A töltött paprika

Róza és Ági néni a kapu előtt cseverésztek. Ági néni évek óta minden délelőtt kiállt zöld színű kapuja elé, és odacsábította egy gyors pletykára szemközti szomszédasszonyát. Mindketten nyolcvan év körüli, egyedül élő özvegyasszonyok voltak. Róza nénit gyakran látogatták gyermekei és unokái, Ági néni családja azonban külföldre költözött évekkel ezelőtt. Az asszony így az utca lakóin töltötte ki társasági, valamint társalkodási igényét. Róza nénit különösen kedvelte, annak jóságos természete miatt.
– Nézd Róza, az új szomszédod itthon van! Mióta az utcába költözött, alig láttam. Még hétvégéken sem.
– Biztosan sokat dolgozik, meg hát fiatal, csavarogni is kell.
– Jól van, na! Ámbátor már itt lakik vagy egy hónapja. Illett volna a szomszédasszonyoknak bemutatkozni, mégis ki fia-borja!

A pletyka alanya, Zoli hosszú idő után először engedélyezett magának szabad szombatot, melyet kirándulással kívánt tölteni. Vállára csapta hátizsákját, majd elindult az autójához, amikor is a sűrű bokor felől mozgolódásra lett figyelmes. Attól tartott, valami rágcsáló költözött az udvarára. Halkan elindult a bokor felé, ahol nagy meglepetésére egy rozsdabarna kölyökkutya feküdt összegömbölyödve, kissé remegve.
– Na, te meg honnan kerültél ide? Kié vagy?
Zoli kinézett az utcára, ahol megpillantotta a két idős nénit. Odalépett hozzájuk, kezében a kutyával.
– Csókolom! Nem tetszenek tudni, kié ez a kölyök? – kérdezte lényegre törően, majd hozzátette:- Elnézést, be sem mutatkoztam. Váczi Zoltán vagyok, nemrég költöztem ide.
Ági néni megemelte fejét, állát kissé előre tolta. Végre mondhat valamit ennek a titokzatos idegennek.
– Csakhogy megismertük magát. Már azt hittem, meg sem tudjuk a becsületes nevét. Én Ági néni vagyok, és egyáltalán nem ismerős ez a kutya.
Hangsúlyából érződött, hogy mondandóját nem fejezte be. Azonban Róza néni közbeszólt, még mielőtt barátnője más irányba vitte volna a beszélgetés fonalát.
– Üdvözöljük fiatalember, engemet Rózának hívnak. Sajnos nem tudom, kié ez a kiskutya. Nem hinném, hogy utcabéli lenne.
Zoli udvariasan elköszönt, majd kutyástól visszaballagott az udvarra.
– Meg kell hagyni, nem egy bőbeszédű férfi – méltatlankodott Ági néni. – Legalább kért volna elnézést, amiért ide sem tolta eddig a képét.
Ági néni gyakran méltatlankodott, amivel Róza néni ugyan nem értett egyet, de elfogadta őt ilyennek. Tudta, hogy a szíve mélyén jó ember, csak a magány megkeserítette. Sokszor beszélgetett vele, elfoglaltságot talált ki számára, ám megváltoztatni nem tudta. Nem is akarta.
– Ági, hagyd már azt a legényt! Miért is akarna egy ilyen fiatal, helyes férfi vénasszonyokkal társalogni? Inkább fejezd be a múltkori keresztrejtvényt! Jó volna már beküldeni, még a végén nyerünk valamit.

Zoli miután megetette a kölyköt, végigjárta a falut, hátha előkeríti a gazdáját. Nem járt sikerrel, így a szombatja kerítésjavítással telt. Be kellett toldoznia néhány lyukat, máskülönben kiszökik a kutya.
– Jaj, mit csináljak veled?
Bosszankodott, hisz szabadnapját nem így tervezte, ugyanakkor szórakoztatta is az eb. Hamar összebarátkoztak, a kölyök késő délután már Zoli lábánál hízelgett. Meg sem fordult a férfi fejében, hogy az utcára teszi, vagy menhelyre viszi. Azt vallotta, mindenkinek joga van saját otthonban felnőni. Még, ha csupán egy kutya, akkoris.
Másnap becsengetett szomszédasszonyához, Róza nénihez.
– Csókolom! Szeretnék valamit kérdezni.
Róza kíváncsian tekintett az eddig ritkán látott férfira.
– Róza néni napközben itthon tetszik lenni?
– Ahogy mondja. Reggel elmegyek a boltba, majd itthon teszek-veszek.
– A kutyáktól nem fél, ugye?
– Nem én! Sok kutyánk volt, mindegyiket szerettem.
– A tegnap betévedt kutya nálam maradt, nem találtam meg a gazdáját. Megtartom, viszont a munkám miatt napközben keveset vagyok itthon. Rá tudna nézni párszor?
Róza néni szíves-örömest tett eleget a kérésnek.

