Leszámolás a Nagyvárad téren 3.

Leszámolás a Nagyvárad téren

Harmadik rész: Skandináv szóhalászat

A Nagyvárad teret úgy gondolom, mindenki el tudja képzelni (aki pedig nem, az lehunyt szemmel idézze fel a nagy várát…bár nézőpont függvényévé lesz így e kérdés, mert lehet ugyebár Nagyváram tér vagy Nagyvárunk tér is…de ebbe most ne menjünk bele). Azonban mikor elérkezett a viadal napja, kicsit se hasonlított korábbi önmagára.

 

Mit szépítsek a dolgon: a környező házakat, az utcai lámpákat, de még a járókelőket is bundabugyiba bugyolálták a fókák, hirdetve: vereségem esetén jómagam is egy helyre kis lámpán fogok lengedezni a szélben, mint Herpeszes Ödönke a hintán.  Mintha ezzel megrémíthettek volna. A nagyfokú ízlésficammal elkészített díszítés láttán az agyam szépségérzet-központjában enyhe nyomás keletkezett, egyébiránt semmiféle hatással nem volt rám a degenerált dekoráció.

Az uszonyosok apraja-nagyja már várt ránk, mikor megérkeztünk a kardszárnyait csattogtató Minorka hátán. Rögtön kiszúrtam Fókarcsit, a Fókapitányt párnázott trónszékén tespedve, mellette a fókardot szorongató, mogorva Fókatona, a pattogatott kukoricát ropogtató Pufóka, a félelmetes hírű fókatalizátort őrző Trafóka, a varázspálcáját babráló Fókarázsló, a hallókészülékét igazgató Sükefóka, a különös külsejű Ufóka, valamint a verseivel foglalatoskodó Szapphoka. A többit nem ismertem névről, valószínűleg alacsonyabb fókasztból származtak, mintsem nevüket közhírré tétethették volna.

Mikor észrevettek minket, Széles Vigyor ült pofókájukra, ám nem lehetett valami kényelmes ott ücsörögni, mert éppen csak hallható „Arezedásangyalát!” felkiáltást követően látványosan odébb is állt, s átadta a helyét Mélységes Döbbenetnek, aki fókalapot emelve foglalt helyet az elképedt uszonyosok képén. Persze ez a döbbenet nem nekem szólt elsősorban, vagy a kotnyeleimnek, de még csak nem is Fif fenyegető spirituszkockáinak, hanem Minorkának és a rozmároknak.

– Hát ez meg…mi a szösz? – nyögött fel nagyokat pislogva Ufóka.

– Nem szösz, hanem rozmárok – mordult rá Rozmár. – Név szerint maga Rozmár, Rozmég, Roztalán, Rozmost, Rozsoha, Rozmajd, Rossmann és Rozália!

– Milyen rossz dália? – kérdezte Sükefóka.

– De hát az ott nem is rozmár! – bökött válaszadás helyett Rozsohára Pufóka. – Az ott egy sirály!

– De lélekben rozmár vagyok! – sivította Rozsoha. – A külső nem számít! Az csak földi hívság.

– Milyen síkság?

– De hát nincs is agyara!

– Ezért vagyok Rozsoha!

– A te sorsod, az lesz mostoha, hitvány huligán! – ripakodott rá Sükefóka, és Fókarcsi e ponton látta jobbnak közbelépni.

– Nos, Ődörgőpusztai Sombokor, úgy látom, helyre kis csapatot gyűjtöttél magad köré.

– Nem tiltja a megállapodásunk – tártam szét a karomat ártatlan arccal.

– Való igaz – morogta kelletlenül. – Bár véleményem szerint ez már…

– Merészség a hatodikon? – kérdeztem elvigyorodva, s egy szép zacskó merészséget (ötszázhatvan forintos kilós áron kapható a Sarki Közértben – csak a pingvinekkel kell számolni, ha épp délben megy az ember, elvégre akkor déli-sarki közértté válik), és egy hatod Sárkányölő György-ikonra helyeztem annyi méltósággal, mint ahogy a Herpeszes Ödönke hajtja meg derekát illemtan-órán.

A fókák köpni-nyelni nem tudtak a döbbenettől, ami különösen Pufókának okozott gondot, aki továbbra is tömte magába a pattogatott kukoricát, ám az csak gyűlt és gyűlt szájában; se ki, se lejjebb. Végül a pulykavörös Fókarcsi mondta ki a végszót:

– Akkor hát harcra fel?

– Harcra fel!

S megkezdődött a leszámolás a Nagyvárad téren.

A skandináv szóhalászat lényege, hogy mindenki kap egy nagyobbacska lepedővel egyméretű táblát, s abból kell kihalásznia minél több szót. Aki az idő lejártakor gazdagabb zsákmánnyal büszkélkedik, győz.

Jól indultunk. Felállítottam egy varsát, kivetettem két nagyobb meg egy kisebb hálót, Rozmajd és Roztalán alámerültek, hogy a hálókba kergessék a virgonc szavakat, Rozsoha pedig az égből kémlelte a potenciális zsákmányokat. Közben Rozmár, Rozmég és Rozmost a hálókat segített igazgatni, Fif (készenlétben tartva spirituszkockáit és öngyújtóját) éberen figyelte a fókák minden rezdülését, nehogy egy váratlan pillanatban nekünk támadjanak, Rossmann pedig Rossmann-kuponokat szórt az ellenfél sorai közé, hogy elterelje a figyelmüket a szóhalászatról.

