Fehér az alap, múltamnak kalap-kabát,
Így köszöntöm az ifjú múzsát, az arát.
Mi itt készül, kérem, itt hévvel készül;
Ecset gondot és bajt a helyére fésül.
Először is megkérem, hogy úgy nézzen a szemembe,
Mint ahogy jó Urunk, mikor a világot teremtette.
A nő nem gyilkos, nem asszonyi állat,
Az Úristen adott neki világcipelő vállat.
Először fekete. Miért épp, hisz olyan sötét?
Nagyot durran majd, mint puskában a sörét.
Széjjel kenem, s míg a papíron új világ terem,
Ön fogja magát, s felnyög: szégyentelen!
Sárgával húzom ki külön tüzes szemét,
Ígérem, a jó pénzért nem terem majd szemét.
Egy kis okker, karika-iker,
Fölkerül orrára – példásan – a cvikker.
Kigúnyolom? Ugyan, angyalom, ne legyen ilyen bolond,
Fiatal még, jobb később, s a babonás orront!
No csak vissza, vissza a megkezdett munkához,
Nem embert teremtünk (sokkal inkább káoszt).
Vörös szárnyat festek, amúgy ha kérdezi,
Egy árthat neki, a Nap… de az úgyis kikezdi.
Rózsaszínnel pingálom a gondos szempillákat;
Takaros kültakaróra ez nem vethet árnyat.
Apró-cseprő simítások, egy ide, egy oda…
Születhetne esetünkből -gondolom -egy fabula?
Leszédül a székről kegyed, s azt hiszi, csak álom,
Mikor a kész remekművet majd ön elé tárom.
Jobbat remélt, szebbet remélt? Én vagyok a huszadik?
Úgy fest, szívem, magácskának minden festő hazudik.
Author: B. Penyling Braveheart
"Mindegyik történet egy láng a szívemben, és az a szív fekete lángban ég."
