Beteljesülve (?)

Mit kezd egymással az a két felnőtt, akik egykoron egymás gyermek –és kamaszkori szerelmei voltak, és sok-sok év elteleltével váratlanul újra találkoznak?
Várhat rájuk közös jövő, vagy meg kell elégedniük azzal, amit az élet „épp most” ad nekik?

A reggeli napfény beszivárgott a krémszínű függönyön keresztül. Sára számára a megszokottól eltérően indult a reggel. Iszonyatos hőség uralta az idegen szobát, melyben ébredt. Anyaszült meztelenül feküdt az ágyban, testét csupán egy vékony selyemlepedő borította. Szemébe a napsugarak célirányosan üvöltöttek jó reggelt. Oldalra nézve, elszórt ruhadarabok hevertek a padlón. Feje egy férfi vállán pihent. Felemelte arcát, és a békésen szundító férfira tekintett. Hisz, ismeri ezt az embert! Méghozzá nagyon régről. Az elméjében cikázó mozaikszerű képek egységessé szerveződtek. Norbi, a gyermek –és kamaszkori szerelme szunyókált mellette, akivel váratlanul találkoztak tegnap este. Miközben Sári az immár érett férfit fürkészte, régi emlékek törtek fel benne.

Egy szőke kislányt és kisfiút látott lelki szemei előtt, akik békákat és csigákat gyűjtögettek. A gyerekek egy faluban nőttek fel. Amikor a kislányt valaki bántotta, Norbi hős lovagként kelt védelmébe.
– Miért sírsz Sárika? – kérdezte egyszer izgatottan a kisfiú.
– Andris elvette az új babámat, és nem adja vissza. Pedig a fiúk nem is játszanak babákkal – pityergett a lány.
– Meg kell mondani az óvó néninek.
Azonban a kislány szomorúan csak annyit válaszolt:
– Már szóltam Ili néninek, de azt mondta, ne legyek irigy.
Norbit – aki egyébként jó magaviseletű gyermek volt – nem érdekelte Ili néni figyelmeztetése, hisz hercegnője nem látott könnyeitől. Felpattant, és kikapta a babát Andris kezéből. Amikor a másik fiú vissza akarta azt rántani, Norbi gondolkodás nélkül belerúgott a kisfiúba.

Sári és Norbi évekig elválaszthatatlan szövetséget alkottak. Amikor Norbi befejezte az ovit, és iskolába ment, a kislány rendkívül szomorú volt.
– Olyan rossz, hogy elmész iskolába és nem fogunk együtt játszani – sopánkodott Sárika.
– Majd átmegyünk egymáshoz játszani –vigasztalta őt a kisfiú.
Az elkövetkező két évben a gyerekek főként nyáron találkoztak. Akárhányszor meglátták egymást, szemeikben őszinte öröm táncolt. A kislány ilyenkor szégyenlősen sétált a fiúhoz, de boldogságát nem tudta leplezni. A fiú, amint meglátta Sárikát, kézen fogta és vitte játszani.
Sári kisiskolásként kapta első szerelmes levelét Norbitól.
„Sárika, olyan jó, hogy már te is iskolás vagy. Megint sokat tudunk egymással játszani. Szerelmes vagyok beléd.” Sári húsz év távlatából is emlékezett és elérzékenyült a sorokra.

A nő emlékeinek tengerén hullámzott, amikor is partot ért, hisz a mellette fekvő férfi megmoccant. Sári feszülten figyelte, de Norbi nem ébredt fel, csupán közelebb bújt a nőhöz. Sára behunyta szemét, és visszaúszott a múltba.
Ajkain immár az első csók felejthetetlen ízét érezte. Tizenhat éves volt, amikor mindkettőjükben fellobbant a tűz. Szüreti bált tartottak a faluban, ahová Norbi Sárival kívánt menni. A bál előtti napon becsengetett a lányos házba, és elkérte a szülőktől Sárit.
– Rendben, elengedem Sárit, de három órára legkésőbb érjen haza, és kísérd is el!- szabta meg a feltételeket a lány édesapja.
A fiatalok cinkostársként mosolyogtak, bizony ezt a csatát megnyerték.
Sára előtt megelevenedett a félhomály borította bálterem. A két fiatal bátortalanul ölelkezett össze, és csak pár perc elteltével mertek egymásra tekinteni. Az első szerelem összetéveszthetetlen őszintesége tükröződött arcukon.
Ahogy Norbi megígérte, hazakísérte a lányt. A kapu előtt toporogtak, Sári szíve gyors ütemben lüktetett.
– Köszönöm, hogy elkértél a szüleimtől, és elvittél a bálba.
Norbi átkarolta a lányt, majd gyengéden megcsókolta, melyet Sári félénken viszonzott.

