Utódnemzedék
Az előző részek tartalmából: Egyre jobban áll a Blokk szénája. Akadnak jelöltek, akikre rábízhatjuk a halasok vezetését, s munkaerőben sincs hiány. A fűtőszál-katasztrófa nyomait eltakarítottuk, a Mester tervei alapján megújult akváriumok egy imázsfilm révén némi hírverést is kaptak. Csillagzatunk magasan ível fölfelé (még ha vissza-visszafogják oly apróságok, mint egy bizonyos teáskanál okozta probléma vagy az álomszerű tervek kényszerű elengedése), s fénye már beragyogja a következő örömteli eseményt: azon különleges halasok érkezését, akiket én csak Akvarisztáni Aranycsapatnak hívok.
A túrákban van valami különleges. A „hétköznapi”, gondoltunk egyet s elindultunk – típusúakban is, de a Juli néni-féle VMG-s túrákban mindenképpen. Valamiféle misztikum lengi be. És minden túra hangulata más. Nem hasonlítható össze egymással a Soma Milyenek a magyarok? – történeteivel fűszerezett, füllesztő júniusi Bakony-túra a lerobbanós, zenehallgatós, fényekkel világítós buszúttal záruló Rám-túrához. Mindegyik felejthetetlen, maradandó élmény, egyedi, megismételhetetlen. És sokszor ennél is többek: fordulópontok. Ám ez általában csak később válik egyértelművé. Mint az októberi túra, amikor halassá váltam. Vagy amikor beszerveztem a Blokkba Félcitromot. Meg sok egyéb, ami nem kötődik Akvarisztánhoz. Ám a 2022-es év első, januári túrája a legendás Nagy-Szénásra hatalmas változást hozott a Blokknak. Ezen a túrán nyolc VMG-s csatlakozott hozzánk. S ez azért oly egyedülálló, mert mind a c-ből, a matek-fizikás osztályból jöttek.
A bemutatásukkal kezdek, utána pedig elmesélem, hogy esett a híres eset. Mint említettem, mind a 9. c-be jártak akkor, melynek fele emelt matekos, fele általános tantervű. Tehát nem éppen titpikusan állatok, növények, akvarisztika iránt érdeklődő csapat – gondolná az ember. De a tények mást mutatnak.
Mongúz egyike a legnagyobb formáknak. Kicsit elvarázsolt személyiség, leginkább egy nagyra nőtt kisgyerekre vagy egy kölyökkutyára hasonlít az attitűdje. Mindig vidám, tele van energiával, és igen könnyű megtréfálni, mert nehezen különbözteti meg, mikor beszél valaki komolyan, s mikor hülyéskedik. Igaz, azt talán még nehezebb eldönteni, ő mikor gondol valamit komolyan. Ja, és jól vigyázzon, aki találkozik vele, hogy mire kéri meg, ugyanis ez a kedvesen kattos legény a legvadabb őrültségekbe is hezitálás nélkül veti bele magát (egyszer például szemtanúja voltam, amint derékig eltűnik egy sáros lyukban, hogy kikotorja a forrásvíz útját álló koszt, majd a húsz perc kitartó és sikerrel záruló ásást arca s felsőteste sár általi kidekorálásával koronázta meg).
Szurikáta úgyszintén egyéniség. Laza, bevállalós stílus, kedélyes, csípős humor és értő figyelem jellemzik. Vérbeli matekos – emlékszem, egy biológia OKTV-s feladatot, melyben valamit számolni kellett, körülbelül két perc alatt megoldotta, míg én a kérdést is alig értettem. Munkában is kifogástalan teljesítményt nyújtott: becsületesen végezte feladatait, a rábízott akváriumok kifejezetten tiszták, rendezettek voltak. És nem utolsósorban remek táncos. Felejthetetlen látvány, ahogy a buszon ülve ropja a Title című zeneszámra.
Hétvezér… Hogy ki ő? Mi ő? A túrák DJ-je. A beszólások koronázatlan királya. Egy igazi, keménymagba tartozó természetjáró. Életművész, fotómodell, vagány kalandor. S mindemellett a Blokk hűséges, becsületes tagja. Egyike azon aranybetűs akvaristáknak, akik aktív tagok maradtak az ötven közösségi szolgálatos óra megszerzése után is. Ha pedig elkiáltja magát, hogy: „NA!”, tudható, valaki (leggyakrabban ő maga) egy viccel átesett a ló túloldalára.
Bicajos egy kicsit magának való, de nagyon is társasági személy. Meg kell szokni maró gúnnyal átitatott humorát és stílusát, de a halak terén egy rossz szót nem lehet róla szólni. A bringázás szerelmese, s ebben igen tehetséges.
