Beszerző körúton
Az előző részek tartalmából: Egy korszak rövidesen véget ér, ennek előszele meglegyintette az akvaristákat. Tavasz közepén nagytakarításra került sor, az utolsó általam szervezettre. Emlékezetembe vésődött minden egyes perce: a levelek és ágak leforralása, a legális növénylopás, a műanyag-olvasztás… Eseménydús nap volt. Ám hiába végeztünk mindennel, az életnek nevezett vonat nem állt meg. Mert minden befejezés igazából csak egy apró, pillanatnyi pihenő a folytatás előtt.
Az újonnan felállított csodákba a Beszállító jóvoltából még aznap érkeztek vízinövények, illetve Juli nénitől kaptunk egy pici, aranyos kürtvirágot. A Mester koordinálásával, nagy műgonddal rendeztük el. Különös kihívást jelentett a garnélás akvárium. Úgy akartuk elültetni a töveket, mintha az oldalra döntött garnélavárból nőnének ki. Ez igazi sziszifuszi munkának bizonyult, a növények állandóan fellebegtek, eltörtek. Később is számos hasfájást okozott nekünk ez az akvárium, de erről majd máskor.
A mágikus két hét letelte után elkaptam a folyosón Félcitromot.
– Itt az idő megvenni a halakat – mondtam. – Mikor tudsz eljönni velem? Megmutatnám a fontosabb üzleteket, ahonnan hozni szoktuk őket.
– Oké, huh… Holnap? Akkor csak hat órám van.
– Csodás! Nekem is. Itt találkozunk, aztán megyünk. GreenAqua, majd ReptiZoo.
Utóbbiról már írtam korábban. A Soma óta meglévő jó viszony azóta se lazult. A másik kereskedést Kolbert fedezte fel. Ez egy kifejezetten akvarisztikára specializálódott, mondhatni elit üzlet. Garantált minőség, hozzáértés, széles választék – ám borsos árak. Ha az ember betéved a GreenAquába, könnyen elvarázsolja a pompa és képes elszórni harminc-negyvenezret úgy, hogy csak egy marék dánióért ment be eredetileg – mondogatta sokszor Kolbert. Minket is figyelmeztetett, hogy legyünk óvatosak, csak azt vegyük meg, ami feltétlen kell, mert minden szép, minden csúcsszuper, de a számla vége ijesztő lehet.
Svájc feltörte a malacperselyt (alias Pikkelydobozt), illetve Juli néni is megtámogatta az állománybővítést. Így bátran vágtunk neki a kalandnak. A terv: új halakat venni a mikrotópba és a razbórás-kürtvirágos akváriumokba a GreenAquából, illetve a bioaktív terráriumba (melyről időközben eldőlt, hogy hihetetlenül aranyos gyászosgekkók otthona lesz) lebontókat hozni és guppikat garnélákra cserélni a ReptiZoo-ban.
A méretes befőttesüveggel, melyben a guppik úszkáltak, szokatlan látványt nyújthattunk Félcitrommal. De már hozzászoktam, hogy különböző állatokat fuvarozok a vonaton: hoztam-vittem axolotlokat, egy anoliszt, guppikat, garnélákat. Sőt, még VMG-s éveim előtt preparált bogarakkal utaztam végig fél Budapesten.
A GreenAquát céloztuk meg először. Ez Kelenföldtől gyalog tíz percre van. Nem volt egyszerű megtalálni, s eleinte gyanakodva néztük a telephelynek tűnő placcot, benne valami fura, lapos épülettel. De ott szerepelt a név: GreenAqua, hát üsse kavics alapon bementünk.