A fiatalok őrülten szerelmesek voltak egymásba, ennek ellenére – mindketten lobbanékony természet lévén – rengeteget civakodtak. Egyik percben kéz a kézben andalogtak, a másik pillanatban azonban már üvöltöttek egymással. A veszekedéseket általában szenvedélyes csókok, sűrű „bocsánatkérések”, vagy pár hét mosolyszünet követték.
Az egyik ilyen civakodás után, a pünkösdi bálra külön érkeztek. Sári biztos volt abban, hogy majd az este folyamán kibékülnek. Azonban Norbinak elege lett a lány hisztériázásaiból. Megunta, hogy állandóan könyörögni kellett a bocsánatáért. A fiú nem üdvözölte, és nem is kérte fel táncolni. Ehelyett egy másik lánnyal mulatta végig az éjszakát. Sári nem bírta magát türtőztetni, Norbihoz lépett és hozzávágta:
– A veszekedésünk után el sem mertél hozzánk jönni. Gyáva vagy!
Néhány hét elteltével ismét egymásra találtak. Pár felhőtlen hónapot tudtak maguk mögött, amikor is váratlanul minden megszakadt…

Sára nem szívesen mélyedt el ezekben az emlékekben. Nem akart elcsüggedni, inkább visszalépdelt a jelenbe. A múlt éjszakára gondolt, amely beteljesítette a szerelmet. „Az egyetlen igaz szerelmet, melyet átéltem. Bárcsak mindez tíz évvel ezelőtt történt volna! Akkor minden egyszerűbb lenne” – sopánkodott magában a nő.
A fiatalok az elmúlt években csupán párszor futottak össze a faluban, hisz Sári már régóta a fővárosba költözött. Minden ilyen röpke, véletlen találkozást az arcokra kiülő zavar és lesütött pillantások kísértek. Tegnap este azonban minden más volt. Először találkoztak a szülőfalujukon kívül. A budapesti bárban, távol a közös ismerősöktől, nyoma sem volt a zavartságnak, annál inkább a meglepettségnek és a viszontlátás örömének. Norbi egy régi focista társának a születésnapjára érkezett a fővárosba. A vacsora után az ünneplés abban a bárban folytatódott, ahol Sára is szórakozott. Amikor észrevették egymást, ugyanaz a gyermeki derű tükröződött szemükben, mint húsz évvel ezelőtt. Sári szendén állt egy helyben, Norbi pedig bátran csörtetett hozzá.
A bárban latinos zenék izzították a hangulatot. A dallamok felébresztették az érzékiséget, és táncra csábították a lábakat. Sári és Norbi hamar a táncparketten találták magukat. Testük ugyanabban a ritmusban hullámzott, együtt vesztek el a zenében.
Közel egy órán át táncoltak megállás nélkül, amikor Norbi a lányhoz hajolt:
– Sári, elfáradtam. Tudod, így harminc évesen már nehéz ennyit táncolni. Van kedved sétálni?
– Szegény öregember! Lásd, kivel van dolgod, menjünk egyet!

