Elmúltak az ünnepek, beköszöntött az új év. Luca, a kis iskolás lány szomorúan nézte a hétfő reggeli jövés-menést az utcán. Véget ért ugyanis a téiszünet. A felnőttek – ki busszal, ki autóval- dolgozni indultak, a gyerekek pedig vidám zsivaj közepette igyekeztek az óvodás, iskolába.
Hamarosan Luca is ott bandukolt a kacarászó iskolások között, bár neki nem volt ennyire jó a kedve. Sajnálta, hogy ilyen gyorsan eltelt a szünidő, ráadásul nem esett elég hó ahhoz, hogy abból hóembert lehessen építeni.
Az iskolába érve azonban hamar megfeledkezett a bánatáról, hiszen újra találkozhatott az osztálytársaival és Ági nénivel, az osztályfőnökével. Gyorsan teltek a napok, a hét további része annyira izgalmas volt, hogy Luca nem is gondolt többé a meg nem épített hóemberre. Új betűket, számokat tanult és minden délután szorgalmasan körmölte a házi feladatait.
Még a szombat délelőttöt is gyakorlással töltötte, fel sem nézett a könyveiből. Egyszer csak odalépett hozzá az anyukája és a fülébe súgta:
- Nézd, Luca!
A kislány azonnal fel is nézett és a szemközti ablakon keresztül meglátta, hogy hatalmas hópelyhek potyognak az égből. Mosolygott és titkon azt remélte, mégiscsak teljesül a kívánsága.
Délutánra annyi hó esett, hogy Luca térdig süllyedt benne. Végre megépíthette a hóembert. Apával közösen elkészítették és egymásra pakolták a 3 hatalmas hógömböt.
Luca a kamrából hozott egy piros vödröt, ez lett a hóember kalapja. Az udvaron talált kerek, sötét színű kavicsokat, ezek lettek a szemei és a gombjai. Anya is besegített, adott Lucának egy sárgarépát, ez lett a hóember orra. Ezzel elkészült a remekmű. Luca boldog volt.
A család vacsora előtt még egy hócsatát is rendezett. Mire beesteledett, a kis iskoláslány rettentően elfáradt. Nagyon jót aludt.
Játékkal telt a vasárnap is. Hamar eltelt az idő, és korán kellett lefeküdni.
Elérkezett a hétfő reggel, ismét nyüzsgött a város. Luca jókedvűen sietett ki az utcára, hogy együtt mehessen iskolába a többi gyerekkel. A kapuból még vettett egy utolsó pillantást a csodálatos hóemberre, majd mosolyogva csatlakozott kis barátaihoz.
Author: Gyenge-Rusz Anett
Gyenge-Rusz Anett vagyok, 1991-ben születtem Törökszentmiklóson. Jelenleg Debrecenben élek a férjemmel és két kislányommal. Gyermekkorom óta nagyon spirituális beállítottságú vagyok. Akkor még nem tudtam, de később rájöttem, hogy ez a szenzitivitás igazi áldás. Megértettem, hogy a megérzéseimre hallgatva, folyamatosan új gondolatok, felismerések fogalmazódnak meg bennem, amelyek érdemesek arra, hogy ne csak én birtokoljam, hanem papírra is vessem őket. Benyomásaimból, tapasztalásaimból, meghatározó emlékeimből inspirálódom. Nagyon közel áll hozzám a természet, ott érzem magam igazán teljesnek, felszabadultnak. Érzéseimet leginkább rövid próza, novella és festmény formájában jelenítem meg. Szeretnék velük másoknak is örömet okozni, élményt nyújtani.
