Kifogás /novella/

Kifogás.

/novella/

Írta: Egyed-Husti Boglárka

A konyhába ott ültünk az asztal két oldalán. Pont az asztal közepén volt a Válóperünk papírjai. 15 év. Ennyi. Egy papírfecni, aláírásokkal. Az ügyvédjeink megbeszélték mindent, nekünk már csak alá kellett írni.

A 15 év emlékei kavarogtak bennem. A megismerkedésünk napja, majd az első csók elcsattanása, a további találkozók és csókok, ölelések és szerelmes vallomások. Aztán azon a nyári bulin az első szex mámorító élménye. Miklós és én. Sosem akartam mást. Csak őt akartam.

Emlékszem a szeretkezésünk után, mikor a kezeink találkoztak egymással mélyen Miklós szemébe néztem és azt mondtam most itt állítsuk meg az időt. Tudtam nem tehetjük, de olyan jó volt a gondolattal eljátszani. Aztán az első veszekedésünk, amit több számtalan veszekedés követett. Majd összeköltözés. Majd takarítás az új lakásban. Majd jöttek a számlák. Miklósnak hol volt munkája hol nem. Mindig más volt a fontosabb. A bulik, a pia, a drogok, a cigi, a nők, mindig volt kifogás. Én meg tűrtem egy darabig. Aztán elhagytam. Ő eleinte nem keresett én se kerestem őt. Nem volt min beszélni. Én mentem jobbra-ő ment balra. A lakást eladtuk, nem volt nehéz jó helyen volt. Akkor még viszonylag kevés közös tárgyunk volt.

Aztán beteg lett az anyukája egyszer kétszer felhívott mert épp Németországba dolgozott. Megkért, hogy néha nézzek rá az anyukájára mivel engem ismer és bízik benem. Bevallom jól esett, hogy épp rám gondolt. Akkor épp nem volt senkije. Mikor hazajött elhívott vacsizni. Amolyan kedves gesztusként, aztán azon vettem észre magam, hogy a vacsi alatt folyton engem néz és a végén szerelmet vallott nekem. Szexeltünk, de már nem úgy, mint akkor azon a nyáron. Akkor még gyerekek voltunk. Most két felnőtt ember ált egymással szembe. Szerettem őt. Még mindig szerettem. Aztán ismét találkozgattunk, csókolóztunk. Jó volt mellette felébredni és vele együtt elaludni. Ismét lakást vettünk, összeköltöztünk. Aztán megint kezdődött az egész. Jöttek ismét a kifogások szép sorban. Hol voltál, mikor érsz haza, kivel találkozol, hogy hívják, miért nincs pénz, mikor lesz pénz, miért nem adtad fel a csekket, hol van az órám? Eladtad? Kinek? Miért? Az az én órám volt, papától kaptam. Veszel másikat? Mégis miből? Nem kell. Az kell.

Most meg hová mész…becsapta mindig maga mögött az ajtót, amikor már elege volt. A végén már nem mondott semmit. Aztán már haza sem jött. Én meg ott voltam egy kis szobába, ahol előbb a fűtést majd a gázt végül a villanyt kapcsolták ki. Nem tudtam fizetni a csekkeket pedig 2 állásom is volt. Reggel fodrászként dolgoztam, délután takarítottam. Egyik nap egy céges buli után kellett takarítani a takarító cég küldött oda. Ott volt ő is. Azt hittem rosszul látok. Még én dolgozok ő meg itt mulat, ráadásul nem volt egyedül. Ölelgetett és csókolgatott egy másik nőt. Persze este amikor végre hazamert jönni már erős voltam, nem hagytam magam befolyásolni. Elhagytam. Azt hittem örökre.

Aztán meghalt az édesanyja. A temetésére egy szál fehér rózsát vettem. Miklós megköszönte, hogy eljöttem. Most egy teázóba hívott. Nem mondott semmit csak a kezembe tette az édesanyja gyűrűjét. Tudtam mit akar. El akar venni. Viszont azt nem tudtam én akarom-e ezt. Aztán végül mégis igent mondtam. Még mindig szerettem.

