Szeretnék…

 

Szeretnék…

 

 

 

Virág lenni a réten,

Táncolni a szélben.

Fürdeni esőcseppben,

Szárítkozni napsütésben.

 

Port hinteni pillangó szemébe,

Megmártózni szerelmes szívében.

Elköszönni tőle nevetve,

Nem bánni, hadd menjen.

 

Nemesek közt vadvirág lenni,

Harmatos füvekkel kergetőzni.

A hatalmas ég alatt alig látszani,

Hogy ártó kezek ne tudjanak bántani.

 

Ahogy jöttem észrevétlen

Tavasz pirkadatkor,

Úgy eltűnni szerényen

Őszi alkonyatkor.

 

 

 

 

Ózdi Zsuzsanna
Author: Ózdi Zsuzsanna

Ózdi Zsuzsanna az Irodalmi Rádió szerzője. Folyamatos keresés, kutatás az életem. Mindig keresek valamit. 1969-ben csodálkoztam rá először erre a világra. Azóta próbálom felfedezni. Csodálatos expedíció ez, teli hegyekkel, völgyekkel, könnyekkel, kacagásokkal. A művészetek segítettek, segítenek megérteni, eligazodni, továbbmenni… Eleinte lefestettem, később eljátszottam, most pedig leírom, amit a lelkem diktál. Gyerekként lefestettem… csendes, nyugodt, szép, színes világot képzeltem el és próbáltam visszaadni. Így születtek első tájképeim. Közben elkezdtem játszani a színekkel. Később a hangszeren játszott zene bűvölt el. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan hivatást találtam, amely utat enged a játéknak, és amely során tündéri játszótársakra lelhettem: 1995 óta tanítóként folytatom az utam. Beloptam a művészeteket a dolgos hétköznapjainkba: alkotótábor, közös hangszeres zenélés, fellépések… A gyerekként csendes és nyugodt világ felnőttként kezdett zajos és zaklatott lenni. Nem tudom, áldás vagy átok, de az érzelmeim vezérelnek, melyek erősek, intenzívek. Olyannyira, hogy maximálisan megélem őket: teljesen fenn, vagy teljesen lenn. Kacagva sírok és könnyezve nevetek. Ilyen alkattal nehéz „szót érteni” a világgal. Hogy tudnám elmondani? Hogy tudnám leírni? És egyszer csak jöttek a sorok. Néha csak egy gondolat, néha egy egész vers… Aztán meglepődtem: akiknek megmutattam, azoknak is mondott, adott valamit. Örültem, mikor a visszajelzések arról árulkodtak, hogy írásaim többféleképp értelmezhetők. Így talán...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

− 1 = 3

Beteljesedés

Beteljesedés   Bár csapdosok, mégis helyben állok, Összefüggéstelen forgó kergebirka, Szárnyra kapok, fel sohasem szállok, Szabadedzés vas szívemnek titka,   Hogy magasan szárnyaljak a légben

Teljes bejegyzés »

Én vagyok ki szólok

Edit Szabó : Én vagyok ki szólok Én vagyok,ki szólok hozzátok, kinek verseit olvassátok, és vállalom minden soromat, szavaim a szívemből szólnak ! Átadom nektek

Teljes bejegyzés »

Égig érő…

Egy óriás karácsonyfa állt a szoba sarkában. Lehet, hogy csak azért tűnt oly nagynak, mert én igen pici voltam. Egészen a plafonig ért. Az „égig”!

Teljes bejegyzés »

Színről színre

Színről színre   Körülbelül hét éve történt. Valami monoton háztartási munkát végeztem, ám a szokásostól eltérően teljesen üres volt az agyam. Nem szerveztem semmit, semmin

Teljes bejegyzés »

Állj fel

  Hol van az alázat s hol a szeretet mit az élettel kaptál? Fenn hordod orrod, jársz kelsz a világban, sajátod nem ismered már. Oly

Teljes bejegyzés »
Versek
Tóth Ágnes

Légy te is virág

    Magok vagyunk, fény felé nyújtjuk két kezünket Mint virágok tavasszal az éledő mezőn, réten – Sok színben pompázik az ember és az élet

Teljes bejegyzés »