A NAGY BULI

 

 

 

Egyszer sírni láttam Balambért.

Már nem emlékszem, melyik évben történt az eset, de az biztos, hogy akkoriban még szorgalmasan körmölgették jelentéseiket a rezsim besúgói, az állampárt atyaistenei még élet-halál urai voltak, a közelgő változások jeleit csak kevesen érzékelték. Némelyek ma aranykorként emlegetik azokat az éveket.

Zöldfülű kezdőként akkoriban álltam munkába a Vállalatnál. Balambér akkor már sok éve húzta a seprűt a gyár udvarán, hivatalos titulusa szerint udvari segédmunkás volt, valójában amolyan mindenki lába kapcája. Az üzemben gyakran felharsant a kiáltás: – Balambér, csináld ezt, csináld azt! Balambér, igyekezz! Balambér, hol lazsálsz már megint?

Zömök testalkatához lomha mozgás járult és elméje kissé lassan szülte a gondolatokat. Ő volt a munkahelyi hülyéskedések, idétlen tréfák állandó céltáblája, a bárgyú viccek kieszelői időnként élő egeret csempésztek a táskájába, vagy az öltözőben förtelmesen büdös Pálpusztai sajtot kentek a cipője belsejébe, de ő soha senkire sem neheztelt. Pirospozsgás kalácsképén folytonosan jámbor, jóindulatú mosolygás ült, ha véletlenül a lábára léptek, ő kért bocsánatot. Már senki sem emlékezett rá, mikor és hogyan ragadt rá a Balambér név, valódi nevét talán csak a  személyzeti ügyekkel foglalkozó irodai tintanyalók ismerték.

Egy napon híre kelt, hogy az igazgatóság év végi bulit szervez. Akkoriban még szokatlan dolog volt az efféle munkahelyi mulatság, a vállalati kollektívát felvillanyozta a hír. A KISZ-aktivisták kazettás magnót hoztak és kidekorálták az üzemi étkezdét, színes krepp papírok, szerpentinek lógtak a mennyezeten és a lámpákon, az egész helyiség olyan képet mutatott, mint egy falusi kultúrház a farsangi bálok idején.

A különleges esemény tiszteletére Balambér is kicsípte magát, olcsó öltönyében, nyakkendősen, feleségestől ücsörgött az étkezde viaszos vászonnal terített asztalánál.  Elvira is a Vállalatnak dolgozott, nap mint nap az üzemi konyhán meregette a levest az éhes dolgozóknak. Néhány évvel fiatalabb lehetett Balambérnál, amolyan se szép, se csúnya, nem túlságosan eszes teremtés, de szöges ellentétben férjével, hangos és veszekedős perszóna volt, mindig kiharcolta a maga akaratát.

A tágas terem már csaknem megtelt, amikor végre megérkezett a vállalati vezérkar. Bencze elvtárs, az igazgató, leereszkedő, atyai jóindulattal vegyült el a dolgozók tömegében, váltott néhány szót a közelében állókkal, esetlenül tréfálkozott, aztán kiállt az emberek elé, megvárta, amíg elcsitul a zsongás és eldarált néhány kötelező mondatot a munka becsületéről és a szocialista népgazdaság nagyszerű termelési eredményeiről. Mindenkinek jó mulatást kívánt, még elsütött egy eléggé bárgyú viccet, aztán úgy, ahogy jöttek, libasorban az egész kompánia kivonult a teremből. A főnöki irodában várta őket a reprezentációs konyak és Ibi, a titkárnő.

A magára hagyott munkásosztály birtokba vette a teret és a tekintélyes italkészletet. Sör, bor, kávé bőségesen kínálkozott és az előre elkészített szendvicsek is halomban álltak a megterített asztalon. De a Vállalat kétkezi dolgozói nehezen találták bele magukat a szokatlan helyzetbe és szerepbe, feszengve méregették egymást ünneplő ruháikban, kényszeredetten nevetgéltek, volt valami kelletlenség, nyugtalanság a levegőben, az ital sem oldotta a  hangulatot.

Valastyán jelenléte is feszélyezte az embereket. Mindenki azt találgatta, vajon mit keres itt köztük ez a nagypofájú, kellemetlen alak, aki az egyszerű munkásemberekkel mindig magas lóról beszél, folyton a nagykutyák között forgolódik, állandóan a főnök, vagy a párttitkár irodájában lebzsel. Senki sem tudta, hogy Valastyán valójában milyen munkakörben dolgozik és mi a feladata a cégnél. Azt suttogták, hogy még az igazgató is tart tőle.

