Kedves Jóistenke!

Nem tudom, hogy hallod e beszédemet, de anyukám arra tanított minket, hogy gyakran kell imádkozni, legfőképpen akkor, ha az emberektől nem várhatunk segítséget.

Az új házunkban még szegényes a berendezés. A szoba két szélén régi, súlyos, kétajtós ruhás, a sarokban pedig fából készült kis éjjeli szekrény áll. Ezt szeretem. Az ajtaja belső oldalára újságból kivágott mesefigurákat ragasztottam.

A falon egy hatalmas méretű kép lóg, amire ha ránézek, félelemmel tölt el, pedig tudom, hogy nincs rá okom, hiszen a kis Jézust ábrázolja, ahogy eteti a galambokat egy edényből, amit az anyukája, Szűz Mária tart a kezében. Mögöttük egy épület áll, abból két lépcső vezet le, azelőtt ülnek ők ketten. Annyi szomorúság van ebben a képben, és hogy a keret ezüstszínű festékkel van lefújva, olyan gyászos és komoly. Senkinek sem mondtam még el, de félek tőle. Csak nagyon ritkán nézek arra a falra. Lehet, hogy nem is félelem ez bennem, hanem végtelen szomorúság. Rossz ez így, mert bűnösnek érzem magam, de a látványtól egy nagy, hideg űr tátong a mellkasomban.

Most sokat fekszem ebben a szobában. Egy ideje beteg vagyok. Naponta kétszer injekcióznak, de még így is gyakran belázasodom. A szúrásoktól először féltem, most már kezdem megszokni. Egyébként meg nem is olyan rossz betegnek lenni. Az asszisztens fél négy felé jön, ekkor már kezd szürkülni. Nagyon kedves néni, úgy bánik velem, mintha aggódna értem, pedig biztos neki ez csak munka, de lágy, megnyugtató a hangja.

Az injekció után nemsokára lemegy a lázam. Ilyenkor azt hiszem, hogy meggyógyultam, viszont mikor kimegyek a fürdőszobába, érzem, hogy a lábaim olyan gyengék, mint egy újszülött négylábúnak.

A szüleim most nem veszekednek, ezért is szeretek betegnek lenni. Ma különösen szép este van. Apukám, miután hazajött a gyárból, megetette az állatokat, és behozott egy sütőtököt. A sütőből édes, meleg illat száll be a szobába. Az ízét nem szeretem, mert nekem olyan ragacsos és szálas, de hangulatos tőle a ház, mintha boldog emberek laknák.

A szüleim gyakran veszekednek, de én azt gondolom, hogy jó emberek, csak nem szerelemből házasodtak össze. Szerintem fontos a szerelem, egyszer én is éreztem ezt egy fiú iránt. Akkor csak rá gondoltam. Ez volt a legjobb, rágondolni és eltervezni, hogy majd vele öregszem meg.

Sajnálom a szüleimet. Szeretnék tanácsot adni nekik, hogy azért mert fiatal korukban szerelem nélkül házasodtak, attól megkedvelhetnék egymást, és így minden rendbe jönne. Anyukám nem lenne többé ideges, mert az sokkal rosszabb, mint amikor az apukám részeg.

Anya, ha mérges, akkor úgy érzem, hogy jobb lenne megszökni itthonról. Ilyenkor az arca idegen, a két karját behajlítja, a mellkasa elé helyezi, és úgy mozgatja, mintha köröket rajzolna velük. Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni! – közben ezt mondja. Ekkor nem merek szólni hozzá, mert olyan távolinak tűnik a tekintete, mintha egy másik világba révedne.

Nem tudom, mi bosszantja fel, de szeretném, ha nagylevegőt venne, és mosolyogna. Nincs is jobb, mint egy boldog anyuka!

Ha beteg vagyok, sokat álmodozom. A valóságot néha ki kell színezni, és használni kell a fantáziát. Szerintem ezt a képességem senki nem tudja elvenni tőlem.

Szeretnék egy saját szobát. Erről is álmodom. Egyelőre azért nincs, mert a szüleim szerint kell egy szoba, amit nem használunk, ahol mindig rend van, ha valaki vendégségbe jön. Ott új a bútor és a szőnyeg, ezekre vigyázni kell. Én azt gondolom, hogy így egy múzeumra hasonlít, sokkal vidámabb lenne ez a helyiség, ha használnánk, és ennek a nyoma meglátszana.