Ami az ajtón túl fogadott, nehéz szavakkal leírni. Ha azt mondom, képzelje el a kedves Olvasó a legszebb állatkerti akváriumot, amit valaha látott, szorozza meg tízzel és gondoljon mellé még hat-nyolc ugyanilyen káprázatost, akkor lesz valami fogalma, mennyire lélegzetelállító. Színpompás halaktól és egészséges, zöldellő növényektől pompázó, kristálytiszta vizű, ízlésesen berendezett akváriumok. Mit akváriumok, valóságos medencék, komplexumok! És ez csak a bemutatóterem. Egyik oldalon technikai eszközök, szűrők, lámpák, illetve kemikáliák, tápok, aljzatok sorakoznak, mint élelmiszerboltban a liszt vagy a tojás. És hátul, ahova egy kis folyosó vezet, ott a halak paradicsoma. Olyan fajgazdagság, olyan ritkaságok, olyan egyedi színalakok, amikről sokan még csak nem is hallottak. Ámulatba ejtő. Ez nem csupán üzlet. Ez egy édenkert.
Persze az éden nincs ingyen: mint említettem, a halak ára a csillagos eget súrolja. Sokat kellett matekoznunk, mire kikalkuláltuk, hogy pontosan mi fér bele, mit hozhatunk, mi marad. A Mestert is többször fel kellett hívnom, hogy segítsen dönteni egy-egy hasonló faj között. Végül háromnegyed órányi álmélkodás és vacillálás után két törperazbóra-fajt, törpe házmester harcsákat, panda házmester harcsákat és zebradániókat vettünk. A végösszeg így se volt kevés. A mai napig nagyokat nyelek, mikor eszembe jut. Az akvarisztika nem olcsó mulatság.
A ReptiZoo-t végül másnap ejtettük útba, ugyanis visszafele rossz vonatra szálltunk, ami nem állt meg a Camponánál. Legalább a halak gyorsabban beköltözhettek, ugyanakkor a guppik szegények lassan kezdhettek idegbajt kapni a befőtteskrigliben. Ellenállóak – legyintettem. Ennyit még kibírnak.
Valóban kibírták, a probléma nem itt adódott. A tulaj átvette őket, s mondta, legközelebb ad majd garit, most nincs neki. Még ezzel sincs gond; bíztunk benne, máskor is jártunk el így. Ám mikor a bioaktív terrárium lebontóiról kérdeztem, egészen felhergelve magát, hevesen gesztikulálva válaszolt:
– Az az egész egy nagy átverés! Nehogy bedőljetek ilyesminek! Bioaktív… Ekkora ökörséget. Mit gondolsz, ha összekaparok neked a pincémből egy marék ászkát, aztán eladom neked drága pénzért, de bevágod őket a terráriumba, akkor azok csodát tesznek? Ha odarak egy kupac ürüléket a gyíkod, előbb szeded össze, minthogy ezek lebontanák. Nem…ez az egész csak humbug. Semmi értelme. Ne essetek ennek az ostoba divatőrületnek áldozatául. Milyen állatot szántok oda?
– Gyászosgekkót – feleltem pislogva.
– Az pici. Annak jó a napos tücsök. Tessék, kaptok ajándékba tőlem egy adagot, ez egy-két hétig elég kaja nekik. De ezt a bioaktív baromságot felejtsétek el, kérlek!
Csak bólintani tudtam. Átvettem a tücsköket, megköszöntem s Félcitrommal a nyomomban távoztam. Teljesen ledöbbentem. Az egy dolog, hogy én tévedjek akvarisztika, terrarisztika terén. De hogy a Mester? Ezt nehezen hittem. Másnap el is mondtam neki mindezt, s elkerekedett szemekkel nézett. De szokásához híven nem idegeskedett sokáig.
– Hát, akkor nem lesz bioaktív – rántotta meg a vállát. – Kár a kifőzött levelekért.
Az állománybővülés utolsó lépéseként pár kedves felajánlás is érkezett hozzánk. Több tag adott otthoni állományából felesleget, így kaptunk 7-8 algaevő harcsát (köztük egy igazi góliátot), egy csapat black mollyt, szép, sárga garnélákat és színpompás guppikat, akiket nem volt szívünk elcserélni. Így teljes lett az állomány.
Azaz…mégse. Három állatkáról még nem szóltam, akik bár elkeserítően rövid ideig voltak a Blokk szárnyai alatt, de a szívünkbe mélyen belopták magukat. Ezért a következő rész az övék, s csak az övék: Keviné, Anubiszé és Oszkáré.
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.