A szélvédőre tapadó vízcseppek úgy vibráltak a sorompó jelzőfényében, mint a pulóverre öltött piros flitterek. A bevásárló központban nézelődő kislány édesanyja jutott eszembe.
– Anya! Úgy szeretném ezt a mackót! Zsófinak is ilyen van az oviban!
A nő fázhatott, mégis kigombolta a kabátját. Szürke felsőjén csillogtak a flitterek. Az 1000 forintosban vehette kétezerért.
Valamit mondott a gyereknek, de azt már nem hallottam, csak a szavak melankolikus ritmusa ért el hozzám.
A kislány nagy, kerek szemei összeszűkültek, mint a virágkelyhek az esőcseppektől. Nem sírt, de alsó ajka megrándult. Elengedte az anyja kezét, magához szorította a puha, bolyhos plüssállatot, aztán visszatette a polcra. – Remélem, Brumi, jó helyre kerülsz! Sajnálom!
Két méterre álltam tőlük. A „sajnálom” szó kissé színpadias és lemondó éle megszúrt.
A biztonsági őr úgy mászkált a sorok között, mint egy távirányítóval vezérelt robot. Rájuk nézett, megtorpant, aztán elindult.
Nem gondolkodtam. A plüsst a kosaramba dobtam. Hosszú lépésekkel közelítettem a pénztár felé.
– Kérem, megengednék, hogy előre menjek. Nagyon fontos!
Az ingerült hangok morajától megfájdult a fejem. Egy idős férfi rám nézett, és intett, menjek csak. Reméltem, hogy még ott találom a fotocellás ajtó mellett álló télapójelmezbe öltözött szaloncukrot osztogató férfit.
A hangszóróból szirupos karácsonyi zene csorgott, szán-csilingelés, csengőszó. A Télapó fütyörészte az ócska dallamot, szőrmeszakálla csapzottan összetapadt. Szénfekete szemében felvillant a kíváncsiság, amikor megszólítottam.
– Megtenné, hogy ezt odaadja egy kislánynak?
Kivett egy cukrot a kosárból, odanyújtotta egy kisfiúnak. „Boldog karácsonyt, kisöreg!”
– Melyik kislánynak?
– Megállok itt, magával szemben, intek majd, ha meglátom – izgatottan zümmögtem.
Úgy nézett rám, mint egy apukára, aki csak kéthetente látogathatja a gyermekét. Mondani akartam, hogy nem az én gyerekem, az én kislányom már…De nem szóltam, odaálltam a szemközti fal elé, és figyeltem a hömpölygő emberáradatot.
Nem tudtam inteni. A hangom áthatolt a zene hálóján.
– Hahó, Télapó! A kislány, aki a zsemlét eszi, annak adja!
A fehérszakállas rám kacsintott. A gyermek szemei fagyosok voltak. Kezében összehorpadt a felfújt, kövér péktermék.
Eddig csak a kislányra figyeltem, most láttam meg, hogy az anyja egyik lába rövidebb volt a másiknál.
Mikor csak pár méter választotta el őket a Télapótól, a kislány meglátta a mackót. A szája legörbült, és elfordította a fejét.
– Hú, de finom az a zsemle! – szólította meg a gyermeket. – Gyere, válasz magadnak egy cukrot!
A kislány kivett a kosárból egy piros csomagolású édességet, és ment volna tovább.
– Hohohó… nem gondolod, hogy csak úgy megszökhetsz! Nézd csak ezt a mackót! Látod a száját? – a gyermek megszeppenve bólogatott. – Azt súgta nekem, hogy ismeritek egymást. Sőt, jó barátok vagytok. Ez a mackó hozzád akar költözni! Mi is a neved?
– Gréta…
– Boldog karácsonyt Gréta! – odaadta a mackót, aztán fütyörészve visszament a műfenyő mellé.
Pár percig értetlenül állt a két megszeppent ember, aztán elindultak. Az anya csípőficamos lábai könnyebben mozogtak, s a gyermek bogár-szeme csillogott, miközben simogatta az ajándékot.
Intettem a Télapónak, és kisétáltam. Az ajtótól pár méterre egy fenyőágakkal tűzdelt bódéban kürtőskalácsot sütöttek. Lehunytam a szemem, a fahéjas illat előcsalta a kislányom emlékét. „Belépek a házba, s Emma szalad felém. Ölbe kapom, kezei lisztesen, fahéj illatúan tapadnak rám.”
Hó helyett eső szitál, mintha angyalok könnyeznének. „Emma! Remélem, te nem sírsz odafent! Boldog karácsonyt itt lent és fent, minden kisangyalnak!”
Author: Lantos Tímea
Novellákat és verseket írok. Több antológiában megjelentem, illetve pályázatokon különböző díjakat nyertem. A verselőadás is az önkifejezésem egyik eleme. Van egy saját You Tube csatornám, ahol több mint 130 általam előadott versvideó található. Novelláimban a sorsok, élethelyzetek sokszínűségét ábrázolom. Ilyen például a megkülönböztetés, a kirekesztettség vagy az elfogadás és a segítségnyújtás. Elbeszéléseim zárásában arra fókuszálok, hogy a megoldás a kezünkben van, csak fel kell ismernünk lehetőségeinket.