Melldöngető, dicsekvő fráter volt, egyszer azt híresztelte, hogy ő már a cég összes női dolgozóját lefektette. Persze, ennek a fele sem volt igaz, de az bizonyos, hogy folyton a szoknyák után futkosott, és akadtak nők, akiknek imponált a rámenős, erőszakos stílus és hagyták magukat „lehengerelni”.

A teremben általános meglepetést keltett, hogy Valastyán Balambérék asztalához telepedett. A férfi elemében érezte magát, kedélyeskedett, nagy hangon mesélte szokásos történeteit, Balambért barátjának nevezte és egyre szaporábban töltögette a bort a poharakba. Ám Balambér állta a sarat, az ital inkább Valastyán fejébe szállt. Harsányan röhögött saját viccein, Balambér vállát veregette és egyre nyíltabban tette a szépet Elvirának.

Az asszonynak láthatóan nem volt ellenére Valastyán nyomulása. Viháncolt, kellette magát, izgett-mozgott a székén és kacér pillantásokat villantott a férfi felé. Balambér bambán vigyorgott, talán észre sem vette a szövődő románcot. Imponált neki, hogy egy befolyásos ember barátkozik vele. Valastyán táncolni hívta az asszonyt, kézen fogva vezette a terem túlsó végébe, ahol zene szólt, a fiatalabb korosztály a Neoton Família slágereire billegette magát.

Az öreg Somogyi, aki ötvenhat után évekig börtönben ült, már túl a sokadik pohár boron, tanácstalanul téblábolt a teremben, végül leült az asztalnál egyedül kókadozó Balambér mellé.

– A fenébe! Nem lesz már soha vége ennek az istenverte, nyomasztó dáridózásnak? Mintha már évtizedek óta tartana…

Az öreg,  fellelkesülve  saját  ötletén,  tovább    gombolyította gondolatát:

– Negyven éve tartó buli. Öcsém, ez nem piskóta. He-he… Buli az egész élet! Az emberek isznak, zabálnak, lopnak, dőzsölnek, nyomorognak, ölik egymást, gyereket csinálnak, úgy tesznek, mintha élnének. Kurva kíváncsi vagyok, a végén majd ki fizeti a cechet… Na, igyunk még egy utolsó pohárral, Balambér!

Fintorogva kortyolgatta a gyenge minőségű asztali bort, hatalmas, kérges markában csaknem összeroppant a vékony borospohár. Elmélázva figyelte Kocsisnét, a takarítónőt, aki a svédasztalnál szorgalmasan pakolta szatyrába a megmaradt szendvicseket.

– Látod, öcsém, ez aztán az ideológiailag fejlett káder! Ő már felvette a harcot a népgazdasági szinten mutatkozó élelmiszer-pazarlás ellen.

A szomszéd asztalnál kisebb tumultus támadt. Néhányan a kövér Baranyai szakit támogatták, Margó, az adminisztrátor sietett a segítségére, aki nemrégiben elsősegély tanfolyamot végzett. Kiderült, hogy Baranyait nem az alkohol döntötte le a lábáról. Az orvos már régen eltiltotta a koffein fogyasztásától, a magas vérnyomása miatt, de a nagydarab, behemót ember nem tudott ellenállni a potyának és három kávét is magába töltött.

Hirtelen kivágódott az ajtó és Ferkó, a festősegéd imbolygott be a terembe, fülig érő, részeg vigyorral a képén közeledett Balambérhoz.

– Te Balambér… Te, figyelj, cseszd meg, téged nem zavar, hogy a női öltözőben kefélik a feleségedet?

A mondat elhangzott, de a kimondott szavak mintha továbbra is ott lebegtek volna, mint baljós felhő, az asztalok felett. Időbe telt, amíg Balambér lomha elméje felfogta a hangok értelmét. Közben néhányan Ferkót igyekeztek eltaszigálni a közelből. Az öreg Somogyi Balambért nyugtatta: – Ne hallgass rá, láthatod, hogy tökrészeg!

Éppen ebben a pillanatban vonult be az ajtón Valastyán. Elvira követte, mint kiskutya a gazdáját, a karjába csimpaszkodott és olyan mámoros, rajongó tekintettel tapadt a férfira, hogy még a naiv, lassú felfogású Balambér is rögtön tisztában volt a helyzettel.

Valastyán, mintha mi sem történt volna, visszaült Balambér asztalához és cigarettára gyújtott. A sikeres kaland újabb tápot adott elviselhetetlen nagyképűségének, az ital is dolgozott benne, fölényeskedett, Balambért a sógorának nevezte, röhögcsélt rajta, ugratta. Somogyi undorodva kelt fel az asztaltól.

