoz, megálltak előtte kisidőre. Sok emlék rohanta meg Brájen gondolatait. Arcát szomorúság járta át.

– Édesapa! Ne szomorkodjál, a világítótornyunk sokkal szebb, mit ez a ház – és megölelte.

– Igen, kislányom ez már csak a múltunk. A jövőnk a világítótorony – válaszolta, majd tovább sétáltak.

Vasárnap délután, ahogy megígérte Megan elment a kislányért.

– Hú, de varázslatos lett, én láttam milyen volt romos korában. Ez rettenetesen sok munkát igényelt – mondta elismerő csodálkozással.

– Köszönöm szépen. Jöjjön be nézzen bátran körül – szólalt meg Brájen.

– Én megyek és készítek limonádét a teraszon – mondta Kelli.

Megan teljesen oda volt, a torony szépségétől.

– Megértem Kellit, hogy ennyit áradozott róla, valóban tüneményes.

– Örömmel, tölt el, hogy önnek is tetszik Megan. Hallom nagyon jól megvannak a lányommal.

– Igen, nagyon jószívű, szeretetteljes kislány, könnyen beilleszkedett és mindenki szereti. A szorgalmával hamar kitűnt az osztály legjobb tanulója lett.

A teraszon ülve még jó ideig elbeszélgettek. A közeli cukrászdából hoztak süteményt és azzal kínálták Megant. A kilátás festői tájat rajzolt a szemük elé.

– Hú, de elszaladt az idő! Gyere Kelli, menjünk vissza az iskolába.

– Nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos délutánt. Igazán jól éreztem magam. Máskor is nagyon szívesen érte jövök Kelliért.

– Nagyon kedves Megan, de nem akarom terhelni vele.

– Ugyan, nekem is kell egy kis változatosság – válaszolta nevetve.

– Szombaton megyek érted kislányom.

– Várlak apa! Legközelebb Emily is velünk jöhet?

– Persze drágám.

A világítótoronynak valami különös vonzereje lett. Brájent sokat meglátogatták a barátai. Megan is sűrűn megfordult és Kellit hol egyik, hol másik barátnője kísérte el.

Időközben Brájen épített egy vitorlás hajót, mellyel bejárták a környék szigeteit. Telt – múlt az idő, Kelli már a felső tagozatra járt. Gondolkodnia kellett a továbbtanulás lehetőségeiről. Az orvosi pálya mellett döntött, ha már édesanyját nem tudta megmenteni, legalább édesapjáért tudjon megtenni mindent.

Megan vonzódott Brájenhez, de magának sem merte bevallani érzéseit. Csodálta a férfi szeretetét, lelki erejét és kitartását. Ő is egyedül élt, mivel idős szülei halála után beköltözött az iskolába és minden idejét a gyerekeknek szentelte. Fiatalkori nagy szerelme Amerikában tanult tovább és soha nem tért vissza, a kapcsolatuk végleg megszakadt.

A férfi érezte Megan vonzódását és kedvelte is, mint egy barátot. Sokat beszélgettek, nem volt ellenére, hogy találkozgassanak és együtt töltsék el a szabadidejük egy részét. Azonban egy bizonyos határt soha nem lépett át, mert nem akart Meganban reményt kelteni, sem megbántani. Szívében felesége helyét soha senki sem tudta átvenni. A fal, melyet köré épített lebonthatatlan maradt élete végéig. Ezt érzete Megan és megelégedett Brájen barátságával.

Kelli az egyetemi évei alatt is hazajárt hétvégenként édesapjához a világítótoronyba. Sok időt töltöttek együtt, hálás volt mindazért, amit érte tett.

Konor amikor felnőtt átvette édesapjától az asztalos műhely igazgatását, melyet nagy örömmel végzett. A fiúval első perctől kezdve jó kapcsolatot ápolt Brájen. Szinte családtagként tekintettek egymásra. Idősödő korában nagy segítségére volt. Kellit úgy szerette, mint a testvérét. Védelmezte, ahogyan egy bátynak illik, mindig számíthattak egymásra.

