Tóth-Kurtz Márton – Teraszon
Miért hangtalan, miért csak szemeddel mondod nem jó ez így.
Már réges-rég nem azt csináljuk, amit szeretnénk.
Átverjük magunkat, hogy ez csak ideiglenes.
Minden mi küzdelem volt, kényelemmé lett.
Mit ki kéne találni megfejti egy gombnyomás.
Elmélkedni nem kell, tilos az önálló gondolkodás.
Úgy látszik a nyári munka, hamis révbe ért.
Még tervezzük, még kivárjuk, de már eltelt ott 10 hosszú év.
Mikor múlt el így az idő?!
Mit rejteget majd a jövő?!
Feladni a terveket, olyan könnyen ment.
Végignézni ahogy akaratod, egy lépést sem tett.
Használjanak ki mindegy, de hétvégére hagyjanak.
A lelked ugyan tiéd, de mi marad az csak a részeg önmagad.
Nem jó ez így sehogysem, érzed legbelül.
De változtatni félsz, a megszokottba menekülsz.
Úgy látszik ez az élet is nagy csendben múlik el.
Voltak nagy álmok, tervek, de nem történt semmi sem.
Mikor múlt el így az idő?!
Mit rejteget majd a jövő?!
S most itt ül melletted sok jó barát a teraszon,
Ez a világ ugyan hideg, de a megszédült panaszok
És a nevetések tüzet gyújtanak, tervek útjait
Világítják meg és lesznek erős hídjaid.
Szerelem is ott kuksol valahol, csak azért nem lelted,
Mert az önsajnálat leple alatt, nem is kerested.
Állíts örök emléket ennek a mondatnak.
„Az én szabadságom az, amit kivívok magamnak.”*
Mikor múlt el így az idő?!
Mit rejteget majd a jövő?!
*Bohumil Hrabal: Foghíjak könyvéből
Author: Tóth-Kurtz Márton
Tóth-Kurtz Márton az Irodalmi Rádió szerzője. Magány és közösség, vihar és halálos csend, öröm és átérzett bánat, igazságérzet, tánc, szobor, szárnyaló madár, tenger és kiszáradt, ráncos föld, selymes és karcoló, zene, félmeztelen fiatalság és bölcs nagykabát, élet, az irodalom végtelen. Marci vagyok, 98' óta írok. Versek, dalszövegek, novellák, a próbatételeim. Az írott irodalomra nagy szüksèg van ebben a nehéz és elképesített világban, ha nem edzük a képzeletünk izmait, sivár és kietlen élet vár ránk. Mindennap írni, ez a mottóm, s ez már egyre többször sikerül.