A kereszt súlya

 

Évenként születik újra,

és hal meg értünk,

mégsem lesz könnyebb

a keresztünk.

Súlyos a bűn.

Kétezer év óta a világ nem változott:

Nem követjük a betlehemi csillagot,

A pásztoroktól nem tanulunk alázatot.

Ünnepeinket elorozzák,

Imáinkat nem visszhangozzák

az egek.

Hiába minden fogadkozás,

a tömeg Barabást kiált.

Nincs megváltás.

 

 

 

 

 

Vargyas Rozália
Author: Vargyas Rozália

Vargyas Rozália vagyok, 2022 óta az Irodalmi Rádió szerzője, amit nyugdíjas éveim ajándékának tekintek. Jó érzés egy ilyen nagy, befogadó közösséghez tartozni, akik figyelnek egymásra, olvassák, hallgatják egymás írásait. Gyakorló magyartanárként a diákjaimat ösztönöztem pályázatírásra, és most nyugdíjasan én magam próbálkozom vele. Notórius pályázatíró lettem, amit meg is írtam egy paródiában. A nem remélt sikereim késztetnek a folytatásra. Az Anyanyelvápolók Szövetségének három pályázatán értem el jó helyezéseket: a Családi örökségünk — 2. díj; Öltözékünk — bronz minősítés; Az én Petőfim— bronz minősítés; A Gyermekjóléti Alapítvány és a Mécs László Irodalmi Társaság Erdélyi csillagok című pályázatán — 3. díj. Ezidáig 14 antológiában és három e-könyvben jelentek meg verseim, illetve novelláim az Irodalmi Rádió, az Élő Irodalom-Élő Könyv, Anyanyelvápolók Szövetsége, Gyermekjóléti Alapítvány és a Kalamáris Kiadóknál. Ami folyamatban van: a Napút Online négy írásomat fogja közölni. Örülök szerzőtársaim sikereinek egy-egy kötetük megjelenésekor, érdeklődéssel hallgatom a könyvbemutatókon és más rendezvényeken készült hangfelvételeiket. A szerkesztőknek további sikereket kívánok tehetségkutató munkájukban.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
Vígh Erika

A „magyar” Feri

A „magyar” Feri   1957 januárjában, két és fél hónappal a forradalom kitörése után egy szőke, szeplős kisfiú lépett be a hatodik osztály tantermébe –

Teljes bejegyzés »

Édesanyámnak

  Néha azért verselek, Hogy a bennem lévő érzelmek El ne vesszenek S emlékezzenek arra, hogy élhetek.   Köszönöm a jóistennek, Hogy túléltem ezt az

Teljes bejegyzés »

Köszönöm

Százszor köszönöm, hogy, szürke életembe felkelő napként gyakorta beragyogtál, köszönöm, hogy léptem elé rózsát szórtál. Bánt a kétely, hogy vajh megérdemeltem-e? Szeretem a rózsát, lábad

Teljes bejegyzés »

A kagyló

A férfi rosszkedvűen sétált a tengerparton. Lábával bele-bele rúgott a kagylókba. Egyszer csak meglepődve vette észre, hogy egy zárt hever előtte. Biztos üres. – gondolta.

Teljes bejegyzés »

Boldogok a szelidek

Boldogok a szelidek, mert övék lesz a Föld. „Egy angyal nappali fénybe rejtezett, áttörni készül az ózonréteget” Ő üdvözelte egykor Máriát, hogy meg fogja szülni

Teljes bejegyzés »