A nővérem már középiskolás, neki jobban kell egy különszoba. Én meg kilencévesen elférek itt a szüleimmel. Én az anyukámmal alszom. Szegény, néha nagyon kimerült. Akkor, mint a nagybetegek, sokat van az ágyban, és én aggódom érte. Nem tudom, hogy mi az, ami ennyire kiborítja, de ilyenkor úgy szorongok, mint amikor a szentképre nézek, és ezért lelkiismeret furdalásom van.

Nem tudom, hogy minden gyerek úgy érzi-e, hogy valami céllal született a Földre, de én tudom, hogy van valami feladatom. Szívesen meghallgatom a pajtásaimat, próbálom terelgetni őket, és együtt érzek azzal, aki szomorú. Tanácsokat adok, mert nem mindenki képes felismerni azt, hogy mi a helyes.

Most kicsit fáradt vagyok, kedves Jóistenke. Összekulcsolom a kezeim, és elmondom az imádságot, amit anyukám tanított velem. Tudod melyiket?  Azt az esti kis rövid imádságot, amiben azt kérem, hogy vigyázz ránk éjszaka. Ilyenkor tudom, hogy meghallgatsz, és ettől boldog vagyok.

 

Rosszul aludtam, egész éjjel hánytam. Anya teát főzött, vizes lepedőbe csavart, mert nem ment le a lázam. Kihívta a doktor nénit, aztán egy mentőautó jött értem, mert majdnem kiszáradtam. Anya csak a folyosóig kísérhetett a kórházban. Sírok, egyfolytában sírok, mert látom, hogy néz a hosszú ablakon keresztül, és ő is sír, de az ápolónők nem engedik ide, mert ez a fertőző osztály.

A folyosó fala zöldre van festve, de nem falfestékkel, hanem valami ronda zománccal, biztos azért, mert így könnyen tisztítható. Az ápolónő abban bízik, hogy abbahagyom a sírást, ezért elhúzta a sötétzöld függönyt, hogy ne láthassam az anyukámat. Itt kell maradnom pár napig, és nem az a legrosszabb, hogy idegen környezetben vagyok, hanem az, hogy úgy szakítottak el minket, mintha itt bűn lenne az érzelgősség. Az élet néha túl rideg. Megállapítottam, hogy az otthoni asszisztens, Veronika néni sokkal kedvesebb, mint ez a függönyhúzós szőke nő.

Az infúzió csövét nézem, már csak csendesen könnyezem. A doktor néni barátságos volt, a többi gyerek meg bámult, hogy milyen bátor vagyok, hogy szisszenés nélkül engedem a vénámat szurkálni. Érdekes ez, hogy képes megnyugtatni egy mosoly és néhány biztató szó. Szeretnék minél gyorsabban meggyógyulni, de nem érzem jól magam. Hoztam magammal mesekönyvet, ha lesz, kedvem, olvasok belőle a többieknek, hogy jó kedvük legyen.

Az ablak melletti ágyon kártyáznak a gyerekek, kivéve a velem szemközt fekvő kislányt. Ő is infúziót kap. Megkérdeztem, mi a neve, de egykedvűen válaszolt. Most már tudom, hogy Zsófinak hívják. Holnap mesélek neki, mert olyan kis megszeppent, szerintem még négyéves sincs.

A napok gyorsan telnek. Már jobban vagyok, de nincs étvágyam. Egyedül a sajtos kenyér esik jól. A falról lóg egy vezetékes telefon, eddig csak a postán láttam ilyet, de szuper dolog. Anyukám mindennap felhív, jó hallani a hangját, de érzem, hogy szomorú, mert nem vagyok vele, és ettől elsírom magam. Muszáj megvigasztalódnom, hiszen vannak itt kisebb gyerekek is, és nem szeretném, ha követnék a példámat. Jó kis csapat ez, kártyázunk, mesét nézünk, rajzolunk.

