[A novella végét ezzel a mondattal zártam:
„Megmentettem egy életet.”
Ami kétértelmű. Úgy is lehet nézni, hogy emiatt a mű mondanivalója az, hogy a halált túl sok előítélet veszi körül, és nem kéne „gonosznak” gondolnunk, viszont akár úgy is meg lehet közelíteni, hogy a megmentés maga a lét vége, ami az a valaki szenvedésének vége.]
Vértől pirosló kezekkel jelent meg Halál, és Élet könnyes szemekkel nézett rá.
Újra elhunyt egy élőlény, amelyet ő gondozott, mindez a fekete csuklyás alaknak köszönhetően, aki komor arccal állt meg előtte.
– Nem értem, miért nem félnek tőled egyesek – szólalt meg közönyös hangon Élet. – Sokan jobban szeretnek téged, mint engem. Téged, a halandó halált, és az isteni halhatatlanságot átoknak gondolják.
– Okkal jönnek el hozzám. Okkal nem tudod őket megmenteni… És talán felesleges az örök élet iránti sóvárgás. Hiszen te sem azt választanád, igaz? Félelmetes lehet az elmúlás, ám a tudat, hogy örökké létezel, rémisztőbb. De hogyan hunyhatnék el én, ki maga a vég vagyok? Ha mindenki örökké létezhetne, talán én lennék az egyedüli, aki eltűnne. Milyen végzet lenne az?
– De te nem törődnél bele…
– Miért gondolsz ilyet rólam?
– Mert az élet ellentéte a halál, a fényé a sötétség, a jóé a rossz.
– A világ mégsem osztható fel ilyen könnyen, Élet. Nem vagyok rossz, s nem vagyok sötétség. Mint ahogy te sem vagy jó, s te sem vagy fény.
Ahogy a szeme az erdő szélére vándorolt, sziluettekké váltak a ködben föléjük magasodó fák, és félhomály vette őket körül.
– Hiszem, hogy az élet szent, és értékelni kell, mint egy ajándékot… Mégsem látom már benned a ragyogó fényt, amely eddig a lényed volt. Csupán homály maradtál – szólalt meg újra.
– És te, drága Halál, mégis sötétség vagy.
A ködben a táj elmosódott, a fák mintha kétdimenziósak lettek volna.
– De te, kedves Élet, haragot táplálsz irántam, mintha csalódást okoztam volna neked. Pedig az idők kezdete óta csak a munkámat végzem. Csak az időben bízom, semmi másban, és idővel talán te is elkezdhetsz reménykedni valami maradandóban és biztosban.
Csupán az ágakon ücsörgő madarak törték meg a sok négyzetmérföldnyi fehérség mélyén uralkodó csendet.
– Mindenki, aki hozzám jön, ajándék a teremtés többi részének, kiegészítői valami egésznek. Nem voltak, még most is azok.
Egy könnycsepp gördült le Élet arcán.
– Megmentettem egy életet – mondta végül Halál.
