Önismétlő történelem
Az előző részek tartalmából: Akvarisztán vezérei egy legyőzhetetlen, megfoghatatlan, kérlelhetetlen ellenféllel néznek szembe: az idővel. Egy év, pontosabban nyolc hónap, és elballagunk, érettségizünk, majd egyetemre megyünk, elhagyjuk a VMG-t. Ha nem akarjuk, hogy a Blokk sírba szálljon, új halas nemzedékre, s vezetőutódokra van szükségünk. Ám nem jutottunk be a gólyatáborba, és az év eleji toborzás, valamint az általam szervezett halas bemutatkozó játék se hozta meg a várt sikert, sőt, kifejezetten kudarcba fulladt. Hát ennyi volt? Nem lesz, aki gondoskodjon a halakról? Vagy felszikrázik a fénysugár az utolsó pillanatban?
Hadd idézzek a Dés-Geszti – féle Dzsungel Könyve színdarabból:
„– Minek a múlton töprengeni, ó Ká?
– Csak a múlton érdemes töprengeni. Ami van, az volt is. És ami lesz, az nem más, mint egy visszatérő, elfelejtett esztendő.”
Hát igen. Gyakran mondják, hogy a történelem megismétli önmagát. Nem alaptalanul. Ám hogy időnként milyen szemtelenül kopírozza le a korábbi eseményeket, s teszi múltból jelenné, az felfoghatatlan, míg át nem éli az ember. S jómagam pontosan ezt tapasztaltam meg 2021 szeptemberében, amikor a sors vagy a véletlen elém sodorta azt a személyt, akit végül utódomnak, Akvarisztán új vezetőjének választottam.
De ennyire ne szaladjunk előre az időben.
Emlékszik még a kedves Olvasó az első részben említett Juli néni-féle túrákra? Havonta kerülnek megrendezésre (amennyiben a COVID nem köp a levesünkbe), kiváltható vele a heti két plusztesi, jó kis helyekre megyünk, szórakozunk, felfedezzük a természetet, vicceket és sztorikat hallgatunk. Egy szóval, kihagyhatatlan tevékenység. Ráadásul az azévi első túra különösen jónak ígérkezett, mert remek helyre mentünk: a népszerű Rám-szakadékba.
Ismerős? Nem csodálom. Négy évvel azelőtt, az októberi túrán Soma ugyanitt szervezett be halasnak Esti Kornélt, a Szerelőt és jómagamat. Itt kezdődött akvarista karrierem. S azóta nem jártam arrafelé. Nosztalgikus lesz visszatérni – gondoltam. Mint felkeresni egy emlékhelyet. Hisz lényegében az is. Kristálytisztán látom magam előtt a göcsörtös gyökerű, öreg fát, aminek tövébe telepedtünk, ahol megismertük Somát. Akvarista zarándoklat a Pilisbe. Ráadásul remek társaságban. És ki tudja, talán akad köztük egy-két vállalkozó szellemű kilencedikes, akik csatlakoznak majd a Blokkhoz.
Meglepetésemre nem tolongtunk kifejezetten sokan a VMG kapuja előtt. Ez igencsak meglepett, hisz élénken élt emlékeimben az előző Rám-túra oda- és visszaútja, amikor egymás ölében és a földön is kellett ülnie a diákságnak, olyannyira tele volt a busz. Micsoda gyíkok – ingattam a fejem. Ismerősök után kutatva megakadt a szemem egy csapat ismeretlen diákon. A húgommal beszélgettek, legalább is néhányan közülük. Ebből gondoltam, hogy kilencedikesek lehetnek. Volt köztük egy fiú meg egy lány, akik számomra egymáshoz oly hasonlónak tűntek, hogy azt hittem, ikertestvérek. No, majd meglátjuk, alkalmas-e bármelyikük halasnak – gondoltam.
Közeli ismerősöm jóformán nem jött, hát jobb ötletem nem lévén, Szerénykéhez és a kilencedikesekhez csapódtam. Húgom és a lányok jó része vidáman csacsogott, a fiú pedig némán baktatott mögöttük. Gondoltam, ne érezze magát egyedül (meg persze, remek halas lehet belőle…), megszólítottam:
– Melyik osztály?
– B – érkezett a halk, tömör és velős válasz. A későbbiekben se ment könnyen a beszélgetés. Szegény gyerekből jóformán harapófogóval kellett kihúzni a szavakat. De szép lassan kezdett kibontakozni a kép: biosz speces, orvosnak készül, hobbiból késeket készít és motorozik, a lány pedig mégse az ikertestvére, csak osztálytársa. Nagyon magának való srácnak tűnt, nem szólt, ha nem kérdezték. Kivéve egyszer.
– Ismered a fél citromos viccet? – érdeklődött.
Ismertem. Örök klasszikus, még hatodikban hallottam először. De nem akartam lelombozni, hát azt feleltem:
– Még nem hallottam.
Erre elmondta. Aki véletlen nem ismerné, egy nagyon hosszú viccről van szó, melynek befejezését hallva az ember legszívesebben felkötné azt, aki mesélte. Én ezen a sokkon már túlvoltam, így csak nevettem. Gondoltam, illeszkedjen egy kicsit a társaságba, bíztattam, hogy mesélje el a többieknek is. A pap és a fél citrom története szép lassan a névjegykártyájává vált, olyannyira, hogy számtalan alkalommal mesélte el újra és újra, ha olyanokkal csapódtunk össze túrán, akik nem ismerték ezt a gyilkos viccet.
Mikor már oldottabb volt a hangulat, szóba hoztam neki a halazást. Meséltem a Blokkról és előnyeiről. Egy darabig hezitált, de végül csatlakozott. És Szerényke is sikert ért el, három barátnője közül kettő szintén Akvarisztán állampolgára lett (egyikük az ikertesónak nézett lány volt). Így csatlakozott hozzánk Félcitrom, Kacarász és Cérna.
Hogy hol van ebben az önismétlés? Ez csak később vált nyilvánvalóbá, de azt hiszem, már itt megfogalmazódott bennem, mintha kaptam volna egy sugallatot. Ugyanis Félcitromban egyesülni láttam azokat a tulajdonságokat, amik jó akvarista vezetővé, az utódommá tehetik. És ez az igazán érdekes: annak idején Soma engem, az őt követő jelentős halas vezetőt ugyanott, a Rám-szakadékban fedezte fel, ott szervezett be halasnak másodmagammal. Négy évvel később ugyanez játszódott le. Három új halas, az egyikük pedig vezetővé emelkedik. Hiába, a sors néha furcsa tréfákra képes. S ez a fél citrommal ízesített tréfa nagyon az ínyemre volt. Elégedetten mosolyogtam: egy csatát megnyertem az Idő ellen.
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.