A rövidnek indult sétából hosszú ideig tartó andalgás lett. Mosolyogva lépdeltek egymás mellett a hangos éjszakában, felidézve pár emléket gyermekkorukból. Mindkettőjüknek szörnyen melege volt, hisz hőségtől fulladozott a város, még a hajnali órákban is. Mivel Sára kötetlennek érezte a beszélgetést, és feloldódott egykori szerelme közelében, megkérdezte a férfit:
– Mi újság Szandrával? Mikor nősülsz meg?
Norbi felnevetett, nem érezte a kérdés komolyságát. Érződött rajta, hogy hidegen hagyja a kérdés. Megerőltette magát, és közömbösen válaszolt.
– Szandra megvan. Eszem ágában sincs megnősülni. Majd, ha előbb férjhez mész.
A nő maga sem érette, miért, de borzasztóan kíváncsi volt.
– Azért van különbség. Nekem nincs párom, te meg kb. tíz éve együtt vagy Szandrával.
– Aztán? Attól még nem kell feleségül vennem – ezzel Norbi lezárta a barátnőjével kapcsolatos témát.
Tovább bandukoltak az utcákon, amikor a férfi hirtelen megragadta a nő kezét, és megkérdezte tőle:
– Mit éreztél irántam?
A nő kivonta kezét Norbiéból és szaporázta lépteit. Láthatóan zavarta a kérdés.
– Minek ilyen régi dolgokkal foglalkozni?
Norbi válaszul egy fehérre vakolt társasház falának lökte, és kezével közrefogta arcát, majd mélyen a nő zöld szemébe nézett. Sári megrendült, de tagadhatatlanul élvezte a helyzetet. Gyengének érezte magát, mégis biztonságban. Tudta, hogy a férfi nem bántja.
Norbi határozottan megismételte a kérdést.
– Mert érdekel. Mit éreztél irántam?
Sári meglepetten és őszintén felelt.
– Szerettelek. Igazán.
Ekkor Norbi a lány kezeit felemelte, és a ház oldalához szorította őket, majd szenvedélyesen, szinte türelmetlenül megcsókolta a nőt. Sári engedett a férfinak, féktelenül csókolóztak.
– Gyere velem a panzióba, ahol éjszakára szobát béreltem! – zihálta Norbi.
Sári egy pillanatig sem tétovázott.
– Menjünk!
Egymásba karolva siettek immár a csendesebb, szűk utcákon át. A szobába lépve, arcon vágta őket a hőség, de igazán akkor vált katlanná a helyiség, amikor a fiatalok megtöltötték azt vágyaikkal. Nem vártak, rögtön tépték le egymásról a ruhákat. Akarták egymást ott, azonnal. Évek hosszú sora szükségeltetett, de végre beteljesült a szerelmük.

Sára nem érzett lelkiismeret-furdalást, annak ellenére, hogy tudta, Norbinak komoly kapcsolata van. Miközben a férfit bámulta, kettős érzés kerítette hatalmába. Nyugalmat érzett, hisz megkapta azt, amire régóta vágyott. Ugyanakkor zaklatott volt, hogy mit mondanak egymásnak, miként fognak viselkedni. Norbi hirtelen kinyitotta szemét, ajkán gyermeki mosoly húzódott. Sári összeszedettséget erőltetett magára. A férfi – inkább ösztönösen, mint tudatosan- oldotta a feszültséget.
– Jó reggelt, Sárika – azzal szelíden csókot lehelt a nő kézfejére.
Sári a természetesség álarca mögé bújt.
– Jó reggelt, Norbika. Hogy aludtál?
– Nagyon jól. Mondjuk, ilyen éjszaka után nem csoda – kacsintott Sárira.
Bár Sára túljutott a feszítő izgalmon, már nem tudta önfeledten élvezni a helyzetet, hamar a lényegre tért.
– Elmondod Szandrának?
Norbi a kérdés hallatán kijózanodott kábultságából.
– Eszem ágában sincs, semmi köze hozzá.
Sára tudni akarta, mit érez most a férfi, mire gondol, és egyáltalán, miképp képzel ezután bármit is. Pörögtek a kérdések elméjében, de nem volt bátorsága azokat megkérdezni. Lehajtotta fejét, kereste a szavakat, de hiába.
Végre Norbi megtörte a kínos csendet.
– Figyelj Sári, nem tudom, mit kellene most mondani.

