Az új kor kezdete
Az előző részek tartalmából: A COVID és az azzal járó karantén súlyos csapást mért a Blokkra. Nem járhattunk be, valamennyi állatunkról egyedül Juli néni gondoskodott. Ráadásul egy rossz helyen ragadt kékrák is tragikus pusztítást végzett. Összegezve: alig maradt miről gondoskodjunk. De egy akvarista nem adja fel! Kőkemény munkával, két nyári nagytakarítás alatt újjáépítettük az akváriumokat romjaikból. Készen álltunk az új állatok s az új tagok befogadására.
Miért nagy szó, hogy az Akvarista Blokk engedélyt kapott programszervezésre a gólyatáborban? Több oka van. Egyrészt, a gólyatábor alapvetően a legnagyobb és legbefolyásosabb iskolai diákszervezet, a DÖK „bulija.” Ők szervezik a programokat, ők mutatják meg az iskolát a gólyáknak, ők válnak ekképp ismertté. Komoly verseny folyik a DÖK-tagok között, hogy melyikük juthat be mint szervező, s a helyek korlátoltak.
Másodszor, az időbeosztás feszes – szintén a DÖK miatt. Rengeteg játékot, csapatépítő feladatot passzíroznak be a szűk három napba (melyből egy egészet elfoglal a hagyományos sárkányhajó-verseny), s emiatt feszített menetrendben „rángatják” a VMG újoncait egyik helyről a másikra. Hogy befér-e nem általuk szervezett tevékenység? Ne nevettess, kérlek…
Harmadízben pedig az se hajtja a mi malmunkra a vizet, hogy nincs túl nagy iskolán belüli hírnevünk a DÖK-höz képest, és egyedüli tanári képviselőnknek, Juli néninek nincs sok ráhatása e testületre. Vagyis nem sokan támogatnák a halasok gólyatábori részvételét, s az ő szavuk se nyomna latba sokat.
Akkor mégis hogy történt meg ez a csoda?
Minden diákszervezet mögött áll egy tanár. A DÖK se kivétel. Úgy gondoltam, próba szerencse, a legbölcsebb az lenne, ha neki írnék. Vesztenivalóm nincs. Valószínűleg udvariasan elutasítja kérésemet, de azért van egy szikrányi esély az ellenkezőjére.
Ez a szikrányi esély pont elég lett. A tanár úr lelkesen és nagy örömmel engedélyezte és (legnagyobb meglepetésemre) azt mondta, hallott már sokat a Blokkról és örül, ha tud adni nekünk egy kis teret. Azonban (és itt jön a feketeleves) egyeztetni kell még X Y-nal, a DÖK vezetőjével, mert végérvényben a diákok szervezik a programokat. Erre már csak legyintettem magamban fülig érő szájjal. A zöld utat megkaptuk, benn vagyunk!
A hír Somát őszintén meglepte. Nem gondolta volna, hogy valaha lesz esélye az akvaristáknak elérni, hogy a DÖK területén portyázzanak, hogy kicsit rivaldafénybe kerüljenek. Fontos állomásnak vélte az elismertség felé vezető úton, tekintélyes térnyerésnek.
Belevetettem magam a dolgok sűrűjébe. Azt akartam, hogy látványos, színvonalas programokkal tudjuk magunkhoz csábítani az ifjú VMG-seket, s ehhez a következőkre volt szükségem: egy megbízható, vidám csapatra, olyan emberekkel, akik nem tehernek, hanem szórakozásnak érzik ezt a feladatot, a halakat szívén viseli; makulátlan akváriumokra, bennük szemkápráztató, színes halakkal, hogy a diákok vonzónak találják a Blokkot; játékos feladatokra és jópofa nyereményekre, hogy élményszerűvé tegyem a halazást; végül pedig némi pénzre, amiből az új állatokat és az egyéb kellékeket finanszírozni lehet.
Az első adott volt: kiválasztottam a legbecsületesebben dolgozó halasokat, úgymint a Titkárnőt, Svájcot, Esti Kornélt, a Szerelőt, Kollégát, Csöndest, a Színésznőt és a Sajtszeretőt. Ők lettek a csapat, a Blokk képviselői.
Következő kérdés a halak megvásárlása volt. Véglegesíteni kellett, mik érkezzenek. Újabb ötletek is felmerültek (én például egy cikk elolvasása után odáig lettem a bölcsőszájú halakért és sügérekért), s a korábbi ígéreteket is igyekeztem szem előtt tartani. Végül a koncepció a következő lett: a nagy akváriumból Ázsia-biotóp lesz, a kékrákosba apró csapathalakat teszünk (így kapta később a mikrotóp akvárium nevet), Alex és Beryll helyére dél-amerikai – biotóp kerül, érkezik új harcoshal, valamint felvetődött új védett halak fogadása is, de ezt végül év közben vetettük el. A teknősök, a gyíkok, a kékfarkú fogaspontyok maradtak természetesen.