Egy hétig voltam itt. Anyukám kint várt, elhozta a ruháimat, amibe hazamegyek. A többieket sajnálom, jó lenne még valamikor látni őket! Gondolkodtam, hogy mit adhatnék nekik emlékbe, de csak a mesekönyvem van itt. Szeretem ezt a könyvecskét, szép színes képekkel illusztrált, de ezt kell feláldoznom. Kitépem az első lapot, azt Zsófinak adom, Sanyikának a következő oldalt, Zsuzsinak egy sündisznós képet, és keresek valami szépet Tamáskának is, hogy emlékezzen rám. A könyvem most úgy néz ki, mint egy madár tépett tollazattal. Mindnyájunk szeme csillog az ajándékozás örömétől.

Egész úton beszél hozzám az anyukám, azt mondja, hogy nem haza megyünk, hanem a nagymamámhoz, oda fogunk költözni. A nővérem, Márti is ott fog lakni. Nagyon csalódott vagyok, mert tudom, hogy apukám néha részegen jött haza, de nem bántott minket. Hallottam már olyat is, hogy az apukák megverik a feleségüket, meg a gyerekeiket. Megint sírok. Eszembe jut, amikor apa sütötte a tököt, meg tavaly a gyárból hozott nekem mikuláscsomagot. Este jött haza, olyan jó illata volt a csomagnak, meg neki is, biztosan azért, mert a buszmegállótól gyalogolt és átjárta a fagy a ruháját. Szinte ropogós volt az az illat.  Azt mondta, hogy útközben találkozott a Mikulással, ő küldte nekem a csomagot. Nyolc évesen sejtettem, hogy hazudik, de azért nem voltam abban biztos, hogy nem találkozott-e az igazi Mikulással.

Eszembe jutott az is, amikor biciklizni tanított. Hozzákötött egy seprűnyelet a kerékpár vázához, és fogta a végét, hogy kiegyensúlyozza, mikor ide-oda imbolyogtam.

Megértem az anyukámat, ő még szép és fiatal, de miért nem beszélgetnek el, hogy minden rendeződjön.

Egy másik faluba lakunk majd. Nem fogom kibírni! Én ott szeretek lakni, Diósdkövön a Szendrei utcában, abban az új házban, ahol visszhangzik a padlásfeljáró, mikor anyát várom a létránál, ha fent teregeti a ruhákat. Itt szeretem lógatni a lábam, a cseresznyefára kötött hintámon, és közben nézni a fodros felhőket és énekelni a Süss fel Napot.

A beteg gyerekekre gondoltam, jobb lenne most a kórteremben köztük, akkor is, ha az infúziós folyadék horpadt palackját kell néznem.

Kedves Jóistenke! Tudom, hogy még csak kilenc éves vagyok és másokra is kell figyelned, de kérlek, hallgass meg! Szeretem a nagymamámat, de haza akarok menni.

 

Három napja nem szólok, sem az édesanyámhoz, sem a nagymamámhoz. Márti sem nagyon beszélget egyikükkel sem. Nem akarok itt maradni. Esküszöm neked, Istenem, hogy nem félek többet a galambetetős szentképtől, csak béküljenek ki a szüleim és menjünk végre haza!

Anyukám elment dolgozni, egy moziban vállalt munkát. Azt mondta, hogy jegykiadó. Este sokára ér haza, én már akkor vagy alszom, vagy csendesen sírok a paplan alatt. Megígérte, hogy majd elmehetünk vele és megnézhetünk egy filmet. Márti ujjongott, én nagy ívben kifejtettem, hogy nem megyek. Nem fog levenni a lábamról egy filmvászonra vetített mozgóképpel. Hagyjon békén! Tanulni sem fogok! Nem azért mert nem akarok, hanem azért, mert nem érzem jól magam. Kezdjek mindent elölről, új osztálytársak, új tanárok és új ház, ahol mégiscsak igazodnom kell a nagymamámhoz, mert ő öreg meg beteg. Este hétkor már takarodó, hajnal hatkor még hétvégén is fel kell kelni, mert ha nem, akkor ferde szemmel néz rám.

