Az utolsó nagytakarítás – Első rész
Az előző részek tartalmából: Az idő elszaladt. Áprilist írunk. A Cserni-korszak meghatározó alakjai rövidesen távoznak és átadják a stafétát az új nemzedéknek. Lelkes utánpótlás akad. A vezetőutódok kijelölve. Az államkassza (bár Kórság ténykedése miatt kaotikus) nem a nulla körül stagnál. Az esélyek nem rosszak. Sőt: kifejezetten pozitívok. Méltó lenne hát ilyen szellemiségben letenni valamit az asztalra még egyszer, utoljára. Kell egy utolsó nagytakarítás.
Minden nagytakarításnak van apropója. Ilyesmit nem szervezünk puszta jókedvből, délutáni unaloműző gyanánt vagy magyardolgozat megúszása céljából (legalábbis hivatalosan nem…). Nem kis munka összecsődíteni annyi embert, hogy érdemi munkát végezhessünk. Terv kell, kemény munka, világos, tiszta célok, különben nem lesz se füle se farka. A régimotoros olvasók talán fel is tudják idézni, melyik nagytakarításnak mi volt az előzménye: hol tervezett állománybővítés, máskor romeltakarítás vagy épp látogatók elbűvölése. Ezzel az áprilisi, számomra (valamint a Mester, a Szerelő, a Beszállító, Kolbert, a Titkárnő, Esti Kornél, Svájc és még sokak számára) utolsó nagytakarítással sincs másképp: volt alfája és ómegája, oka és kivitelezése, előkészülete és utóhatása. Egyike volt ez az utolsó nagy tetteimnek halas vezetőként, illetve a Blokktól vett négy búcsúmból az első – ahogy erre legutóbb is utaltam. Épp ezért időznék el itt egy kicsit hosszabban. Tán nem oly nagy jelentőségű, mint gondolom, de nekem mélyen megragadt az emlékeimben.
Amikor a Blokkot egy főnixmadárhoz hasonlítottam, s hosszasan értekeztem meglátásomról, miszerint a természethez hasonlóan, ciklikusan változik, említettem, nagyjából tavaszra érjük el azt a pontot, hogy rendbe tettük a nyár pusztítását, pozitívan tekintünk a jövőbe és merészebb terveken is elmerengünk, néhányat meg is valósítunk. Valami ilyesmi történt ekkor is.
A Mesterre és a Szerelővel rengeteget tépelődtünk, örökös témává vált köztünk, hogy mit merjünk az utódinkra hagyni. Én úgy láttam, remekül csinálják feladataikat és sokan is vannak, mertem nagyot álmodni. Két társam azonban szkeptikusabb volt. Úgy látták, a Blokk jelenleg is paraszthajszálon táncol, nincs mindig minden tökéletes állapotban, ennél több akváriummal nem bírnának el.
– Példának okáért, esőztetik a védetteket? – kérdezte a Mester. Jogos volt a felvetés: utánanézett a kékfarkúak igényeinek, s azt találta, jobb szeretik, ha a hetente cserélt vízmennyiség úgy hullik akváriumukba, mint az eső. Ezért a Szerelővel kilyuggattak egy régi műanyag vödröt, az lett az esőztető. De ezt nem kegyeskedtek használni, legfeljebb többzöri figyelmeztetés után.
– A korábbiak nem tették. De Hétvezér és Mongúz, az újoncok közül átvették. Na ők esőztetnek rendesen. Láttam is.
– Hm. És a növények visszametszése? Múltkor elég…durvára sikerült.
Ebbe se köthettem bele. Félcitrom posztja volt továbbra is, ám egy alkalommal úgy visszavágta a nagy akvárium növényeit, hogy kishíján életük fonalát is elmetszette. De azóta elmagyaráztam neki újból, hogy s mint kell.
– Félcitrom értelmes gyerek. Még egyszer nem fordul elő.
– Locsolás?
– Az új ember garantáltan becsületes.
– Etetés?