Ebből fakadt az a nehézség, hogy ugyan miből finanszírozzuk ezt az igen drága mulatságot? A díszhalak nem olcsók. Se a vízinövények. És nekünk most igen sokra volt szükségünk. Eddig becsületkassza működött: mindenki annyit adományozott a Blokk közös kasszájába, amennyit jónak látott. Ám ez beláttam, tarthatatlan. Ha bármilyen hasonló nehézség adódik ismét, kell legyen vastartalék. Ezért döntöttem úgy, szeptembertől bevezetem a halas adót. Ez azt jelentette, hogy a tíz tanítási hónap alatt minden akvarista havi 200 forinttal járul hozzá a Blokk költségeihez. Ez személyenként nem megterhelő, de összesítve (mivel ekkor kb. 20-25 tagja volt a Blokknak) a kiadások többségét fedezni képes költségvetési kerethez jutottunk. A pénz kezelésével, a befizet és kiadás nyilvántartásával, a könyveléssel Svájcot bíztam meg. Ő lett a Blokk első könyvelő-bankárja, széfünk pedig a Pikkelydoboz (egy kis szóviccet rejt e név, mivel a pikkely népiesen halpénz…).
Az állatok megvásárlásával a Beszállítót, Kollégát, Sört és a Szerelőt bíztam meg, de néhány halért Soma, illetve a Vándormadár ment el. Úgy egyeztem meg velük, hogy amit költenek, azt beszámítjuk az akvarista adójukba. Így érkezett két turnusban (augusztus utolsó előtti hetében és évkezdés után nem sokkal) a népes sereglet: egy új hím gurámi, parázslazacok, vörösfejű pontylazacok, neonhalak, üveglazacok, páncélos harcsák, ékfoltos razbórák, ötsávos díszmárnák, gyöngydániók, zebradániók, leopárddániók, malabári dániók, red cherry garnélák, egy pillangó törpesügér-pár, Doria-darázsgébek, algaevő harcsák és Nova, az új sziámi harcoshal. Mindegyik lakó megér egy külön történetet, de erről majd egy másik részben mesélek.
A továbbiakról röviden annyit, hogy a gólyatábor csupán félsikert hozott. Egyrészt, csupán a B-seknek szervezhettünk programot az említett feszes menetrend miatt. Azonban elértem, hogy egy órát kapjunk velük – igaz, két részletben. Soma szerint ez óriási szó. Sajnos mégse volt mindenre elég. Öt játékos feladatot találtam ki: halhatározás „ugrálós” keresőkulcs segítségével (pl.: Ha a hal piros, menjen a 2.2-re, ha kék, menjen a 4.5-re); nagy vizesvödrök megtöltése kis vizesvödrök segítségével; szabadulószoba, melyben akvarisztikai problémákat ábrázoló fotókat kaptak s a kijutáshoz meg kellett keresniük az eszközt, ami az adott problémát megoldja; puzzle, a Blokk lakóival; s végül cipősdobozba akváriumtervező-verseny, melynek különdíja volt, hogy a zsűri (vagyis mi) által legszebbnek ítélt teret egy akkor még üresen álló akváriumban meg is valósítjuk. Ezeket csapatversennyé fogtam össze, a díj pedig egy rakás édesség lett.
Azonban több gond is akadt. Mi hibánk (főleg az enyém), hogy nem jegyeztük föl, melyik csapat milyen halat kapott, így nehezen tudtuk értékelni az első feladatot. A vízhordás csődbe torkollott: kiöntöttek sok vizet, valaki el is csúszott, a DÖK-ösök csúnyán néztek ránk, s meg is kurtították az időnket. Így a szabadulószobát és puzzle-t hanyagolnunk kellett, csak az akváriumtervezés maradt. Így három feladat alapján értékeltük őket s állapítottuk meg a győztest. Természetesen a legszebb akváriumterv is kiválasztásra került, s úgy is rendeztük be, ahogy az illető kérte (ebbe került a két pillangó-törpesügér a vörösfejű pontylazacok és más díszhalak társaságában).
A félsiker is siker? Mindenképpen. Pozitívan kell látni a dolgokat. Felfoghattam volna úgy, hogy nem sikerült elég jóra a gólyatábori részvételünk és leszerepeltünk, s kesereghetnék a mai napig. De nem teszem. Mérföldkőként tekintek rá a Blokk történetében. A napra, mikor a DÖK-kel egyenlővé váltunk egy időre, s szélesebb körben megismertek minket. Nem számít, hogy csak a b-sekkel lehettük. Bejutottunk, csak ez a lényeg. Nem számít, hogy a COVID miatt szigorú szabályokkal megtartott évnyitón nem mehettem toborozni minden osztályba. Így is 4-5 új tagot szerveztem be már az első nap. És az se számít, hogy rajtunk kvül senki se emlékszik erre az eseményre. Mi megőrizzük, így válik a történetünkké, a történelmünkké.
Egy hatalmas lépést tettünk aznap előre. Egy lépést az új korba: a Darvas-Cserni – korba, amikortól hivatalosan is a Vándormadárral egyenrangú társvezetővé váltam. Személyes diadalomnak éreztem hogy ezt véghezvittem, de nem csak az én sikerem volt, hanem minden halasé. Mert az igazi csapat együtt tör előre.
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.