Azt érezte, nagyon fázik. Nem volt ébren, álmodta, hogy a takaró olyan mintha földgöröngyök lennének. Az nem lehet. Csak álom, majd csak meglesz az a paplan. A feje is hasogat, hugyozni is kell, hányingere is van. Csak sorban. Ki kellene bírni okádás nélkül a vizelést. Ne robbanjon szét a feje, míg hány. Ne jöjjön ki belőle a gyógyszer. Elképzelte, hogyan orvosolja a problémákat. Négy lépés a fürdőszoba, aztán öt a gyógyszeres. Még pár lépés a hűtő, ott a hideg ásványvíz. Extra dús. Jó kis projekt.
Le akart lépni az ágyról, de túl közel volt a föld.
– A csodába! A padlón aludtam?
Próbálta kitapogatni, merre lehet az ágy, kereste az ablakon beszűrődő fényt. Azzal szemben, kissé jobbra kell lennie az ajtónak.
Valami puhába botlott. Tapogatta, belemarkolt. Frissen ásott föld.
– A kertben aludtam? Jól bebasztam.
Nem emlékezett, hogy sokat ivott volna. – Jó lesz akkor itt is – tántorgott arrébb. Kerítésoszlopnak gondolta, aminek nekitámasztotta a homlokát és könnyített a gyomra tartalmán.
– Merre lehet a kút? – a feje folyamatosan hasogatott.
Lassan megszokta a szeme a hajnali sötétséget. Pirkadni is kezdett. Úristen, hogy került ide! Most már látta, a sírok, a fejfák körvonalát.
Jack a temetőben ébredt. Miért pont ez a mondat jutott eszébe?
Lerogyott egy sírra, homlokát a hideg köre szorította.
Próbálta összerakni mi történhetett. Tegnap osztálytalálkozó volt. Derengett, hogy valakivel nagyon összekapott. Verekedtek is. Az emlék hatására érezte a keze is sajog. Ránézett, tiszta vér. A ruhája is. Öklendezett, hányt. A feje majd szétrepedt. Odanyúlt, valami ragacsosba tapintott. Felszisszent. Ugyan mibe verhettem bele?
Nagy nehezen talpra állt. Visszatántorgott oda, ahol a bulit tartották. Az étteremet rendőrautók, mentők vették körbe. Villogó kék fények mindenhol. Mintha kést döftek volna a fénynyalábok a szemébe. Fekete fóliával letakart halmok, káosz, sikoltozó emberek, rendőri parancsok.
Elbújt egy szobor mögé. Megcsörrent a zsebében a telefonja. Ismeretlen szám. Kinyomta. Már nyolcszor hívták arról a számról.
– Mit tettem! – nyögött fel kétségesetetten.
El innen, menekülni, elrejtőzni! Csak ez motiválta. Tántorogva, véresen, mocskosan rohant vissza a temetőbe. Nem vette észre a gödröt és belezuhant egy frissen ásott sírba. Elvesztette az eszméletét.
#
– Erre! – hallotta a hangot, melybe izgatott kutyaugatás vegyült. – Itt van! Beleesett egy sírba!
Durvaságra számított. Meglepődött a gyengéd bánásmódon. Reflektorok, sürgés forgás.
– Óvatosan! Eltört valamije? Mindjárt kivesszük. Szerencse, hogy megtaláltuk.
Kórházba szállították. Két nap múlva jöttek a rendőrök, hogy kihallgassák. A rendőr elmondta, hogy a cellainformációk alapján találták meg. Ő hívta a 107-et.
Az egyik osztálytársuk valami régi sérelem miatt bekattant. Emlékezett, gyűjtötte a fegyvereket. Lassan derengett, amikor bejött az étterembe, fegyverrel a kezében. A závárzat fémes csattanása. Mikor újratöltötte az ismétlőfegyvert, Jack akkor rontott neki. Amaz a puskatussal ütötte le. Szédelegve, nem törődve a veszéllyel, próbálta ismét lefegyverezni. Puszta kézzel törte ki a merénylő nyakát.
– Vettünk magáról is ujjlenyomatot, de nem volt hivatalos így megsemmisítettük.
Author: Hajdú László
Talán már büszkén mondhatom: író, költő és szerkesztő. A Dél-Alföldön és a Káli-medencében élek. Ihletet e két távoli környék mindennapi történéseiből merítek. Műveim már jelentek meg olyan antológiákban és peridokikákban is, ahol nem kellett fizetni