Teltek a napok, az asszony lelkesen látogatta az ebet, és még lelkesebben etette.
Csavargó – ahogy közösen elnevezték – két gazdis kutya lett: Zolinál lakott, aki esténként tanította, sétáltatta, Róza néni pedig napközben viselte gondját. A két gazda minden nap váltott egymással pár kedves szót. A néni megkedvelte a szűkszavú, dolgos, mindemellett jóvágású fiatalembert. Nem is értette, miért nincs asszonya.
– Zoltán, azt mondja meg nekem, hogy egy ilyen délceg legény hol hagyta a menyecskéjét? Nem akarok ám tolakodni, de vén eszemmel fel nem foghatom.
Zoli haloványan mosolygott.
– A menyecskék nem járnak az építkezésekre, ahol én a kenyérre valót keresem. Este meg a jó lányok már alszanak. A rosszak meg nem kellenek.
Mindketten elnevették magukat, Róza néni nem kérdezett többet.
Ági néni – barátnője minden erőfeszítése ellenére – továbbra is neheztelt Zolira. Határozottan kitartott véleménye mellett, mely szerint a férfi tiszteletlenül viselkedett.
– Be kellett volna mutatkoznia, amikor a szomszédodba költözött. Semmibe vette a falusi hagyományokat, punktum – hangzott az ítélet.
Róza azt el sem árulta neki, hogy néhanapján meleg ételt visz új szomszédjának. Gondolta, jobb a békesség…

Egy ködös vasárnap délelőtt Róza néni kopogtatott Zoli ajtaján. A férfi meglepődött, hisz vasárnap sosem szokott menni az asszony.
– Fiam, hoztam egy kis töltött paprikát. Tudom, nem igazi vasárnapi ebéd, de hát annyira megkívántam. Ma nem jöttek a gyerekek, így nem rántottam ki húst.
– Köszönöm. Tessék már bejönni, mindig csak az utcán és az udvaron beszélünk. Maradjon, amíg megebédelek!
Bár akadt még felújításra váró munkálat, a néninek tetszett a kedves agglegény-házikó. A meleg árnyalatú falak, tölgyfabútorok meghitt hangulatot teremtettek. Zoli hellyel és üdítővel kínálta az asszonyt. Amint levette a fazék fedőjét, a férfi orrát megsimogatta a töltött paprika illata. Szokatlan érzés futott át testén: megszédült, és a levegőt is kissé akadozva vette. Uralni akarta fizikai érzeteit, ezért megrázta magát, majd merített az ebédből. Látszólagos nyugalommal leült. Ahogy az első falat töltött paprikát megízlelte, arcára keserédes mosoly ült. Rápillantott a nénire, aki érezte, hogy a férfi beszélni akar. Bátorítóan biccentett fejével, mintha azt üzenné: „mondd csak fiam!” Zoli letette tányéra mellé a kanalat, mély levegőt vett.
– Édesanyámat a tizedik születésnapom előtt vesztettem el, apám ekkor már nem élt. Árvaházba kerültem, mivel senki nem tudta gondomat viselni. Nem volt gyám, hát bedobtak – vonta meg vállát, majd egész életét összezsugorította öt percbe.

