Újjászületés

Évekkel ezelőtt egy régi, keleti bölcselet ismét a felszínre bukkant és lassan megismerte a világ. Az emberek közötti falakról, az ajándékról, az útról szólt. Engem is megérintett. Többször elolvastam. Amit nekem adott, azt adom tovább szavaimmal ebben a történetben.

Két súlyosan beteg ember feküdt a kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyában, hogy egy kicsit mozogjon. A fekhelye épp a kórterem egyetlen ablaka alatt állt.
A másik betegnek sokkal kevesebb ereje volt. Megfordulni sem tudott, csak feküdt az ágyában és a plafont nézte szótlanul. A két ágy is távol állt egymástól. Néha azért beszélgettek. Idővel szó esett a családról, a feleségükről, azokról, akik már rég elmentek, és a gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról is társalogtak, ahogy az már lenni szokott ilyen helyzetekben.
Ahogy telt-múlt az idő, szép lassan megismerték egymás gondolatait a világ dolgairól. Kialakult közöttük valami barátságnak is nevezhető, furcsa kapcsolat. Az, aki az ablaknál feküdt, minden délután felült, és elkezdte közvetíteni a másiknak, hogy mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, és már alig várta, hogy eljöjjön az az óra, az a furcsa mesedélután. Igazából ez volt minden változatosság az életében. Hallgatta, itta a szavakat. Ez volt számára a fény. Ahogy a mesélő férfi mondotta, az ablak egy tarkavirágos, tavacskával ékesített parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és kis gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett, órákig egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg aprólékos részletességgel írta le a kinti világot, a másik, a folyton fekvő beteg behunyta a szemét, és maga elé képzelte a látványt.
Az egyik meleg délutánon az ablak melletti ember egy karneváli menetről beszélt. Elmondta, hogy milyen szárnyaló ruhákban táncolnak az emberek, hogy gyönyörűen süt a nap. Hogy a fák levelei mint rezegnek, és hogy látja erdejét a csepp gyerek-kezeknek, kik vidáman integetnek, és közben miként csillognak az aranyló fúvós hangszerek. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, mégis szinte látta őket a másik leírása alapján. Így teltek a napok és a hetek.
Az egyik reggel a betegeket fürdetni készülő nővér élettelenül találta az ágyában az ablak melletti embert. Éjjel csendben végleg elaludt a mesélő szobatárs.
A nővér szomorúan behívta kollégáit, hogy kivigyék az elhunytat.
Pár nap múlva a magára maradt beteg a másik ágyba kérte át magát. A mesélő helyére, az ablak alá. A nővér szívesen segített. Ismét behívta munkatársait és a férfit áthelyezték a másik ágyba. A beteg pedig összegyűjtötte minden energiáját és az ablak felé fordult. Megdöbbent a látványtól. Az ablak a szomszéd ház tűzfalára nézett! Amint a nővér bejött, megkérdezte, hogy mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt. Nem láthatta még a falat sem. Csak bátorítani akarta beteg társát az útján. A lelkével álmodta azt, hogy mi lehet a falon túl.
A kígyó útja a sziklán, a sas útja a levegőben, a hajó útja a tengeren, és egy lány útja egy fiúval maga a csoda, amit végigjárunk. Újra és újra. Mindengyik út egy réginek a folytatása.

A szolgálat beteljesedett. Vidd magaddal hát az összes ajándékot, amit kaptál és add tovább számolatlanul a megértést, az elfogadást, a szeretetet. Ez az újjászületés.
Legyen ez egy népmese, szálljon szájról szájra, hogy igazi ünnepet hozzon a világba!
Ha majd mindenki érzi és teszi, amit a mesében hall, az lesz a csoda! Leomlik a fal!

Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Kis gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózák, versek születtek kacskaringós életutam segítségével. Gyűjtöttem régi emlékeket idős emberektől és friss történeteket kaptam apró gyermekektől. Szállodákban dolgoztam és voltam kertész, fotográfus, evezős edző, így találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált emlékekkel próbálom meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Gabriella párom és Bálint fiam folyamatosan támogatnak, segítenek az utamon. Önálló mesekönyvem és egy kis verses kötetem született már, valamint antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak!

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kant emlékére

Bár mire képes az emberi faj ezt bizonyítja a múlt öröke Visszatekintve, távoli évek még felidéznek rémes képeket Kant tanítása: „az ész kritikája” Új filozófia,

Teljes bejegyzés »

Aquincum

Tűzött a déli nap, fénye rátelepült a lombra Fáradtan érkező csapat tikkadtan ért fel a dombra Vén Duna ballagott csendben, nézte a vízparti fákat Táborba

Teljes bejegyzés »

Stavros

Apollónnal utazhattunk, Stavroszon nem unatkoztunk minden jónak vége szakad búcsúzni csak szépen szabad   Megterítve már az abrosz elbúcsúzunk tőled Stavrosz. Jönnénk ide télen, nyáron

Teljes bejegyzés »

Lehullott virágfejek

Lehullott virágfejek Még maradjatok velem Azáleák, kicsi rózsafejek Erdőszélről ibolyák Színes apró bóbiták.   Csodakék, narancs, fehér Pici virágok fején Sok emlékem visszatér. Ringatóznak, lebegnek

Teljes bejegyzés »

Curves (Körvsz)

Alig hagyjuk el az ágyunk Úgy érezzük „Körvszre” vágyunk Várnak ránk a kondi gépek Ettől leszünk, fittek szépek   Nem is kell, hogy sokat tegyünk

Teljes bejegyzés »

A téli szél

Fehér a táj, ma is fagyott az ősz, amit még itt hagyott maradt a fákon pár levél letépi azt is majd a szél   Bokor

Teljes bejegyzés »