Sajt(ó)hír

Paródia

Fönn ül a fán a holló, szájában a kerek sajttal.

Kóstolgatja, ízlelgeti, s észreveszi,

Hogy alant a koma fölfigyelt a szagra.

„Tollad csillogását, talán csak hangod csengése

Szárnyalja túl—hízeleg a róka.

Vajha hangod is oly csodás lenne,

Mint tollruhád ében feketéje,

Bizton,te lennél az X Faktor nyertese.

Nosza, több se kell a hollónak

Csőrét hatalmasra tátja, károg egy nagyot:

Kááááááár!

S kihullatja szájából a falatot.

Kár a sajtért, te balga—mond’ a róka.

Felkapja a guruló sajtot, s eloldalog.

A sajtó nyomban felkapja az esetet,

Így kerekedik ki az ismert mese.

Hőseinknek már esélyük sincs a tisztázódásra,

S ragad rájuk örökre a ravaszság,

Illetve a hiúság bélyege.

 

( A róka és a holló fabula nyomán)

 

 

 

 

 

 

 

Vargyas Rozália
Author: Vargyas Rozália

Vargyas Rozália vagyok, 2022 óta az Irodalmi Rádió szerzője, amit nyugdíjas éveim ajándékának tekintek. Jó érzés egy ilyen nagy, befogadó közösséghez tartozni, akik figyelnek egymásra, olvassák, hallgatják egymás írásait. Gyakorló magyartanárként a diákjaimat ösztönöztem pályázatírásra, és most nyugdíjasan én magam próbálkozom vele. Notórius pályázatíró lettem, amit meg is írtam egy paródiában. A nem remélt sikereim késztetnek a folytatásra. Az Anyanyelvápolók Szövetségének három pályázatán értem el jó helyezéseket: a Családi örökségünk — 2. díj; Öltözékünk — bronz minősítés; Az én Petőfim— bronz minősítés; A Gyermekjóléti Alapítvány és a Mécs László Irodalmi Társaság Erdélyi csillagok című pályázatán — 3. díj. Ezidáig 14 antológiában és három e-könyvben jelentek meg verseim, illetve novelláim az Irodalmi Rádió, az Élő Irodalom-Élő Könyv, Anyanyelvápolók Szövetsége, Gyermekjóléti Alapítvány és a Kalamáris Kiadóknál. Ami folyamatban van: a Napút Online négy írásomat fogja közölni. Örülök szerzőtársaim sikereinek egy-egy kötetük megjelenésekor, érdeklődéssel hallgatom a könyvbemutatókon és más rendezvényeken készült hangfelvételeiket. A szerkesztőknek további sikereket kívánok tehetségkutató munkájukban.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kussvét

A csokinyúl egyre inkább ráébredt, hogy a húsvét valójában csak egy hatalmas átverés. Az egész évi kemikáliákkal teli édességhegyek, a műanyag tojások, amiket a gyerekek

Teljes bejegyzés »

Kiáltás

Riadtan kiáltok: Magamra maradtam! Egyszál gyertya magam. Lángja rezzenésében Trópusi esők sírása Rejtezik. Egyedül nézek, Félénken, Megrettenve, Emberek gyűrűjében, Mit hoz a holnap Számomra? Sorsom

Teljes bejegyzés »

Húsvéti megtisztulás

A járvány hatása félelmetes volt! Mire János megérkezett, már hömpölygött a tömeg az elkerített hegyen. Félelmükben egészen a kerítésig nyomultak, de az őrök visszakergették őket.

Teljes bejegyzés »

Kikelet

Kikelet   Házam előtt színes virágokban beköszöntött a tavasz, Aranyeső sárgállik a magnólia alatt. Piros tulipánok násztáncukat járják, Nárciszok, babarózsák a méheket kívánják. Lila jácintok

Teljes bejegyzés »

Húsvét reggelén

Tavaly húsvétkor esős, hűvös időre ébredtünk. Ez a versem akkor született.
Ezzel kívánok mindenkinek csodás húsvéti ünnepeket!

Teljes bejegyzés »