Balambér nehezen tudott megbirkózni a szokatlan helyzettel. Dünnyögött, morgott, legszívesebben a föld alá bújt volna.

– Jól van, no. Hát mit lehet tenni, ha egyszer már megtörtént? Mással is előfordult már, no. Hát jól van, no.

Az asszony, látva Balambér mamlaszságát, felbátorodott és nekitámadt a férjének.

– Jól van, hát! Persze hogy jól van. Mert te egy tutyi-mutyi alak vagy. Mindig is az voltál. Soha nem fogod vinni semmire!

– Ez nem igaz! Tudod jól, hogy jelentkeztem a targoncavezetői tanfolyamra. Igaz, hogy most nem vettek fel, de jövőre egészen biztosan sikerülni fog.

Valastyán fulladozott a nevetéstől.

– Ha-ha… hallottátok? Targoncavezető! Na, cseszd meg! Há-há… hát még a fosnak is vannak ambíciói?! Azt gondolja, hogy egyszer még szar lehet belőle.

Fülsértő röhögésben tört ki, térdét csapkodta, vihogott, nyerített. A körülöttük ülők elcsendesedve, komoran figyelték a jelenetet.

– Figyelj ide, Balambér! – szólalt meg Valastyán, miután valamelyest lecsillapodott – Visszaadom az asszonyodat. Nekem nem kell. Közönséges tucatáru. A legsilányabb kategória.

Balambér karja hihetetlenül gyorsan lendült előre. Nyitott tenyérrel, minden erejét beleadva csapott Valastyán arcába. A férfi székestől a padlóra zuhant és az ütés lendületétől becsúszott a szomszédos asztal alá. Sok időbe telt, amíg nagy nehezen összeszedte magát és feltápászkodott. Vérző orrát tapogatva támolygott ki az ajtón, arcán döbbenet és páni félelem tükröződött. Senki sem sietett a segítségére.

Balambér ráborult az asztalra, két kezével eltakarta az arcát. Vállát megrendítő zokogás rázta.  Sűrűn patakzó könnye a kopott viaszos vásznon összefolyt a kiömlött borral, cigarettahamuval és a parizeres szendvics maradványaival.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovács P. Zoltán
Author: Kovács P. Zoltán

Pályakezdő tollkoptató vagyok. Eltekintve a rendszerváltás utáni, néhányéves újságírói tevékenységemtől, mindeddig sikeresen ellenálltam az erős kísértésnek, hogy bármiféle, irodalminak nevezhető megnyilvánulásommal inzultáljam embertársaimat. Ám idősebb korára az ember szószátyár lesz és meggondolatlanná válik. Könnyebben enged a fehér papírlap és a betű csábításának. A könyvek iránti vonzódás és az irodalom szeretete végigkísérte életemet. Számomra az írás nemes és érdekes intellektuális játék, kaland. Ám meggyőződésem, hogy az írói tevékenység sohasem lehet öncélú szórakozás: remélem, hogy nyugtalanító világunkban néhány percnyi kellemes és tartalmas kikapcsolódást tudok nyújtani mindazoknak, akik megtisztelnek novelláim olvasásával.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bujaság

Bujaság Isten özönvízzel súlytotta a bűnös emberiséget, mert elhagyva az Urat bűneivel elvesztett minden társas szépséget A bűnös nemi vágyakozás a tisztaság elleni támadás s

Teljes bejegyzés »

Credo

Látod-e, testvér, hogy morog, s közben csetlik-botlik ez a világ, hogy velünk együtt forog, megrág, kiköp, s szalad tovább? Látod-e, hogy az elmúlás gondolatától a

Teljes bejegyzés »

Fösvénység

Fösvénység Önzővé vált az ember, s tettei öncélúvá, Vagyongyűjtés lett az egyik legnagyobb kísértés Közben a világ elmarad, s elmúlik ifjúsága Értékeit elveszti, ami talán

Teljes bejegyzés »

Tavaszi szél

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »

Az első tavaszi nap

Beck Brigitta: Az első tavaszi nap   Mézízű zsongás libben A szirmok közt, S lobogva úszik el a fényben, Keresztül az egész városon, Melegen, puhán,

Teljes bejegyzés »

Kevélység

Kevélység A történelem peremére sodródott az ember mert vitára adta a fejét a teremtő Istennel Gondolta : meg tud egyezni a természettel majd hogy végleg

Teljes bejegyzés »