Anyát egyre kevesebbet látom, ha nincs a moziban, akkor egy kisboltban dolgozik. Nem is értem, hogy tud ennyit talpalni, és hogy ilyenkor miért nem hiányzunk neki. Vasárnap, ha itthon van, főz, mos, takarít, és ingerült. Azt mondja, hogy fáradt, azért ideges. Ilyenkor bevonulok a szobába sírni, és az egymásfölé helyezett, behajlított két karommal köröket rajzolok levegőbe, de hiába, az idő kerekét nem lehet visszafordítani!

Ma volt az első iskolanapom itt. Láttam, hogy végigmértek. Az egyik lány kikuncogott azért, mert vörös a hajam, és szeplős az arcom. Úgy tettem, mintha nem venném észre, de arra gondoltam, hogy nem igaz, hogy a gyerekek jók és ártatlanok. A gonoszság nincs életkorhoz kötve. Mégis, mikor az a lány kigúnyolt, egyébként Bertának hívják, én őt nagyon öregnek láttam. Öregnek és fonnyadtnak. A rosszindulat eltorzítja az embereket!

 

Kedves Jóistenke!

Én nem bírom itt tovább. Összegyűjtöttem a pénzem, reggel felszállok a buszra és hazamegyek Diósdkőre. Talán az anyukám, amilyen fáradt nem is bánja majd, hogy nem talál. Mártinak sem mondtam el, mert ő már kezd alkalmazkodni, és most boldog, mert egy utcabeli fiú kerülgeti. Kerülgesse csak! Anyukám meg menjen a moziba, árulja a jegyeket, a mamám meg kelljen hatkor vagy ötkor, mit bánom én! Ez nem az otthonom. Mindenki csak megfutamodik a nehézségektől, hát én most nem!

Soha nem utaztam még egyedül buszon, de nem hiszem, hogy annyira veszélyes lenne. Ha a sofőr megkérdezi, miért egyedül megyek, füllentek valamit. Határozott leszek, ez a lelke mindennek.

Jobb lenne hagyni egy üzenetet anyának, de nincs kedvem hozzá. A kórházból egyenesen ide hozott, nem így kellett volna. Engem ki kérdezett meg?

A felnőttek felelőtlenül összeházasodnak, gyerekeket vállalnak aztán egyik napról a másikra, mindent szétrobbantanak. Beszélek apával, béküljenek ki! Mindenkinek jobb lesz úgy. Anya nem fogja sokáig bírni két munkahelyen, Mártihoz nem való az a hosszú hajú fiú, a nagymama pedig idős, neki nyugalom kell.

A sofőrt ismerem, apukámmal gyakran beszélgettünk vele. Nem sokat kérdezett, én meg leültem a hátsó ülésre. A fák ködös, elmosódott masszaként suhannak el az út mellett. Olyan ez a kép, mint amilyet én vízfestékkel festettem óvodás koromban. Fázom. Remélem otthon meleg lesz és, amíg apa haza nem ér a gyárból, szundítok egy kicsit a régi ágyamban.

A kulcs a zsebemben jéghideg, de hamarosan beledugom a zárba és végre otthon, édes otthon…

 

Minden a régi, csak hidegebb van bent. Apukám nem gyújthatott be hajnalban, mint máskor. Az ágyát sem vetette be, és az asztalon hagyta a mosatlan edényeket. Nem ártana kiporszívóznom, ha már itt vagyok. Mégis először a szentképhez megyek. Most nyugalom van bennem. A galambok talán a reményt jelentik, és a reményt táplálni kell, ezért eteti magvakkal a kis Jézus. Ha ez így van, akkor Mária miért szomorú? Kedves Jóistenke! Te ismered az embereket, mondd, miért van ekkora káosz a világban? Van, ahol most háborúznak, gyerekek és idős emberek halnak meg. Ahol meg nincs háború, ott miért keresik a problémát a felnőttek, és a gyerekek is miért gonoszok? A Berta az iskolában, ő miért gúnyolódik a szeplőimen és a vörös hajamon. Azért mert csúnya vagyok, még a szívem lehet szép! Az apukám miért iszik olyan gyakran, és anya mért nem beszél vele?

Tudod, engem annyira nyomaszt, ha azt látom, hogy valaki boldogtalan vagy beteg. Megetetnéd a galambjainkat, kis Jézuska? A galambok szemében is bánatot látok, pedig te táplálod őket.

