Tiltott holmik

Izabella határozott mozdulattal tépte fel a bejárati ajtót, és maga elé tessékelte a folyton ugató ebét. A kutya a lábához futott és felcsimpaszkodott rá. Izabella mérgesen arrébb lökte.

– Oszkár! – kiáltott rá a kutyára – Nem szabad! – majd vizslatni kezdte méregdrága harisnyáját. Végigsimított fehér kosztümén, kimérten megigazította kontyba tűzött haját, visszatette a vállára a rókaprém bundáját, majd dühös pillantásokkal méregette a kutyát. Közeledő léptek zaja visszhangzott a lépcsőházban. Mire a postaládából kivette a leveleket, a jóképű, mindig barátságos, állandóan öltönyt viselő alsó szomszédja, András állt mögötte.

– Nocsak, nocsak! – szólalt meg mélyen búgó hangon – Magát is látni?

Izabella ugrott egyet ijedtében, és megpördült a tengelye körül. A hirtelen mozdulattól a félig nyitott táska lecsúszott a válláról. Az egyik fülét még éppen sikerült elkapnia, de a táska tartalma szanaszét hullott a lépcsőház padlójára.

– András! A szívbajt hozta rám! – kapott a mellkasához Izabella.

A szíve hevesebben kezdett verni, arcát elöntötte a pír. Izzadni kezdett a tenyere és melegség áradt szét a testében. Egy mosolyt is kicsikart magából, ami nem tartott sokáig, ugyanis a személyes holmijai szanaszét hevertek a földön. Oszkár farkcsóválva szimatolta a lehetséges zsákmányokat a földön.

– Oszkár! Eredj onnan! – kiáltott rá Izabella, és a lábával próbálta útját állni a lihegő kutyának.

András segítőkészen a táska tartalma után indult, mire Izabella arca rákvörössé vált. Kezei megálltak a levegőben. Testét elöntötte a forróság. Földbe gyökerezett lábbal állt a táska tartalma között. András felemelt egy doboz síkosítót a földről.

– Ez a magáé? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Izabella arca még vörösebbé vált és egy ideg rángani kezdett a szeme körül. Legszívesebben elsüllyedt volna. Szóra nyitotta a száját, de csak tátogni tudott. Szemlesütve pillantott körbe, és a szeme sarkából vizslatta az alsó szomszédját. András szája szélén mosoly bujkált.

Izabella alig láthatóan bólintott. A hátán patakokban folyt a víz. Miért pont vele történik ez? – gondolta. Itt van előtte álmai férfija, akiről már hónapok óta ábrándozik, erre vele kerül ilyen kínos helyzetbe.

András jókedvűen a kezébe nyomta a doboz síkosítót. Izabella a másodperc törtrésze alatt visszadugta a táskájába. Támogatásként rókaprém bundájába kapaszkodott.

– Ki sem nézném magából!

Hangja cinkosan csengett.

Izabella kényszeresen végigsimított tökéletes haján.

– Igazából nem az enyém! – hebegte zavartan.

– Valóban?

András jól szórakozott a helyzeten.

– Egyik ismerősöm kért meg, hogy vegyem meg neki – próbálkozott egy gyenge hazugsággal. András teli szájas vigyorral bőszen bólogatott.

– No és ezt is neki vette? – mutatott fel egy piros csipke bugyit, ami a mutató ujján lógott.

Izabella homloka gyöngyözni kezdett. Kontyából kilógó hajszálai a bőréhez ragadtak. Feszült mozdulattal a szoknyáját kezdte rendezgetni. Oszkár a földön levő tárgyak között futkározva apró lábaival arrébb kotort egy-egy holmit. Izabella az ujjait birizgálta és balerinát megszégyenítő mozdulattal felkapott egy doboz cigit.

– Maga dohányzik?

András hangja meglepetten csengett. Arcáról lehervadt a mosoly és hátrébb lépett.

Izabellában eltört valami. Feltörtek a régi, gyerekkori emlékei, amikor magyarázkodásból, és megalkuvásból állt az élete.

– Talán baj, ha néha-néha elszívok egy szál cigit?

Izabella érezte, ahogy feszültsége egyre nő.

Mérgében kivett egy szálat a dobozból. Lassú mozdulattal a szájához emelte a cigarettát, meggyújtotta, és kifújta a füstöt.

