Érzés

Érzés

Írta: Egyed-Husti Boglárka

„Csókolom, itthon tetszik lenni”? -kérdezem és az ismerős arc már jön is le a lépcsőn. Nehezen teszi meg még azt a 3 lépcsőfokot is, én mégis izgatottan várom, hogy átöleljen és megkérdezze mit szeretnék venni.

„Lujzi néni én most mesét szeretnék”-mondtam neki. Lujzi néni pedig, aki a szomszédunkban lakott bevitt a nagy szobába. Leültetett a nagy szekrény elő. A polcai már régiesek voltak, az egész szoba olyan nagynak hatott és mindent átjárt Lujzi néni illata. A dió és a máké, meg a kakaós csigát. Lujzi néni ugyanis mindig csinált nekem.

„Hadd egyen az a gyerek”-mondta a szüleimnek.

„Szívesen vigyázok rá”-máskor anyámnak így amikor anyám és apám amikor sokáig dolgozott átmehettem Lujzi nénihez. Mindig vettem tőle valamit ő meg sose fogadta el a pénzt.

„Ted el-mondta, jó lesz az még, későbbre”. Én meg eltettem. A párnám alá.

Tudtam oda se anyám, se apám, se a fogtündér nem fogja keresni.

Jól megvoltunk Lujzi nénivel. Mindig szerettem nála lenni. Volt egy nagy kredence. A mai napig emlékszem a kredencre. Aztán ott volt a mappás albuma, tele régi képekkel. Furcsa emberek voltak a képen, furcsa ruhában-„ők a szüleim”-mondta Lujzi néni és azt is elmesélte, hogy gazdálkodók voltak. Nemesi családnál szolgáltak.

Lujzi néni amióta az eszét tudta az összes felmenője cseléd vagy szolgáló volt. Nem ismert más életet a tanyán kívül így a faluról sem akart elköltözni. A szüleim igen, én nem. Itt akartam maradni Lujzi nénivel és hallgatni a meséit. Érezni akartam a könyveinek illatát. Régi könyvei voltak. Mindig volt a könyvekben egy kép.

„Ő a Szűz Anya”-mutatott a képre és a képen egy női arc volt, aki a kezeit összekulcsolta.

„Miért van összekulcsolva a keze”?-kérdeztem.

„Imádkozik, szentem, imádkozik”-válaszolta mindig Lujzi néni.

Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy kiért vagy miért imádkozik, de úgy éreztem ennyi válasz épp elégedendő volt, hogy megértsem vannak kérdések, amiket nem tehetünk fel mi gyerekek a felnőtteknek soha.

Mindig emlékszem mennyire vártam, hogy karácsonykor átmehessek hozzá. Akkor volt a legjobb nála. Mindig várt valami asz asztalon. Egy habos kakaó, vagy puding néha volt gyümölcskenyér is.

Aztán egyszer Lujzi néni elaludt. Örökre. Tudtam nem fog felkelni. Nem is kérdeztem miért. Egyszerűen csak tudtam.

A temetése napján virág helyett a Szűz Anya képét tettem a koporsójára.

Aztán évek múlva apám dohányzó fiókjában találtam egy levelet, először azt hittem levél. Később jöttem rá, hogy mi is az tulajdonképpen. Úgy hívják: igazság.  Az igazság az, tudod amikor a felnőttek elhallgatnak elöled valamit. Abból a levélből tudtam meg, hogy Lujzi néni a nagymamám volt.

Akkor, amikor ezt megtudtam láttam magam ismét gyerekként Lujzi néni koporsója előtt és tudtam, hogy ő is tudta ezt és lentről mosolygott rám, ahogy az angyalok mosolyognak le gyermekeikre az égből.

A Szűz Anya képe bevillant hirtelen és egy érzés kerített hatalmába, erősebb volt mindennél.

Lujzi néni hangja volt az, ami ezt mondta: „Imádkozik, szentem, imádkozik!”

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

− 1 = 1

Rózsa Iván: Messze még…

Rózsa Iván: Messze még… Új név ajtódon? De még erőd teljében, Messze még talán… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom Olvadó a szív: Agg szentimentalizmus? Bölcsek nyugalma… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Örök tavasz

Rózsa Iván: Örök tavasz Elszállt ifjúság: Hol van már, tavalyi hó? Már rég elolvadt… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Cseresznyefa alatt

Rózsa Iván: Cseresznyefa alatt Fellázad a szél, Öreg szamuráj mereng: Hószirom hull rá. Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Csatt!

Rózsa Iván: Csatt! Csettintek egyet: Így szállt el hatvanöt év… Mennyi marad még? Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »