Pörgős, eseményekkel teli napok, hetek, hónapok, talán még évek is voltak a hátam mögött…
Sok feladattal, de még több lélekemelő örömmel.
Korán keltem aznap, és rögvest megjártam az érintetlen határt.
A learatott búzaföldön a hajnali nap sugara boldogan csillant meg, aranysárga táncot járva a háttérben komotósan bóbiskoló szalmabálákon.
A szántóföldet napraforgók őrizték rendületlenül, citromsárga, barna közepű virágaikkal.
Közelebb hajoltam egy-egy tányérhoz, és próbáltam megszámlálni ezernyi virágát amit körbeölelt.
Mily csodás, és okos a természet..!
Újra és újra rácsodálkozom…
A napraforgó emberemlékezet óta, téli eleséget nyújt a madarainknak, olajat sajtolunk ki belőle, krémet készítünk a szárából.
Nedvei felszívják a toxinokat, így csökkentik a környezetszennyezés káros hatásait.
És emellett csodaszép, elengedhetetlen, üde színfoltjai a nyárnak…
Lassan sétáltam hazafelé, utamat búzavirágok szegélyezték, ragyogó kéksége vonzotta a tekintetet…
A vérvörös pipacs, és a konkoly hű társa, barátja…
Elértem a szélső házsort.
Mély álmát álmodja még a falu, csak a kakas kukorékolása töri meg ezt a mérhetetlen csendet…
Halkan bekopogtattam az ajtón.
Tudtam, a két öreg ébren van már, a muskátlis tornácon érezni lehetett a húsleves ínycsiklandó illatát.
Összefolyt a nyál a számban… Összetéveszthetetlen..!
A fertei zöldségből és sárgarépából (morkony 🤔😁), zellerből, hagymából készült leves, messze földön híres, és jellemző a Fertőpartra.
Egy mosoly, egy ölelés, néhány bizonytalan szó…
Egy őszinte, féltő, óvó mosoly…
Egy nyugtató ölelés amit egy megfáradt dolgos, remegő kéz nyújt…
Egy csendes szó, ami útravaló is: Isten áldjon..!
Sós könnyeim patakként zúdultak alá, megállítani nem tudtam volna őket…
De nem is akartam..!
A meleg nyári nap, ráégette orcámra.
Csillámló drágakőként vittem magammal tovább.
Megtorpantam.
Egy zengő, lágy dallam ütötte meg a fülemet.
Közelítettem a hang irányába, soha nem hallott orgonaszó szállt, repült, helyet, időt átívelve.
Lábujjhegyre emelkedtem, beosontam, és leültem a hűs padok egyikébe…
A nap velem együtt elhagyta a rét virágait, most az üvegtáblákon játszott csodaszép játékot.
Mintha követte volna az orgona dallamát…
Vörös, narancs, sárga, zöld, kék, és ibolya… A szivárvány minden színében pompázott a tér, amit a tömjén és liliom illatának elegye tett teljessé.
Hallgattam, gondolataim szabadon szálltak múlt, jelen, és jövő között…
Peregtek az események, hol mosolyt csalva száraz ajkaimra, hol könnyeket fakasztva fáradt szemeimbe…
Ki tudja meddig ültem ott mozdulatlanul, egyedül, némán, hallgatva az orgona nyugtató érintését lelkemen…
Mintha kijátszotta volna belőle a fáradságot, kételyt, bizonytalanságot.
És benne hagyta volna az örömöt, a reményt, és az Istenhitet …❤
L. Simon Andrea
Author: L. Simon Andrea
Irodalmi Rádió állandó szerzőjeként, L. Simon Andrea néven alkotok. Gyermekkorom óta rajongok a könyvekért, füzetekért, grafitceruzákért. Táskám rejtekén mindig volt egy határidőnapló, melybe rendületlenül írtam, jegyzeteltem valamit; és olvastam, szinte válogatás nélkül bármit. A fotózás régi hobbim, először a képeim mellé írtam rövid szövegeket. Barátaim javaslatára megírtam első novellámat, majd azóta többet is. Valahogy így kezdődött… Két gyönyörű leány édesanyja és három huncut kisfiú nagymamája vagyok. Párom hű társam, támogatóm aki hasznos tanácsokkal lát el. Szülőföldem hagyatékát, múltját és jelenét szeretném bemutatni. Kitekintve a nagyvilágba: mindazt ami megérint, megfog. Keresem az igazi emberi értékeket, amik támaszt nyújtanak a hétköznapok szürkeségében. Írásaimat az ISTEN, HAZA és CSALÁD – hármas egység SZERETETE szövi át.