– Látja? – kérdezte elégedetten – Így kell ezt csinálni – majd újra beszívta a füstöt, és kifújta.

András megrökönyödötten állt a lépcső előtt, ujján még mindig a piros csipkebugyi lógott. Izabella tipegő léptekkel a férfihoz ment, és egy elegáns mozdulattal leemelte a fehérneműt. Kezeik egy pillanatra összeértek. András tátott szájjal nézett a nőre. Izabella hanyag mozdulattal a táskájába dobta a finom anyagot, a füstöt pedig András arcába fújta.

András szeme kikerekedett.

– Nem jut szóhoz, kedves András? – kérdezte gúnyosan, majd lassú mozdulatokkal elkezdte a táskájába pakolni a földre hullott cuccokat.

– Látta a táblát? – kérdezte András és a falon lévő „Tilos a dohányzás” feliratra mutatott. Izabella unott képpel odafordította a fejét, és megrántotta a vállát.

– Upsz! – a szájához kapta a kezét – Most meg fog büntetni?

András hüledezve kigombolta a zakóját, és megtörölte izzadt homlokát. Oszkár morogni kezdett.

– Oszkár, elég! – csattant fel Izabella – Ne pazarold rá a hangodat!

András megsemmisülten állt a lépcsőházban, és üveges tekintettel figyelte, amint Izabella az utolsó kis papírfecnit is a táskájába teszi.

– Szép napot, András! – mondta rideg hangon Izabella, majd belépett a liftbe, és elindult a lakása felé.

Szabó-Vincz Dóra
Author: Szabó-Vincz Dóra

Szabó-Vincz Dóri vagyok az Irodalmi Rádió szerzője. Emellett anya, feleség, író, biológus, táncos és út-kereső. Gyerekkorom óta szenvedélyem az írás, amiben tizenéves koromban megteremtettem a számomra ideális világot. Azóta felnőttem, tapasztalatokkal gazdagodtam, belemélyedtem az önismeret és pszichológia világába. Szenvedélyesen kutatom az emberi sorsok mögött húzódó okokat, összefüggéseket, emellett igyekszem a saját házasságomban is úgy élni, hogy minél jobban megértsük egymás cselekedeteit, segítsük egymás útját és támogassuk a másikat a nehézségekben. Én is, ugyanúgy, mint sokan, küzdök a démonjaimmal, amik hol maguk alá temetnek, hol felül emelkedek rajtuk. Néha megnyerek egy csatát, néha elbukok, de fel sosem adom a harcot. Az írásaimmal az a célom, hogy az emberek lássák, nincsenek egyedül a problémáikkal. Sokan küzdenek szorongással, néznek szembe félelmekkel nap mint nap, titkolnak olyan dolgokat, amikről azt hiszik, a környezetük nem értené meg. Én is egy vagyok közülük. A történeteimmel szeretném megmutatni az olvasóknak, hogy adott élethelyzetből igenis van kiút – amihez lehet, hogy kemény, kitartó munka szükséges, de a végén igenis megéri!

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Charlie felmond

Charlie csöppet búslakodva indult vissza a bázisra, miután hat órakor befejezte a porszívózást a Pierre családnál. Ahelyett, hogy beparkolt volna feltölteni magát a dokkjába, sietve

Teljes bejegyzés »

Az éttermi végrehajtó

  Egyetlen egy dologra összpontosult minden: az időre. Gazdálkodni kellett vele, spórolni, be kellett osztani, mert minden perc számított. Nem lehetett már pazarolni. Ami csak

Teljes bejegyzés »

Kant emlékére

Bár mire képes az emberi faj ezt bizonyítja a múlt öröke Visszatekintve, távoli évek még felidéznek rémes képeket Kant tanítása: „az ész kritikája” Új filozófia,

Teljes bejegyzés »

Aquincum

Tűzött a déli nap, fénye rátelepült a lombra Fáradtan érkező csapat tikkadtan ért fel a dombra Vén Duna ballagott csendben, nézte a vízparti fákat Táborba

Teljes bejegyzés »

Stavros

Apollónnal utazhattunk, Stavroszon nem unatkoztunk minden jónak vége szakad búcsúzni csak szépen szabad   Megterítve már az abrosz elbúcsúzunk tőled Stavrosz. Jönnénk ide télen, nyáron

Teljes bejegyzés »