– Mindenkinek tiszta minden mennyiség és a Pince bugyraiba száműztem azt az átkos teáskanalat.
– Hát jó. Ha ennyire biztos vagy benne… De milyen újítások legyenek?
– Nos, voltak ötleteink bőven. Az édesvízi gömbhalak, betta, razbórák, satöbbi. Namármost, ezekből mi az, amit ti is megvalósíthatónak tartotok?
– Végülis a régi bettás aksiba mehetnek törperazbórák. Azok egész aranyosak, bár kicsit kényesek. A savas vizet szeretik.
– Savasat? Hm… Mesélted, hogy epret, vagy mi a csodát tartasz otthon úgy, hogy a gyökerei az akváriumba lógnak. Mi lenne, ha ugyanezt csinálnánk mi is, csak egy húsevő növénnyel, mondjuk kürtvirággal? Tripla különlegesség: ritka növény, ritka halak, ritka párosítás. Ráadásul a fajok kielégítenék egymás igényeit: a Sarracenia tőzeges földje savasítja a vizet, a halak ürüléke pedig ellátja a növényt nitrogénnel.
– Ebben van valami – tűnődött el a Mester és a Szerelő is bólogatott. – Egy próbát megér, de honnan lesz kürtvirágunk?
– Juli néni ad. Még korábban mondta, hogy van felesleg.
– Nagyszerű! Ezen kívül?
– Valamit kezdeni kéne a terráriummal is.
Itt közbe kell vetnem egy történetet, melyet eddig nem meséltem. Még a legutóbbi, októberi nagytakarításon, mikor szokás szerint kirámoltuk a terráriumot, hogy teljesen tisztára sikáljuk, anoliszból csak kettőt találtunk, ellenben egy fali gyík ki tudja honnan, odakeveredett. Mai napig nem tudjuk, hogy mászott be, s maradt észrevétlen hetekig. Akárhogy is, nem volt szívünk elengedni, közeledtek a hűvös idők. Gondoltuk, tavaszig ellesznek. Azonban macskát engedtünk a galambok közé: ez a harcias kis bestia rátámadt lakótársaira. Először Fürgét találtam egyik reggel törött állkapoccsal. Azt a szomorú látványt nehéz szavakkal leírni. Szívfacsaróan nézett ki; bénán, élettelenül lifegett alsó állkapcsa, szegény állat mozdulatlanul, csontsoványan pihegett, nem tudott enni, inni, szinte eleven halott volt. Senkinek se kívánom, hogy ilyen nyomort kelljen látnia, borzasztóan lehangolja az embert. Inez, a nőstény, aki nem szökött ki társával ellentétben, sajnos így is az eltűnt állatok listájára került: se élve, se holtan nem láttuk január-február környékétől. De a kis pukkancs fali gyík – emlékeim szerint – a szeretett kékrákhoz hasonlóan kacagva túlélt mindent, s később visszatért a szabadba.
Szó mi szó: a terráriumnak érdemi lakója nem maradt, s elég unalmasan, szinte csúnyán festett. Nem maradhatott így.
– Nézek majd valami jópofa állatot – szólt a Szerelő.
– Én meg majd kipofozom, bízd rám. Csak mondjátok meg, sivatagi vagy trópusi legyen.
– Szuper. Ezen kívül Csöndes szeretne hidrákat tartani. Tudjátok, a kis csalánozók. Azt teljesen égisze alá venné, ellátná, satöbbi. Szerintem nyugodtan mehet. S végül, de nem utolsósorban, lehetne valami egyszerű, de különleges: csak garnélák, hazai fajok, csigás, hasonló. Mit szóltok?
– Végülis… Ha van elég szűrő.
– No, azt mondjuk meg kéne nézni… És ha már itt tartunk, az új vezetőket be kell tanítani.
– Meg pár aksira ráfér már egy nagyobb rendbetétel.
– Ez azt jelenti, hogy kell egy nagytakarítás.
– Kell. Úgy a legkönnyebb.
– Bízzátok ide. Leszervezem.
És leszerveztem.
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.