Rózsa Iván: Igazság és üdvösség

Rózsa Iván: Igazság és üdvösség

Az igazság hosszabb távon mindig kiderül, a Jó győz, a Gonosz veszít. Ha ez most esetleg fordítva történne, akkor nincs értelme a földi életnek. Akkor ebben a dimenzióban minek élni, miért éljünk egyáltalán? Ezért vagyok mégis nyugodt a baljós jelek ellenére is, mert ha van Isten, nem hagy magára; ha meg nincs Isten, akkor úgyis minden mindegy.
Az utolsó napon minden elválik: kinek van igaza, ateistának vagy hívőnek? De ezt már csak egy másik dimenzióban tudjuk meg, ha megtudjuk. A hívőnek akkor van pechje, ha kiderül: nincs túlvilág… De ezt már ő sem tudja meg ebben az esetben soha, mert előtte már meghalt. Az ateista nagy balszerencséje vagy óriási szerencséje: ha halála után a másvilágon mégis tovább él az örökkévalóságban az örökkévalóságig. Pech: ha a túlvilág ugyanolyan pocsék, mint manapság a mindennapjaink rideg valósága. Szerencse: ha tényleg csak a jók élnek tovább jó lelkekként egymással nem versengve, hanem harmóniában.
A versengés, a verseny persze önmagában még nem lenne baj, csak a földi életben általában cinkelt lapokkal játszanak a játékosok; a versenyzők pedig nem a fair play szellemében versenyeznek egymással, hanem bármi áron győzni akarnak, és e cél érdekében bármilyen eszközt képesek bevetni.
Veszítsünk inkább szépen, mintsem győzzünk csúnyán? Legyünk nagyvonalúak, elegánsak vagy inkább rafináltak, tisztességtelenek; ám eredményesek?! Tiszta verseny már az óvodában sincs…
A bűntelen ember nem szükségszerűen gyenge! A legerősebb kreatúra, a tényleg bűnöktől mentes Jézus, az egyetlen következetes lény. Isten is volt, ember is. Következetesen végigjárta az útját, még ha keresztút is lett ennek a vége.
De miért volt Ő ember is egyben? Így miért vállalta át mások, rajta kívül mindenki más, bűneit magára? Miért szenvedett mások helyett? Szerintem túl jó volt… Vállalja fel mindenki a maga cselekedeteinek következményeit, cipelje mindenki a maga keresztjét! És ha sikerül neki, váltsa meg önmagát! Ha egyáltalán van személyisége, vállalja önmagát; járja végig a maga útját! Ne mástól várja kényelemből a megváltást, mert így üdvösségre sohasem lel!
De üdvöt lelhet egy buddhista, mohamedán, hindu, zsidó, természeti vallású vagy akármilyen hitű is, csak mind-mind másképp hívja ezt az állapotot. Az ateisták esetében bonyolultabb a helyzet: üdvösséget életükben nem keresnek, így nem is nyerhetnek többnyire, csak haláluk után esetleg. De egy ateista nem hisz a túlvilágban, akkor nem is kerülhet oda?! Lehet, hogy neki így jó, amíg él, élvezi az életet, aztán snitt, vége… Kérdés, hogyha van túlvilág, ennek hatalmasai, a lelkek félelmetes urai engedik-e ezt?! Vagy nem lehet csak úgy, simán megkrepálni…
De ne gondoljunk mindig a halálra! Élvezzük az élet minden pillanatát, amennyire lehet ebben az önmagából kifordult világban! Koyaanisqatsi… – a hopi indiánok szerint, igen kizökkent a világ, igazuk van! Mégis élnünk kell, megélnünk kell az életünket, már csak azért is, mert lehet, hogy utána semmi sem lesz, mi sem, csak a nagy Semmi. De ezt mi már nem érzékeljük, még a semmit sem. Kortársaink, utódaink még tudják, hogy léteztünk, hogy mi voltunk, de több ezer év után az utódok utódainak az élete is a múlt homályába vész. De ha egyszer is, de igazán éltünk, örökre megörökítettük ezt a pillanatot!

Budakalász, 2022. december 13-14.

Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...