A házasságunk után ismét vettünk egy lakást ebbe már voltak közös emlékeink, képek kerültek a falra. Vettünk növényeket, volt kutyánk és macskánk is végre kezdtem úgy érezni, hogy normális emberként éljük a napjainkat. Nem gyanakodtam, sose néztem meg a telefonját, olvastam bele a magán levelezéseibe. Tiszteltem a magán életét. Volt rendes munkája, fizettünk a számlákat napra pontosan, voltak barátaink, eljártunk színházba, moziba. Vettünk egy autót, megtanultam vezetni. Aztán teherbe estem. Nem örült neki, akkor még nem tudtam miért. Én akartam a szerelmünk gyümölcsét meg sem fordult a fejembe, hogy elvetessem. Így teltek múltak a napok, amikből hetek lettek és hónapok. És megint jöttek a kifogások. Most konferenciára megyek, el kell utaznom külföldre. Hétvégén nem jó, mert a vezetőség extra munka órát írt elő. Eleinte elhittem, hogy valóban sokat dolgozik. Aztán gyanakodni kezdtem. Egy hang a fejembe egyre csak súgta nézd meg a telefonját-nyisd ki az email fiókját. Eleinte nem hallgattam a hangra. Aztán egyre hangosabb lett, végül nem bírtam és kinéztem a PIN kódját.

Aztán láttam a képeket. Róla és Miklósról. Ahogy mosolyognak, ölelik egymást. Látszott rajtuk, hogy boldogok. Ki ez a nő? Mióta ismeri? Aztán jöttek az emailek. Elolvastam az összeset. A nő annyit tudott, hogy Miklós házas, de Miklós azt mondta neki, hogy engem a feleségét már nem szeret és csak azért van velem, mert sajnál engem. Engem? Sajnálni? A gyerekről nem is írt neki. Nem is tudott róla. Hirtelen egy szúrást éreztem derek tájt, alhasban vagy a csigolyámba? Már magam sem tudom. A szúrás egyre erősebb lett, bementem a kórházba. Miklóst fel se hívtam.

Nem is tudom hogyan és miképp tudta meg, hogy ott vagyok. Én még altatásban voltam. Viszont éreztem, hogy fogja a kezem. Azt is tudtam, hogy elvetéltem. Mikor magamhoz tértem nem is kellett senkinek sem mondania minden nővér és orvos arcára rá volt írva. Látszott rajtuk.

Mikor Miklós ismét bejött hozzám nem kérdeztem semmit csak ennyit mondtam. El akarok válni.

Most meg itt ülünk a konyhában az asztal két végén. Az asztal közepén pedig a válási papírunk.

Vége

 

 

 

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Figyelmetlenség

Figyelmetlenség Szomorúan emelkedik a halálos baleseti statisztika Vajon mi okozza a mérhetetlen figyelmetlenséget Fegyelmezetlenség, vagy az élet vad hajszolása Nem lenne jobb inkább éltednek földi

Teljes bejegyzés »

Mit értem el eddig?

Mit értem el eddig? Az előző részek tartalmából: Öt hónap alatt, három nagytakarítással a megtépázott Akvarista Blokk visszanyerte egykori pompáját és fényét. A bővülő taglétszám,

Teljes bejegyzés »

Tékozló szerelem

Tékozló szerelem. Régen míg fiatal voltam Más dimenzióban gondolkodtam A tékozló szerelmet nem ismertem Butaságnak tartottam, s elkerültem S a tékozló embert sem szerettem Bár

Teljes bejegyzés »

Hajdu Viktória : Ködös múlt

 [A novella végét ezzel a mondattal zártam: “Megmentettem egy életet.” Ami kétértelmű. Úgy is lehet nézni, hogy emiatt a mű mondanivalója az, hogy a halált

Teljes bejegyzés »