HallgaTag kezdetben kész rejtély volt előttem. Senkihez se szólt egy árva szót soha, csak ült vagy épp ment csendben – mint valami kém vagy megfigyelő (bevallom, egy darabig titokzatosnak, sőt, egészen kicsit ijesztőnek tartottam). Később volt módom jobban megismerni, így találtam a szótlan álca alatt rejtőző, végtelenül békeszerető, életvidám és kedves fiúra. Azt hiszem, sok emberi dologban példát lehetne venni róla. Valamint nála érdeklődőbb közönséget, vagy viccen önfeledtebben kacagó személyt nehéz lenne találni.
Szaki útja a Blokkba kis túlzással élve ki volt kövezve. Ő Csöndes öccse. Testvérénél valamivel bőbeszédűbb, s mintha a Szerelő nyomdokaiba is lépne, igazi szakértője a bekrepált szűrők, lámpák megjavításának. Egyszerű, szerény legény, nagy adag jókedvvel és humorérzékkel. A téli túrák ivóvizének hőfokára pedig igen találó jelzős szerkezetet alkotott.
(T)őzike szintén nagy forma, a társaság egyik középpontja. Sokszor elszenvedője a tréfáknak, de nem sértődik meg, visszavág. Békés, nyugodt természetű, nehéz felhúzni az agyát. Bár fárasztó szóviccekkel azért elég jól el lehet ezt érni.
Locsoló, az egyetlen c-s halas lány, nem túl bőbeszédű, de ha megszólal, annak súlya van. Kemény fából faragták, nem riad meg egy kis kosztól vagy épp nomád táborozástól. Ha pedig a munkára kerül sor, úgyszintén strapabíró: nem okoz gondot neki ideiglenes vagy hosszabb távú beugrás.
Szóval ők a csapat. Néhányukat korábbi túrákon ismertem meg, de többségüket akkor láttam először. De ez nem jelentett problémát, nagyon közvetlenül azonnal szóba elegyedtünk. Ismertem a Nagy-Szénást, s felfestettem a „rémképeket”, ami ránk vár: a Gyűrűk Ura tájait idéző dimbes-dombos, pilisi vidéken mindig kegyetlen, orkánerejű szél tombol (télen-nyáron), s a legutóbbi, szintén januárban kivitelezett Nagy-Szénás – túrán olyan mennyiségű hó és jég fedte a földet, hogy Soma háromszor is elesett (újabb emlékezetes esemény).
Ehhez képest aznap kifejezetten békés volt az öreg táj. Fújdogált a szél, hó is akadt valamennyi, de közel se uralkodtak Szibériát idéző állapotok. Juli néni is csodálkozott, s felidéztük azt a bizonyos korábbi túrát. Majd ahogy mentünk tovább, Mongúz (akit már korábban próbáltam beszervezni) a többi c-s gyűrűjében megkérdezte:
– Mesélsz arról a nomád táborról?
– A biosztáborra gondolsz?
– Arra, igen.
Elmondtam, ami a szokásos „lobbiszöveg”, s mellesleg pozitív tapasztalatom. Meséltem a patakban fürdésről a közös sztorizásról, a főzésről, a túrákról, mindenről. S ezzel olyannyira fölkeltettem a kis csapat érdeklődését, hogy a következő kérdés Szurikáta részéről az volt:
– És van esély, hogy mi is mehessünk?
Arcomon győzelmem teljes tudatának diadalittas mosolyával feleltem:
– Persze, például ha halasok lesztek.
Hosszabb-rövidebb győzködés után mind beléptek, s még a túrán meg is kapták feladataikat. Mongúz és Hétvezér a nagy akvárium vízcseréjét, Szaki és HallgaTag a dél-amerikai biotóp szűrőjét, Szurikáta és (T)őzike ugyanennek a vízcseréjét, Bicajos a védettek etetését, Locsoló pedig a párásítást, növények gondozását. Mindenki jól járt: ők zöld utat kaptak a biosztáborba, és a közösségi szolgálatot is letudhatták, én pedig biztosítottam az új munkaerőt. S még milyen jó munkaerőt! Nem véletlen nevezem őket Aranycsapatnak. A legjobbak közül is kiemelkednek, mind a becsületességet, mind az ügyességet tekintve. Igazi példaértékű akvarisztáni honpolgárok.
Este egy bögre tea társaságában, elégedetten dőltem hátra az íróasztalomnál. Az árnyas sarokba sandítottam, ahol (bár nem láthatta emberi szem) némán, szenvtelenül figyelt az Idő. Csendben somolyogtam. Ismét egy apró diadalt arattam. Az Idő mégse háborgott, nem bosszankodott, nem toporzékolt. Ő nem győzni akar, nem kizsigerelni. Ő csak ad magából egy szeletet, majd visszaveszi, ha felhasználta az illető – néha okosan, máskor fecsérelve. S nem tesz megjegyzést azért se, mert pontosan tudja, minden diadalnak ára van. A dőzsölésnek lesz böjtje előbb-utóbb. Ezért kell kiélvezni minden boldog percet: sose tudhatjuk, mikor érnek véget.
Én is így tettem akkor. Az üresnek látszó szoba sarka felé tósztra emeltem a teásbögrét, miközben halkan mondtam:
– Az utódokra!
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.