,,És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.” Az ember természetes alapélménye a szorongás és a félelem. Félelem a sebezhetőségtől, és a szószerinti, s a metaforikus értelmű mezítelenségtől. A meztelenség szimbolikus; egyrészről az európai kultúrába beágyazott nézet szerint az embernek lepleznie kell ,,igazi valóját”, vagyis testének intim területeit, amelyről ha lekerül a lepel: sebezehetővé válik. Ez az egész ,,buborék-létélmény” kulcsfogalma; a sebezhetőség.
Amikor az első emberpár megszegte az Úr tilalmát, és szakított a Jó és rossz tudásának fájáról, a gyümölcs megízlelésének pillanatában egyetlen érzés kerítette hatalmába Ádámot és Évát: a sebezhetőség érzete. Észrevették, hogy meztelenek. Testüknek egésze a szemnek látható, nincs leplezve semmi sem. Kiszolgáltatottak, ezért eltakarják intim testtájukat. S a szégyen érzete elmúlt. Felhúzták a metaforikus falat pálmalevél formájában magukra, s ezzel megképezték önmaguk körül a buborékot; védőburok gyanánt. Az ember köré önmaga által képzett buborék ebben a pillanatban, a Bűnbeesés utáni felismerés pillanatában létesült először. Ebből arra tudok következtetni, hogy a Tiltott fa gyümölcse – amely magában hordozta minden Jónak és Rossznak ismeretét – beültette az ember pszichéjébe a szégyenérzetnek (és ezáltal a bűntudatnak) a magvát; szándékosan nem a lélek kifejezést használtam, mivel a lélek egésze az Istentől kapott, s az emberből kiirthatatlan komponens, a psziché pedig a pszichológia tudománya által kutatott és gyógyított belsőelem.
Sebezhetőség, szégyenérzet, bűntudat. Ezek a fogalmak – bár axiómaként viselkednek – sokszorosan összetett alkotóelemei (avagy destrukciói) az emberi élet egészének. Olyannyira szervesültek az ember természetes életfelfogásával, hogy de facto minden ember által konstruált kultúra alapjában szemlélve negatív értékítélettel tekint a világra, a létezésre és az életnek és halálnak megélésére. Ez a három fogalom azonos, közös tőről fakad: az ember fél, ezért elrejtőzik, eltakarja magát, buborékot von önmaga köré páncélzat gyanánt. Azonban a buborék talán legfontosabb tulajdonsága paradox módon éppen az, hogy könnyen megsebezhető. Kipukkad. Lebomlik. Szorossá, kényelmetlenné válik. A pálmalevelet elfújja egy erősebb széllöket. ,,Et ecce, manet ibi homo nude. – S íme, ott marad az ember mezítelenül.”
Mindannyian burokban – buborékban – élünk. Ez az első emberpártól kapott talán legfontosabb örökségünk: a késztetés, hogy elrejtsük önmagunkat, mert félünk. Félünk azért, mert tudjuk, hogy van Jó és Rossz, mert ez a tudás nyomaszt és szorongást okoz. Belénk plántálja nemcsak a rossztól, de még a jótól való félelmet is. A Bűnbeesés pillanatában született meg az emberi tudat, amely befogadója nyugtalanságnak, szorongásnak és a kiszolgáltatottság érzetének.
A burok torzít. Nem engedi látnunk az Igazságot, csupán a Valóságot, vagyis a fizikai síkra korlátoz bennünket, s nem enged betekintést a metafizikai világba; ezáltal elszigetel (pontosabban elszigeteljük magunkat) attól az igazi Istenben való létállapottól, amelyben az Édenkertben voltunk, s amelybe Krisztus által kerülhetünk vissza.
Summa summarum: a buborék, a védőréteg, a burok, amelyet ösztönös mechanizmusként húzunk fel magunk köré, valójában nem körülöttünk, a testünket eltakarva jelenik meg, hanem bennünk van. A buborék maga az ego. Ha megszúrják, könnyen sérül, akár ki is pukkanhat; s elzár bennünket a krisztusi Teljességtől. Ironikus, mivel az ego jelentése: ’én’, vagyis ez azt jelenti, hogy annak, hogy Krisztus által, Krisztusban a Teljességet ismét megtaláljuk, saját magunk állunk az útjában.
Ezért kérem, kedves olvasó, tanácsomat fogadd meg: ne tápláld, ne építsd a burkot sem magadban, sem pedig magad körül! Igyekezz lebontani az ,,egóbuborékot”, hogy rátalálhass arra, amit a burokban nem látsz, nem érzel; a nyitott és Igazi Teljességre.
Author: Halmai Dávid
Hódmezővásárhelyen élek; alföldi polgárnak születtem. Elsődleges szellemi területem a metafizikai gondolkodás. Újságíró a szakmám, szabadidőmben egyetemre járok: magyar-történelem szakot hallgatok.
