Az imázs-film
Az előző részek tartalmából: Új év, új kezdet. Nekünk egyben az utolsó lehetőség, hogy rendben hagyjuk utódainkra a Blokkot. Ennek érdekét szolgálta a széleskörű toborzás jó akvarista hagyományokhoz híven, valamint a halasok tervezett játékos bemutatkozása. Ám egyik se hozta meg a várt eredményt: mindössze egy új tagot köszönthettünk, Szerénykét. Az elkeseredés mélypontján ismételte meg magát a történelem: a Rám-szakadékban (ahol annak idején Soma beszervezett többek közt engem a halasok közé) három ifjú kilencedikes csatlakozott Akvarisztán állampolgáraihoz – köztük Félcitrommal, aki engem követett később a vezetői székben.
Mintha e három újonc lett volna a mágikus katalizátor, mely felgyorsítja a taglétszám bővülésének folyamatát, újabbak és újabbak csatlakoztak csapatunkhoz. Novellás ugyan már egy éve a VMG nebulója volt, ez azonban mit sem vont le örömünkből, mikor csatlakoztuk. Ugyanígy szívesen fogadtuk Kacarász és Félcitrom osztálytársát, Mollydonort, e csendes, de becsületesen dolgozó lányt és Réglátottat, aki annak idején egy óvodába járt a húgommal. Egész használható embermennyiség gyűlt össze a végére. Mikor sor került a szokásos év eleji feladatkiosztásra, senkit se kellett túlterhelni, s olyan „luxusra” is telt, hogy külön ember (Félcitrom) felelt az akváriumok algátlanításáért, a növények ápolásáért (azóta ez alapkövetelménnyé vált…hiába, minden, ami különleges, egyszer fényét vesztve természetessé válik). Cérna és Szerényke a mikrotóp, Kacarász a védett halak, Novellás a dél-amerikai biotóp etetője lett. Réglátott Halsütő és Rock ’N Roll Lány társaságában a teknősöket kapta meg, Mollydonor szegényről pedig valahogy elfeledkeztem, nem kapott feladatot. Abból látszik, milyen zárkózott, hogy hónapokig nem is szólt, így észre se vettem.
Említettem korábban, hogy a főnix feltámasztása (alias a Blokk újjáépítése) több részletben zajlott, s az utolsóra ősszel, az új tagok részvételével került sor. E nagytakarításnak kettős apropója volt. Amellett, hogy nyilvánvalóan be akartuk fejezni, amit elkezdtünk, Juli nénitől hírt kaptunk, hogy az iskoláról imázs-filmet fognak készíteni az alma mater fennállásának ötvenedik évfordulójára. (Hipp-hipp, hurrá! Éljen a VMG! Boldog születésnapot! A dübörgő tapsvihart pedig tessék szépen elképzelni.)
Ez minket annyiban érintett, hogy a Blokkot is szerepelni szándékoztatták a gimnázium eredményeit bemutató kisvideóban – ha csak pár pillanat erejéig is. Amellett, hogy ez egy kis reklámot jelentett nekünk, szélesebb körben ismertté tehetett minket, nem kis feladatott sózott a nyakunkba: gatyába kellett ráznunk az akváriumokat, méghozzá záros határidőn belül. Ugyanis Juli nénit a forgatás előtt alig egy héttel értesítették a pontos menetrendről.
Villámtempóban kellett mindent leszervezni. Szerencsére Akvarisztán keménymagjára lehet számítani – különösen, ha tanári igazolással lóghat el egy tanítási napot. Igaz, keményen kell dolgoznia, de a legtöbbeknek ez messze vonzóbb, mint a matek-, avagy magyaróra.
Arról már szóltam korábban, mi történt pontosan ezen a takarításon. Átrendezés a Mester lélegzetelállító tervei alapján, teljeskörű tisztítás, és a többi. A végeredményre méltán lehettünk büszkék. Ízlésesen berendezett, tiszta, fajokban gazdag akváriumok várták a másnap érkező kamerákat. Azok pedig érkeztek: egyik szünetben meglestem a forgatást. Két-három fickó ügyeskedett több technikai eszközzel, egy picinyke, csőszerű kamera kifejezetten az emlékeimbe égett. Az egész filmesdi megkoronázásaként pedig egy rövid interjúra is kiválasztottak, hogy az iskola diákjakén mondjam el, hogy tetszik, miért jöttem ide stb. Jó akvarista vezetőként ott is promóztam a Blokkot.
Igaz, a filmben (legalábbis abban a verzióban, amit én láttam) nem sokat szerepeltek halaink, de képernyőre kerültek. Ez pedig szintén fontos mérföldkő. Nem akkora, mint a Blokk és az Állatház különválása, vagy szereplésünk a gólyatáborban, de előrelépés. Minden egyes nyom, amit hagyunk, egy esély, hogy nem felednek el minket. Aki elég nyomot hagy, azon nem fog se az Idő vasfoga, se a Halál kaszája. Mert akire emlékeznek, az örökké él.
Mondtam már többször, s fogom is még százszor. De muszáj, mert ez talán a legfontosabb.
Emlékezzetek az Akvarista Blokkra! Ne felejtsétek el Akvarisztánt!
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.