Sári szíve egy pillanatig bizakodott: A férfi talán ráébred, hogy ők ketten összetartoznak. Azonban hamar felülkerekedett benne a józanész. Tudta, a férfi képtelen a változtatásra. Hiába nem szereti a barátnőjét, nem fogja elhagyni. Inkább leél egy életet nyugalomban, biztonságban, még ha nem is boldog mellette.
Sárival ellentétben Norbi soha nem kockáztatott. Kiváló focistaként nagyszerű lehetőségek vártak volna rá, de ő nem akarta a faluját, a gyerekkori barátokat és a kialakult életritmusát maga mögött hagyni. Egyszerűen megelégedett a középszerűséggel. Sárának azonban ez sosem volt elég. Olyannyira éles ellentét húzódott köztük ebben a tekintetben, hogy a nő nem is áltatta magát hiú ábrándokkal. Ennek ellenére – maga sem értette, miért – dühös volt a férfira. Talán az emlékek hatására, vagy azért, mert nem azt kapta reggel, amit a szíve mélyén remélt.
– Tipikus Norbi, aki nem tudja, mit kellene mondani. De nem is mennék bele – vetette oda sértetten.
Norbi gondolatai szanaszét hevertek, de erőt vett magán.
– Mégis mi bajod van? Te talán tudsz értelmeset mondani? Lehet, hogy most szörnyetegnek gondolsz a történtek miatt, de te is kellettél hozzá. Magyarázatra, vagy tudom is én, mire vársz, de nekem is meg kell emésztenem a történteket.
Sára dühbe gurult. Norbi – akárcsak régen- egy pillanat alatt képes volt őt kihozni a sodrából.
– Még a végén megsajnállak.
Norbi érezte, hogy fokozatosan veszíti el türelmét.
– Fel sem ébredek, és rám förmedsz. Kreáltál valami problémát, amit én nyilván nem tudok megfejteni.
– Persze, hogy nem. Sose tudtad.
Már Norbi is felemelte a hangját, és dühösen mondta Sára szemébe:
– Tudod mit? Elmondom, mi volt a bajom. Elegem lett abból, hogy csak várok. Egészen kicsiként arra vártam, mikor engednek ki a szüleid játszani velem. Később arra, mikor foghatom meg a kezedet az utcán. Aztán arra, mikor jöhetsz el velem bulizni, és arra, mikor csókolhatlak meg végre. Aztán pedig arra vártam, hogy – itt abbahagyta a szót és mély lélegzetet vett.
Sári cinikusan vágta Norbihoz:
– Arra, hogy mikor viszel ágyba. Aztán annyira meguntad a várakozást, hogy
el kezdted csapni a szelet annak a könnyűvérű lánynak. Amúgy meg nem tehetek róla, hogy két évvel fiatalabb vagyok. Szerintem, nem haltál bele a várakozásba.
Norbit soha senki nem tudta annyira felbőszíteni, mint Sári.
– Ez igaz, nem haltam bele. Egészen jó meglátásaid vannak. Már megint én vagyok a rossz mindenben. De az is jusson eszedbe, te hányszor makacsoltad meg magad!
Sárinak hirtelen eszébe jutott, mekkora fájdalmat okozott neki Norbi tíz évvel ezelőtt. A férfi, amikor megtudta, hogy Sári másik városban tanul tovább, egyszerűen odébbállt. Bizonytalannak érezte a távkapcsolatot, ezért meg sem próbálta
– Te meg arra emlékezzél, milyen csökönyös voltál, amikor kitaláltad, hogy nem fogod bírni a távkapcsolatot! Inkább elhagytál.
– Te hallod magad, Sári? Tudtommal, te sem sokáig ültél a babérjaidon. Arról nem is beszélve, akárhányszor érdeklődtem felőled, válaszra sem méltattál.
Sára sírni tudott volna a szavak hallatán. Gondolkodott, mivel vághatna vissza, de legbelül érezte, Norbi szavaiban van igazság. Végül ráförmedt a férfira.
– Legszívesebben felképelnélek, olyanokat vágsz a fejemhez. Gyáva! Mindig is az voltál!
– Ezt nem először mondod nekem. De minek vitatkozunk a múlt miatt? Mondj gyávának! Az vagyok.
A nő megsértette Norbi férfiúi büszkeségét, de a férfi tisztában volt azzal, hogy Sára nem állít valótlant. Ha igazi férfi lenne, akkor elmondja, mennyire megérintették a történtek, hogy igenis Sárira van szüksége. Mindig is ő volt a nagybetűs Nő számára. Azonban nem tette, mert gyáva.
– Gyáva vagyok. Ahhoz viszont nem vagyok az, amit most fogok tenni.
Olyan égő szemekkel nézett Sárára, hogy a nő összerezzent. Norbi belemarkolt Sári hosszú hajába, magához vonta az arcát, és erőszakosan megcsókolta. A nő ellenkezett, de hamar belátta, felesleges, hisz ő is akarja. A férfi túlfűtöttsége őt is elragadta. Az előbb kitörő heves indulatok aztán fokozatosan váltak szelíd érzelmekké, a vadság átadta helyét a finom simogatásoknak. Elvesztek egymásban.