Az egyik délután elment hozzá, hogy miben segíthetne neki, meg egy kicsit elbeszélgetnek és elborozgatnak gondolta. Brájen, mindig kint szokott lenni a parton, vagy a teraszon, de nem látta sehol, a hajó is ott állt kikötve.

– Hová mehetett? Már késő délután van – merült fel benne a gondolat.

Felment a toronyba, hátha mégis bent csinál valamit. Az ágyán feküdt, azt hitte csak alszik. Ébresztgette, de hiába, meghalt. Csendesen elment. Most már biztosan a feleségével sétálnak együtt egy gyönyörű mennyei parkban. Eszébe jutott, hogy egyszer azt mondta;

– Te, Konor én annyira szeretem ezt a világítótornyot, hiszen minden a két kezem munkája és verejtéke, hogy ha meghalok a feleségemet is elhozom ide és majd együtt üldögélünk a teraszon.

Ekkor, csak mosolygott rajta, de az idő múlásával, amikor a világítótorony zöld fényei éjféltájban megjelennek tudja, hogy ők jöttek egy rövid sétára. Azóta már ismét csak a romjai léteznek, hiszen az idő vasfogának nem tudott ellenállni.

 

 

Poór Edit
Author: Poór Edit

  Debrecenben élem a mindennapjaimat. Az általános iskolát követően, a Péchy M. Építőipari Szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat, építészként végeztem. Az irodalom mindig közel állt hozzám, de pályám más irányba futott. Későbbiek során az élet az alkotói munka felé irányított. 2011-től kezdtem el verseket írni, különböző témakörökben, majd novellákkal és regényekkel bővítettem írásaimat. Számos költői, irodalmi és művészeti társaságnak tagja vagyok, és folyamatosan publikálok ezeken az internetes portálokon. A YouTube-csatornán hallhatnak verseimből, előadóművész tolmácsolásában. A műveim rendszeresen jelennek meg magazinokban, különböző kiadványokban és antológiákban. Magánkiadásban elkészült öt verses kötetem, öt kisregényem, novella kötetem és a „Bibliai történetek versben” sorozat négy kötetben. A weboldalamon, http://www.pooreditirono.hu/ olvashatóak verseim és novelláim, valamint a könyveim letölthetőek. Valamennyi könyvem olvasható E - könyv formájában a Google Play könyvtárában.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szól a hegedűm

Edit Szabó : Szól a hegedűm “Hegedülnek,szépen muzsikálnak,” Leány áll a fények sugarában, hosszú ruha fedi a termetét, pódiumon csak ő lesz a vendég! .

Teljes bejegyzés »

Mormolt, halk szavak…

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, Viharban is repülnek a madarak… Siránkozó lőrések vágyják a harcot, Én mikor vághatok csodálkozó arcot? Sokan várjuk, eljön az idén

Teljes bejegyzés »

Haladásban fékeződő élet

Hétköznapi pszichológia… a lét csapdájában. (Senrjon) Járvány még nem múlt végleg, De pluszban már van egy háború. Harc dúl egy hete… * (Senrjú) Lesz cudar

Teljes bejegyzés »

Végső filozófiámban

Hétköznapi pszichológia… (Anaforás, 3 soros zártükrös) Esteledik már az életem, ez a vég a végső? Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő… Esteledik már az

Teljes bejegyzés »

Tűnódés

Elröppent hatvanöt év, Elmúlt már sok, mi szép. Nincs velem apám s anyám, Életem célja? Talány.   Neveltem egy gyermeket Hiúság is kergetett. Munkában élre

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2022. szeptember 26.

Kedves Alkotótársunk! Ebben a bejegyzésben jelentkezünk szeptemberi hírösszefoglalónkkal, ill. néhány októberi információval. Versek és Novellák 2022. pályázat – kiértesítés A nagyszámú beérkezett pályamunka miatt a

Teljes bejegyzés »