A kard

A kard.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

„Aki kardot ragad, az kard által vész el”-Szent Biblia, Máté evangéliuma 26. fejezet

A lángoló házak füstjeit még a tengeren lévő hajóból is látni lehetett pedig a vihar égetően gyorsan közeledett. A kapitánynak azonnali döntést kellett hoznia. Vagy tovább hajózik bele a viharba és hánykolódik a legénységgel együtt vagy kihajóznak a szárazföldre és megpróbálják eloltani az égő házakból keletkezett tüzet. A második döntés mellett tette le voksát, bár maga se volt biztos benne, hogy mi vár rá. A legénység gyorsan szinte táncos gépiességgel tette amit a kapitány parancsolt így a hajó viszonylag gyorsan irányt váltott és egy fél óra egy óra múlva már szárazföldön voltak. Az égő házak felé siettek, a hajóban pedig pár ember ott maradt a legénységből. Az orvos hozta a legfontosabb eszközeit, de sajnos hiába. Senki sem élte túl a tüzet. Csak a martalék maradt.

A kapitány mindenesetre megparancsolta a legénységnek, hogy egy éjszakára itt maradnak túlélők után kutatva. Az éjszaka gyorsan leszállt és hideg, hűvös szél jött vele. A kapitány furcsa kékes-zöldes fényt látott meg az égbolton cikázni. Mivel még sosem látott sarki fényt így megbűvölten nézett felé.

A fénnyel együtt egy hang is jött mely suttogva szintén ámulatba ejtette őt és hívogatta. A kapitány elindult a fény és a hang irányában. Nemsokkal később egy nagy sziklához ért. A sziklánál a fény és a hang is elszállta és maradt a néma csend. A kapitány ekkor arra gondolt, hogy kicsit már félálomba lehet és véletlenül tévedt ide.

Mikor ezen gondolkozott a szikla mellől egy nő bukkant fel. Meztelen testét egy fátyol szerű stóla takarta. A kapitány káprázatnak vélte. A nő ugyanis gyönyörű volt. Kezét kinyújtva mutatott a kapitánynak, hogy kövesse. A kapitány így követte őt. Később a sziklát megkerülve egy ösvényhez érkeztek, mely a szikla barlangjába vezetett. Itt másik két szintén meztelen nő ült a szikla tövében.

Amikor a kapitány odaért a társuk oda lépett a másik két nőhöz és a három nő egymásra tette kezét és a sziklából dörmögő hang láva formájában bukkant fel, majd a láva kicsordult a nők melleire és testrészeikre végül azok elégtek.

Csak hamu és por maradt utánuk. A kapitány most már egészen biztosan tudta, hogy ez nem lehet valóság, hiszen a láva eltűnt mintha sosem létezett volna, illetve a három nő hamuja is olyan gyorsan ködbe veszett mintha ott se lettek volna az előbb.

A kapitány már úgy volt vele, hogy vagy fel kéne most már kelnie vagy indulnia kellene innen. Viszont nem tudott elindulni. A lábait hiába próbálta emelni azok mintha mocsárba süppedtek volna így a kapitány várt.

A föld ismét morajlott és megnyílt a kapitány lába előtt. A repedések mentén ismét föltört a láva folyam és benne egy szürkés acél. A kapitány tudta, hogy ki kell onnan vennie, de félt, hogy a láva megégeti a kezét, de végül is, ha ez egy álom az ő kezével nem fog történni semmi így belenyúlt az égő folyamba és kivette az acélt.

Perzselő, izzó érzést érzett a kezeiben, mely végig futott a teste minden egyes részén. Olyan volt az érzés, mint egy áramütés. Hullámzott és rugózott majd alább hagyott és végül a kapitány egy kardot tartott a kezében.

A kapitány maga sem értette hogyan és miképp, de valahogy visszakerült a mezőre a legénység édes álmot aludt. Reggel, mikor felébred a furcsa álmából a kard ott volt a kezében.

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 41 = 44

Álomváró

Este van. Vár az ágy. Egy plüssmalac röfög. A tej is megalszik, falevél sem zörög. Pulóvert fon pók a sarokban. Gyere, bújjál ide gyorsan. Betakarlak,

Teljes bejegyzés »

Időutazás

A fűben pihenve néztem, mint játszik a fény, a levélmintás árnyék, és az akácillattól bódult sok pici lény a diófa alatt, békés bűvkörödben. Bőröd feszes

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Serfőző Attila

A titok

  Az út jégbordás hátába csontig vájó nehéz hideg kapaszkodott. Egy néptelen, kacskaringókkal ébren tartó úton a település benzinkútjához ért, s nyomban a mozgássérültek parkolására

Teljes bejegyzés »

Kézen fogott az Isten.

Hitemmé vált a talpam alatt Tévedésein kopott utam. Hajnalok pírján éjbe hasadt. Mégis, fénye szívemre zuhant.   Vesztett tegnapok sírásait Konokul újra kísértettem, Díszítve zörgető

Teljes bejegyzés »

Minek nevezzem…?

Minek nevezzem az álmot… mely szívembe mennyei fényt sugároz, mely az odaföntvalók földi mása, lényemnek vajúdása? Minek nevezzem az álmot… mely szerelmi lázt hoz, s

Teljes bejegyzés »