Költözés

Fél kettő van, végre kicsöngettek péntek utolsó órájáról. -csak ezt a pillanatot várta a 12. osztályos Peti. A táskája már összepakolva várta, hogy elhagyja az iskola fülledt épületét, s az otthon kényelmében pihenhessen vasárnap estig. Peti így is tesz, és elindul a kijárat felé, mikor szembejön vele egyik barátja, Andris.
-Hé, Peti! De jó, hogy látlak, pont keresni akartalak. Szóval az van, hogy szombat este bulit szerveznénk Kíráéknál, mert most lesz 18 éves. Van kedved jönni?
-Aha, persze. Miért is ne? Hánytól lesz?
-Nyolctól. Ja, és ami fontos: ha tudsz, légyszi hozz piát, mert nem keveset tervezünk inni.
-Ömm… Jó, rendben. -feleli megszeppenve Peti.
-Király! Akkor szombaton nyolckor Kíráéknál. -majd Andris el is szalad. Peti pedig most már tényleg elhagyja az iskola nyüzsgő közegét, és elindul hazafelé. Miközben elindul, rágyújt egy cigarettára, abból is az utolsó szálra a dobozából. Nem igazán szokott cigizni, hetente egyszer, ha elszív egyet. De az a heti egy mindig valamiféle megnyugvást ad neki. Most viszont alkoholért is be kéne ugorjon. Nincs nála sok pénz, valószínűleg csak két-három sört fog tudni venni. Nem számít. Pont egy dohánybolt mellett megy el. Be is megy, legalább meg tudja venni a söröket.
-Jó napot kívánok! -köszön még a nyitott ajtóban, miközben a cigarettáját tapossa el.
-Szép napot, fiatelember! -üdvözli barátságosan egy idősebb eladó, Peti pedig ekkor lép be a boltba. -Mit adhatok?
-Három doboz fél literes sört kérnék. És a legolcsóbb cigarettájukból még egy húsz szálasat.
-Ejnye, ilyen fiatal és már alkesz meg láncdohányos is? -kérdi nevetve.
-Ritkán dohányzok, hetente talán egyszer. A söröket pedig buliba viszem.
-Á, értem. Na jól van, adom én, de előtte egy személyi igazolványt kérnék.
-Persze. -és oda is adja az iratot. -Ön egyébként nem dohányzik? Ne vegye bántásul, csak.. nem érzem a füst szagát, a bőre, sőt, az egész kisugárzása is fiatalos meg úgy eleve… teljesen máshogy néz ki, mint a láncdohányos nagymamám.
-Hahaha, valóban? Hát, én tényleg nem szoktam soha sem rágyújtani. Csak tudja, egyedül itt kaptam munkát 68 éves nyugdíjasként. A férjem elhagyott, nem tudom miből eltartani magam, kell ez a munka. -meséli, miközben a pultra teszi a termékeket.
-Oh, sajnálom.
-Á, nincs mit sajnálni. Jól érzem én itt magam, jó a közösség.
-Fizethetek? Bocsánat, hogy így pazaroltam az idejét.
-Jaj, ne vicceljen! Örülök a beszélgetésnek. 2550 forintot kérnék.
-Parancsoljon, a visszajárót kérem tartsa meg, még ha kevés is. -mondja kissé zavarban.
-Köszönöm szépen! -hálálkodott mosolyogva az eladó.
-Viszontlátásra! -köszönt el Peti.
-Minden jót! -majd a fiatal fiú kilép a kis boltocska ajtaján és már harmadjára próbál meg bármiféle akadály nélkül hazamenni. Már csak pár percnyire van a kétszobás budapesti lakás, ahol hármasban él a szüleivel, amióta a nővére elköltözött tőlük. Azóta már nem találkoznak, maga sem tudja, hogy miért, de hiányzik neki a testvére. Ezek a gondolatok keveregnek a fejében, és úgy érzi, e gondolatokat papíron kell megörökítse, ezért leül egy koszos, cigicsikkekkel és sörösdobozokkal teli, számára mégis kedves padra. A táskájából előveszi az angol füzetét, kitép belőle egy lapot, majd a zsebéből elővett tollával írni kezd rá, méghozzá egy verset ,,Nővéremnek, Bettinek” címmel. A toll forgatása közben könnyek csordulnak ki mindkét szeméből, az emberek pedig komor, rezzenéstelen arccal mennek el Peti mellett, mintha ez a síró 18 éves fiú ott se lenne, miközben a sós cseppek egyre erőteljesebben folynak le arcán. Elege van, ezért feláll és hazamegy, a papírt kezeiben szorongatva. Léptei egyre inkább felgyorsulnak, lassan-lassan már fut. Igen, fut, szalad, rohan, míg lihegve és kifulladva be nem lép abba a lakásba, ahol még egyik szülője sincs. Gondolkodik. Ül és mered maga elé, miközben meglátja az apja vodkás üvegét. Még soha nem ivott bornál erősebb italt, a kíváncsiság és a bánat pedig arra késztetik, hogy húzza meg az üveget.
-Csak egy apró korty. -gondolja magában, s azzal beleiszik az 1 literes üvegbe. Aztán jön mégegy kóstolás. Majd mégegy. És mégegy, miközben az üveg szépen lassan elkezd üresedni. Peti egyre kevésbé bír a két lábán állni, így az ivást a kanapén folytatja, ahol már nemcsak meg-megnyalja az alkoholt, hanem megállás nélkül bocsátja le a torkán. Az ital stop táblát nem ismerve folyik le a fiú torkán, míg egyszer csak el nem kapja a hányás és el nem veszíti az eszméletét. De az ajtón nem lép be senki, szó szerint senki egy órán át, amikor is hazaér Peti édesanyja. Mentőt hív, de már késő. A mentők után már csak egy halottaskocsi parkol le a panelház elé. Igen, Peti meghalt. És nővéréhez, Bettihez költözött.

Author: Tyukody Ruben

Tyukody Ruben vagyok, írok, költök, mesélek, és a többi. 2008-ban születtem Nagybányán, majd egy évvel később egy olasz kisvárosba, Cerveteribe vitt a sors, ahol 5 évet éltünk a családommal. Most éppen Budapesten élek a szüleimmel és testvéremmel. Az irodalommal már 3-4 éves korom körül köszönőviszonyban voltunk, akkor szerettem néha meséket mondani, később pedig én is próbálkoztam a mese- és történetírással. Versekkel 11-12 éves koromban kezdtem el foglalkozni, azóta folyamatosan próbálom keresni a stílusomat, egyszer lehet, hogy meglesz, meg hát drámám is van egy-kettő, de azok kevésbé fontosak. Íráson kívül néha még zongorázom, színészkedek egy drámaszakkörön, cserkészkedem, és azért a barátaimat is boldogítom:) Jó olvasást mindenkinek kevésbé- vagy jobban értékelhető írásaimhoz!!