Tomboló nyárharag
Az előző részek tartalmából: Elballagott a sok vén diák, megkezdődött Félcitrom és társaik próbaidőszaka. Az érettségik árnyékában egy-két pillantást vetünk időnként a Blokkra. Látunk jót is, rosszat is. Hibáznak, de vannak pozitívumok. Próbálkoznak, s végsősoron ez a lényeg: viszik tovább Akvarisztán zászlaját.
Mi az akvarista legfőbb ellensége? Remek válasz, a nyár. Jól tudják a régimotoros olvasók. És sajnos az új nemzedék is egyből a mélyvízben találta magát e szempontból: őket se kímélte a nyár tomboló haragja. Keményen csattant forró pofonja a Blokkon.
Kezdődött a gekkókkal. Már említettem, hogy nem sokkal az érettségi időszak vége után fedezte fel teljes hiányukat a Beszállító. A Mesterrel együtt felforgatták a terráriumot, ám az üresnek bizonyult. Ezzel hivatalosan is elpusztultnak nyilvánítottuk Anubiszt, Kevint és Oszkárt.
A következő (sokkal meglepőbb és fájóbb) csapás a teknősöket érte. Épp a biológustábor felé buszoztunk, mikor felhívott az arra a hétre beosztott halas.
– A nagy teknős elpusztult, mit csináljak vele?
Pár másodpercig a döbbenet mély csendjébe süllyedtem, majd halkan ennyit mondtam (egy régi, humoros szólásmondásommal tisztelegve szegény Ottokár emléke előtt):
– Csomagold össze a személyes holmidat és keress egy atombunkert, mert jön az Armageddon.
Szegény, szegény Ottokár! Úgy tekintettünk a pézsmatekikre, hogy ők elpusztíthatatlanok. Amikor nekik bevégeztetik, az a Blokk halála, sőt, a világvége. Vagy ilyen öreg lett volna már? Régóta lakott a Blokkban, talán az alapítás óta. Mégis olyan állandónak tartottam, mint az állványzatot vagy a linóleumos padlót. De őt is utolérte a vég. Idő rajta is vámot szed. Előle senki se menekülhet.
Ám nem ő volt az egyetlen. A kisárvák közül egyik se élte meg a nyár végét, holott alig pár hónapja érkeztek (aki nem emlékezne: a két bébi pézsmateknősről, Twist Olivérről és Harry Potterről van szó). Egyikük Ottokárral együtt távozott a másvilágra, testvére őszre. Szomorúan konstatáltam e tényeket.
S ezzel közel se ért véget a kíméletlen tombolás. Mikor a táborból visszatérve benéztünk a 209-esbe, kishíján hanyatt estünk a megdöbbenéstől. A védett halak közül egy se élt, pedig pár hete még szaporulat is volt. A mikrotóp kihalt: alig két-három molly úszkált benne. A dél-amerikai és a razbórás üres, elalgásodott. A nagy aksi valamennyire tartja magát, de hanyatlik az is; a hal kevés, a növények fonnyadoznak. A Szerelő teljes letargiába süllyedt ezek láttán. E ponton végleg feladta reményét s a Blokk jövőjébe vetett hitét. Megviselte Félcitromot is, aki nem készült fel ilyen mértékű pusztulásra regnálása legelején. Én azonban továbbra is képes voltam látni a dolgok pozitív oldalát.
– Ne keseregj! – csaptam Félcitrom vállára. – Láttam én ennél sokkal szutykosabb szituációkat. A Blokk mindig meghal egy kicsit nyáron. De újra fogjátok építeni. A nyáron vergődjétek át magatokat, s utána nyert ügyetek van!
– Hát jó, ha te mondod…
S nem csak mondtam, komolyan gondoltam. Beszéltem már a Blokk örök körforgásáról, a folyamatos megújulásról. A főnixmadár ismét megöregedett, s el kell hamvadnia a nyár tüzes katlanjában, hogy megerősödve születhessen újjá. S nem csak maga Akvarisztán erősödik: az akvaristák, a halasok tanulnak fontos leckéket ezáltal. Lélekben és elmében tapasztaltabbak, keményebbek lesznek. Amit itt átéltek, abból élettapasztalatokat szűrhetnek le, melyek a legváratlanabb helyzeteken segítik át őket. A halasok gondoskodnak Akvarisztánról, s cserébe Akvarisztán is gondoskodik a halasokról.
Természetesen velem sincs ez másképp. Rengeteg élményem fűződik a Blokkhoz, azok az akváriumok olyan fontos pillanatokat láttak, amiket élő ember is alig. Nehéz volna összefoglalni mindazt, amit a halak révén tanultam, amit innen kaptam. Egyszer erre is sort kerítek. Egyelőre csak a folyamat legvégét mutatom be, azt a tanulságot, melyet már leköszönt vezetőként kaptam, egy leköszönt vezetőtől. Ez pedig a Somától kapott utolsó halas lecke.
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.