Persze, hogy rossz a világ! Az emberek folyton politizálnak,meg ha esik az eső, az a baj, ha meleg van, azért sóhajtoznak. Állandóan rohannak, nem osztják be jól az idejüket, mert mindig hajszolnak valamit, amire talán nincs is szükségük. Nem tudom, de ha nagy leszek, én segíteni akarok a szegényeknek meg a betegeknek, és ha nekem is lesz gyerekem, úgy bánok majd vele, mint egy felnőttel, megbeszélem vele a gondjaimat.

Sokat gondolkodtam, hogy milyen foglalkozást kellene választanom. Igen, tudom, hogy csak akkor tudok válogatni, ha jól tanulok, és ma lógtam az iskolából. Esküszöm, máskor nem csinálok ilyet! Szerintem emberekkel akarok foglalkozni. Az állatokat is szeretem, de ők nincsenek ekkora bajban, mint mi. Ők kényszerből gyilkolnak, mit is tehetnének, ha éhesek?

Anya azt mondta, hogy vannak olyan orvosok, akik az emberek lelkét gyógyítják. A világban a bajok a kicsiből erednek, például, ha valaki rossz, az kihat a másikra, és így tovább, tehát elindul egy láncolat. Ha meggyógyítom valakinek a lelkét, az jót fog sugározni. Pár év múlva el kell kezdenem ezt a küldetésem.

Kedves Jóistenke! Most sokat beszélek hozzád, lehet, hogy másokra is kell figyelned, és az igazság az, hogy már nagyon fázom. Megyek, rendet rakok, legalább felmelegszem.  Apa, ha belép az ajtón csodálkozni fog, mi történt itt. Aztán idevezetem a kép elé, és elmagyarázom neki, hogy miért fontos a galambokat etetni. A galambok szimbolizálják a reményt. Anyától tanultam ezt a szót, ő sokat olvas. Szóval, elmondok neki mindent, amire most rájöttem, és megkérem, hogy ne menjen többet a kocsmába. Kedves Jóistenke! Ugye szeret engem az apukám, és megváltozik?

Azt halottam, hogy a remény hal meg utoljára…

 

Tiszalúc,2022-09-11

 

 

 

 

Lantos Tímea
Author: Lantos Tímea

Novellákat és verseket írok. Több antológiában megjelentem, illetve pályázatokon különböző díjakat nyertem. A verselőadás is az önkifejezésem egyik eleme. Van egy saját You Tube csatornám, ahol több mint 130 általam előadott versvideó található. Novelláimban a sorsok, élethelyzetek sokszínűségét ábrázolom. Ilyen például a megkülönböztetés, a kirekesztettség vagy az elfogadás és a segítségnyújtás. Elbeszéléseim zárásában arra fókuszálok, hogy a megoldás a kezünkben van, csak fel kell ismernünk lehetőségeinket.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsa Iván: Egy-két kutyaalom

Rózsa Iván: Egy-két kutyaalom Választhatunk? Melyik klán legyen hatalmon?! A két kutyaalom tulajdonképp egy alom… Öleb-celeb had elosztja maga közt a gazdiktól kapott csontot: A

Teljes bejegyzés »

Bitek

Linett hiába olvasta újra az anyagot, nem állt össze a kép. Pedig a nyomozók mindent elmondtak neki. Ha ő nem érti, hogy fogják érteni az

Teljes bejegyzés »

Ülj le tüzem mellé

Ülj le tüzem mellé: Hideg most a tél. Fénylő jéghegedűn Dalt zenél a szél. Ülj le tüzem mellé: Dermedt a világ. Fagyóriás járja Csendben az

Teljes bejegyzés »

Amikor leszáll a köd…

Amikor a tengerre leszáll a köd, csodálatos dolgok történnek. Ezüstösen örvénylik a víz felett, óriási gomolyokban hordja a szél. A függöny hol föllebben, hol lehull,

Teljes bejegyzés »

A rokonlátogatás

Herczeg Nelli morogva vonszolta gurulós bőröndjét. Jó gazdagon megpakolta azokkal a fontos dolgokkal, amikről úgy vélte, hogy a két hét alatt szüksége lesz Angyalréten a

Teljes bejegyzés »