Minősítettek. A stílusom nagyon naiv. Valami hasonló, persze szépen becsomagolva és részletezve. Szeretettel és intelligensen. Nem bántás, és nem is annak vettem, de napok óta ezen gondolkozom. Amivé lettem, az egy út vége. Na, nem a legvége, de már az utolsó harmad. Benne van minden, ami az úton rám ragadt. Inkább, csiszolt a helyes, mert lekoptatott rólam nagyon sokat. Mostanra kis filigrán nő lettem. Testileg és lelkileg egyaránt. Ebben a percben, legjobban a kapszula gardrób kifejezés illik rám. Gyakorlatias.
Az első számomra ebben a témában, hogy mert a világ egy szemétdomb, nem kell nekem is szarrá válnom. (Ez csak azért, mert kifogás ért, nem használok trágár szavakat.) Eddigi életemben kapcsolódtak hozzám mindenféle emberek. Voltak kemények, keménykedők, durvák, és odamondogatók is. Végig néztem, milyen számukra az élet, hogyan viseli a testük a fegyverforgatást, hogyan lesz a lelkük egyre durvább. Hogyan pusztítják el önmagukat a hangoztatott igazságukban. Nem az én utam. Semmiképpen nem úgy akarom itt hagyni ezt a világot, mint elesett katona, harcos, terrorista. Hiába látja más rózsaszínben ragacsosnak a kommunikációm, inkább az, mint vérfürdő.
Hogy miért kötöm magam ehhez annyira? Bántalmaztak közönnyel, vertek meg szóval, csaptak rám tenyérrel, vágtak meg karddal, szúrtak belém tőrt és nyársaltak a dárda hegyére, húztak karóba, de hiába tették. Nem tudtak átváltoztatni, megváltoztatni, legyőzni, eltörölni, megsemmisíteni. Vagyok, aki vagyok. Az utolsó harmadban győztesnek érzem magam. Érzem. Nem állítom, hogy vagyok.
Hiszem a szerető, szép világot, hogy jó élni, boldogság majdnem minden nap, tele van a sorsom ajándékkal. Ha ezt hiszem, akkor a szemem és a lelkem is erre van hangolódva, ezt választja ki az élet-dzsungelből. Ha a kemény, szomorú és lehangoló behatásokra várok nap, mint nap, akkor azok fognak rám találni. Sokáig kerestem a lelki békém. Megtaláltam, el nem engedem. Akkor sem, ha ez nem mindenkinek kedvére való.
De hát, nem ez az élet lényeg? Sokfélék vagyunk, mindenki egy egyéniség, egy szín az Univerzum palettáján. Helye van minden színnek és árnyalatnak, hogy teljes legyen a kép. Hiányoznál, h nem lennél! Hisz, neked is megvan a saját sorsfeladatod!
Author: Farkas Etelka
(Gyarmati Zoltánné) Farkas Etelka vagyok, 65 éves, anya, nagymama és nyugdíjas tanító. A barátom ötlete volt, hogy a keletkezett szabadidő miatt írjak személyes blogot. Hamar megtetszett, és ráéreztem az írás ízére. Az elmúlt egy évben sok bejegyzést töltöttem fel a blogomba és felfedeztem, hogy novellák írása is kedvemre való. A következő években szeretném az életem, élettapasztalataim írott formában megosztani másokkal. https://fetelka.hu/