Hamarosan lehiggadtak mindketten, és mosolyogva bámulták egymást. Kerülték a kényes témákat, hisz fél percen belül ismét össze tudtak volna veszni. Sári a férfi arcát cirógatta. Sokat változott az elmúlt években, mégis az apró vonásokban felfedezte az egykori kisfiút. Mennyit álmodott vele! Hosszú évek múltán is megjelent Norbi az álmaiban, és mindig olyan valósnak tűnt.
– Tudod Norbi, a szerelmünket felemésztette a kamasz –és a felnőttkor – állapította meg tárgyilagosan Sára.
A férfi egyetértően bólintott.
– Igen, kicsinek kellett volna maradnunk. Akkor még most is megvédenélek mindentől. Nem lennék gyáva, te pedig nem hisztiznél, hanem hálás lennél nekem – ezzel csókot nyomott a nő homlokára.
Mindketten iszonyatosan fáradtak voltak. Sári – miközben szerelme arcát fürkészte- arra gondolt, hogy ilyenek lehetnek a tündérmesék, melyekben valóra válnak az álmok.
Norbi kimerülten és szaggatottan beszélt:
– Nem tudom, hogyan tovább. De azt tudom, hogy sosem elég belőled. Sokszor akarlak még. Ugye megkaplak?
– Igen – csókolta meg a férfit.

Miután Norbit elnyomta az álom, Sára halkan felöltözött, még utoljára a férfira meredt, és azt gondolta magában „Megkapsz, amikor csak akarod, de sajnos már csak álmaidban.”
Kinyitotta az ajtót, és elhagyta a szobát. Könnyei már szabadon folytak végig arcán. Bántás nélküli gyermeki szerelmünknek befellegzett.

Varga Adrienn
Author: Varga Adrienn

Adri vagyok, az Irodalmi Rádió blogszerzője. Főként novellákat, valamint „könyves-élményes” beszámolókat írok. Az irodalomra oly’ mértékben van szükségem, mint a vízre. Mivel nem szeretnék szomjazni, figyelek arra, hogy a legpörgősebb időszakban is tudjak kortyolni belőle. Az olvasás az a teremtett világom, amelyben megpihenhetek, feltöltődhetek, átérezhetek, tanulhatok… Az írás pedig az eszközöm, hogy kifejezzek. Az irodalom világán túl rajongok a kutyákért (nekünk is van kettő), a természetért, az Őrségért, az őszért, a télért, valamint a tökös-mákos rétesért 🙂 Hatalmas kedvencem a művészvilágból Audrey Hepburn :” A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.” Eddigi megjelenéseim: Téli örömök könyve: Családi tél (akkor és most) – Irodalmi Rádió – Dolgaink című novelláskötet : A töltött paprika c. novella (3. helyezés) – Irodalmi Rádió – Lakótelepi Hófehér című novelláskötet: Ünnepelek c. novella (2. helyezés) – Irodalmi Rádió – Kiskegyed online felület: Szerda este; Bütyök című novellák AHetedik című online folyóirat: Meg(nem)érkezés című novella A tavaszi szél titkai című antológia: Nyílni kész – Irodalmi Rádió – Cirkusz a moziba című antológia: Várnak haza - Irodami Rádió - Faceboook-oldalamon további „röpke” bejegyzéseket, könyvajánlókat olvashattok.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kant emlékére

Bár mire képes az emberi faj ezt bizonyítja a múlt öröke Visszatekintve, távoli évek még felidéznek rémes képeket Kant tanítása: „az ész kritikája” Új filozófia,

Teljes bejegyzés »

Aquincum

Tűzött a déli nap, fénye rátelepült a lombra Fáradtan érkező csapat tikkadtan ért fel a dombra Vén Duna ballagott csendben, nézte a vízparti fákat Táborba

Teljes bejegyzés »

Stavros

Apollónnal utazhattunk, Stavroszon nem unatkoztunk minden jónak vége szakad búcsúzni csak szépen szabad   Megterítve már az abrosz elbúcsúzunk tőled Stavrosz. Jönnénk ide télen, nyáron

Teljes bejegyzés »

Lehullott virágfejek

Lehullott virágfejek Még maradjatok velem Azáleák, kicsi rózsafejek Erdőszélről ibolyák Színes apró bóbiták.   Csodakék, narancs, fehér Pici virágok fején Sok emlékem visszatér. Ringatóznak, lebegnek

Teljes bejegyzés »

Curves (Körvsz)

Alig hagyjuk el az ágyunk Úgy érezzük „Körvszre” vágyunk Várnak ránk a kondi gépek Ettől leszünk, fittek szépek   Nem is kell, hogy sokat tegyünk

Teljes bejegyzés »

A téli szél

Fehér a táj, ma is fagyott az ősz, amit még itt hagyott maradt a fákon pár levél letépi azt is majd a szél   Bokor

Teljes bejegyzés »