90.
Minden lépésnél van egy ajtó, és ez megijeszt. Csak két kezem van, és a lábaim egyszerre csak egy helyre visznek. Ha hiszek nekik, te minden ajtó mögött vársz engem.
De lábaid téged is csak egy helyre visznek, nem vagy különb.
És hirtelen 74.
Már eldöntöttem, hogy három lépés múlva a piros ajtót kinyitom, de a barna is hívogató. Ha tudnál figyelmeztetni, mit mondanál?
Lesz majd 64.
Kinyitottam a fehér ajtót, de még nem mentem be rajta. Nem látlak téged. Talán megbántam, és vágyom a barna kilincsére.
62.
Majd látni foglak a sarkon elkanyarodni, de elvesztelek. Már nem egyedül fogok menni, lesz csomagom is. Csak egy vágy maradsz? Vagy csak maradsz valahol máshol?
50.
Végiggondolom, hányszor gondoltam rád, és a hiányod szinte halványan megjelenít téged. Mintha kétségbeesésemben éreznélek. De ez hamis.
42.
Látom, hogy másokat megtaláltál, valaki téged talált meg. De én már nem foglak keresni. Elég lesz, ha látom, máshol ott vagy.
30.
Már nem lesznek ajtók. És a lépések is fogyatkoznak. Már csak ásítások vannak, és ablakok, ahonnan nézem a többieket. Függöny a szemem, és színpad a világ. De senki nem
fog tapsolni a végén.
20.
Ha vége lesz. Már talán nem vagy olyan messze, már talán újra gondolok rád, hogy mi lehettél volna. Velem.
10.
de ezt nem tudom. Észrevettem, hogy bementem réges-régen az ajtón, és végigjártam a szobát. Valaki lekapcsolja a lámpát, de a csomagom olyan nehéz, hogy nem tudok kiszaladni az ajtón.
0.
Elnyom a sötétség. És akkor, ott, meglátlak.
Author: Répás Lili
Répás Lili vagyok, 16 éves. Próbálom a világot egy másik szemszögből nézni, hogy megtaláljam a kis részleteinket, hogy belefeledkezhessek az éppen forgó eseményekbe. Írás, zenélés, rajzolás, festés; számomra mind ugyanaz a megfejthetetlen nyelv, amin mégis mindenki kommunikál. Remélem tudok új gondolatokat, érzéseket, reményeket ébreszteni azokban, akik elolvassák írásaimat. U.i.: Ezen a "nyelven" mindenki szabad!