Zoli az intézetben fogadta meg, hogy felnőttként jómódú lesz, annyit dolgozik, amennyit csak bír. A családjának pedig mindent megad majd: otthont, ételt, kényelmet. Egész fiatalon – jóval a szakmunkásvizsga letétele előtt – építkezéseken dolgozott. Szorgalmának és szakmai hozzáértésének köszönhetően pár év múlva saját építkezési vállalkozásba kezdett. Szerette munkáját, hisz olyankor nem érzett űrt, bánatot. Az ünnepeket átvészelte. Nem panaszkodott.
– Huszonöt éve nincs velem az anyukám – sóhajtott nagyot a férfi.
Ugyan még csak szeptembert írtak, az utolsó igazi karácsony emléke vulkánként tört elő benne és belőle. Végre legördült a könnycsepp a szeméből. A könnycsepp, amely évek óta nem tudott kiszabadulni.
– Azt hittem, már el is felejtettem
– Mit fiacskám? – kérdezte szelíden Róza néni
– Az utolsó boldog karácsonyomat. Tudja, gyerekként nem szerettem a káposztát, semmilyen formában sem. Édesanyám ezért karácsonykor nem töltött káposztát, hanem töltött paprikát tett az ünnepi asztalra. Ez hagyománnyá vált nálunk. Imádtam anyukám töltött paprikáját. Kilenc éves koromban volt a legfinomabb. Később a boldogság ízének neveztem el, melyet azóta sem éreztem. Kár, hogy úgy behabzsoltam akkor.
Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, majd Róza néni könnyes szemébe nézett:
– Köszönöm. Boldog vagyok. Máskor is kérek.

A néhány perces csendet kintről jövő kutyaugatás zavarta meg. Csavargó jelezte, hogy a nyitott ablakon keresztül ő is érzi a boldogság illatát, és szívesen megízlelné azt.
Nem messze tőlük, a zöld kerítéses házban egy magányos lélek szintén vágyakozott….

Megjelenés: Dolgaink című antológiában (Irodalmi Rádió, 2021. február), harmadik helyezést értem el a novellával.

Varga Adrienn
Author: Varga Adrienn

Adri vagyok, az Irodalmi Rádió blogszerzője. Főként novellákat, valamint „könyves-élményes” beszámolókat írok. Az irodalomra oly’ mértékben van szükségem, mint a vízre. Mivel nem szeretnék szomjazni, figyelek arra, hogy a legpörgősebb időszakban is tudjak kortyolni belőle. Az olvasás az a teremtett világom, amelyben megpihenhetek, feltöltődhetek, átérezhetek, tanulhatok… Az írás pedig az eszközöm, hogy kifejezzek. Az irodalom világán túl rajongok a kutyákért (nekünk is van kettő), a természetért, az Őrségért, az őszért, a télért, valamint a tökös-mákos rétesért 🙂 Hatalmas kedvencem a művészvilágból Audrey Hepburn :” A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.” Eddigi megjelenéseim: Téli örömök könyve: Családi tél (akkor és most) – Irodalmi Rádió – Dolgaink című novelláskötet : A töltött paprika c. novella (3. helyezés) – Irodalmi Rádió – Lakótelepi Hófehér című novelláskötet: Ünnepelek c. novella (2. helyezés) – Irodalmi Rádió – Kiskegyed online felület: Szerda este; Bütyök című novellák AHetedik című online folyóirat: Meg(nem)érkezés című novella A tavaszi szél titkai című antológia: Nyílni kész – Irodalmi Rádió – Cirkusz a moziba című antológia: Várnak haza - Irodami Rádió - Faceboook-oldalamon további „röpke” bejegyzéseket, könyvajánlókat olvashattok.

Megosztás
Megosztás

2 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bujaság

Bujaság Isten özönvízzel súlytotta a bűnös emberiséget, mert elhagyva az Urat bűneivel elvesztett minden társas szépséget A bűnös nemi vágyakozás a tisztaság elleni támadás s

Teljes bejegyzés »

Credo

Látod-e, testvér, hogy morog, s közben csetlik-botlik ez a világ, hogy velünk együtt forog, megrág, kiköp, s szalad tovább? Látod-e, hogy az elmúlás gondolatától a

Teljes bejegyzés »

Fösvénység

Fösvénység Önzővé vált az ember, s tettei öncélúvá, Vagyongyűjtés lett az egyik legnagyobb kísértés Közben a világ elmarad, s elmúlik ifjúsága Értékeit elveszti, ami talán

Teljes bejegyzés »

Tavaszi szél

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »

Az első tavaszi nap

Beck Brigitta: Az első tavaszi nap   Mézízű zsongás libben A szirmok közt, S lobogva úszik el a fényben, Keresztül az egész városon, Melegen, puhán,

Teljes bejegyzés »

Kevélység

Kevélység A történelem peremére sodródott az ember mert vitára adta a fejét a teremtő Istennel Gondolta : meg tud egyezni a természettel majd hogy végleg

Teljes bejegyzés »