– Hogy állunk? – kérdeztem a felszínre bukkanó Roztalánt úgy fél óra szorgos halászat után, mikor vödreimben már akadt egy tökkelütött és egy kövérre hízott böszme.

– Egész jól. A vödörbelieken kívül fogtunk egy jottányit, egy elkelkáposztásítottalanítottátokat, meg jónéhány hóbelevancot. Úszkál lenn egy megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért is, hamarosan a varsák egyikébe űzzük.

Rozsoha ekkor csapott le, s fogott egy kövér akaratlagosságaikhozt. Gyűltek a szavak a vödrünkben, s gyűlt bennem a remény, hogy győzhetünk.

Ugyan a fókák híresen kiváló halászok hírében állnak, de skandináv szóhalászat közben úszni kell. S hiába álldogáltak a hírükben, a szavaknak nem akaródzott a közelükbe menni. Ott ette meg a fene az egészet – hallottam is, ahogy jóízűen csámcsog.

– Hát ez kész fókatasztrófa! – nyögött föl elkeseredetten Ufóka.

– Umphfmmhfffphhff – jegyezte meg nagy bölcsen Pufóka, aki toábbra is teli szájjal állt kiváló halász hírében, mivel továbbra se tudott se köpni, se nyelni.

Nagy sokára nyakon csíptek egy lusta, kivénhedt orrfuvolászati négyzetrongyot, ami mindjárt két szó, ám a többi rendre elúszott előlük, s ők ezt tehetetlenül nézték. Rossmann terve is remekül sikerült: a közéjük szórt kuponok láttán sok uszonyos inkább elugrott vásárolni, mert az kevésbé szégyenteljes, mint állni a kiváló halászok hírében, s közben egy szót se fogni.

Fókarcsi, a Fókapitány látta, ennek a fele se tréfa. Tudta, veszteni fognak, és akkor aztán lesz ne mulass! Fif magával viszi őket a Pilisbe, ahol spirituszkockái lángja fölött rotyogtat belőlük egy kiadós pincepörköltet. Átfuthatott a fején, hogy beindíttatja a fókatalizátort és bundabugyivá transzformáltat minket, de Fif éber volt: boszorkányos ügyességgel meggyújtott egy spirituszkockát és a behemót nagy géphez vágta. Az elegáns fény és hanghatások kíséretében felrobbanni méltóztatott, s annyi se maradt belőle, mint a Herpeszes Ödönke elé rakott tejbegrízből.

– Tűnjünk innen! – adta ki az utasítást Fókarcsi sápadtan. Utoljára rám emelte dühös tekintetét. – Úgy látszik, lerendeztük, ki az erősebb, s meglepő módon te lettél az. De nehogy azt hidd, hogy ezzel vége! Lesz még nekünk fókarácsony!

Ez volt a végszavuk; menekülni kezdtek. Mivel nem állnak jó futók hírében, elkezdhették szedni úszólábaikat, nem kellett tovább akármilyen hírükben álldogálniuk, eliszkolhattak. Otthagytak csapot-papot, topogott is mindkettő, hogy ugyan most mihez kezdjenek, és még jópár gusztusos szót, meg szegény Sükefókát is, aki mit se hallott az egészből. Csak állt tovább nagyothalló hírében még pár napig, aztán elunta magát és az első északi-sarki járattal hazavonatozott.

 

Hát ennyi volt. Fellélegezhettünk a szemtelen bundabugyi-gyártó uszonyos kéjurak basáskodása alól. Olyan eposzba illő leszámolás volt, amiről Szapphoka megírhatná az Iliász Fókászt, ha nagyon akarná, de ami még fontosabb, az egy megszívlelendő tanulság: ■♏ ❖🡩●⧫⬧ ♓♎♓⬄⧫♋ ♌♏⧫ű⧫🡿🞐◆⬧❒♋📪 ♋🔾♓🙵□❒ ♋ ⧫♋■◆●⬧🡩♑🡩⧫ 🡿❒□♎ 🔾♏♑ ♏♑⮹ ⧫⬁❒⧫🡹■♏⧫■♏🙵📪 🔾♏❒⧫ ♋ 🙵♏♎❖♏⬧ □●❖♋⬧⬄♓♎ ♓♎♏♑♌♋🙰⧫ ♐□♑■♋🙵 🙵♋🞐■♓ 📫 ⧫♏●🙰♏⬧♏■ 🙰□♑□⬧♋■🖉

Cserni András
Author: Cserni András

Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ahogy a hó hullik

Ahogy a hó hullik a tűzre, Úgy hullik a könnyem a sós földre. A komor pusztában hiába nézek. Semmi sem moccan, vagy fut szerteszéjjel. Ó,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Népirtás

Rózsa Iván: Népirtás Most már „ügyesebben” irtják a népet: Sunyin, és nem látványosan… Akiknek védeniük kellene az emberiséget: Naponta elárulják, alattomosan… Még ünnepeltetik is magukat

Teljes bejegyzés »

Mária édesanyánk

Edit Szabó : Mária édesanyánk Szívem hozzád emelem Édesanyám, arcodról sugárzik szent ártatlanság, -Fogadd el kérésem,szeress engemet, mint szeretted egyetlen gyermekedet! Tökéletes asszony vagy, az

Teljes bejegyzés »

A mi kisebb

A mi kisebb-nagyobb gondunk, bajunk, csak egy csepp az emberiség gondjainak hatalmas tengerében. Ennek ellenére mindenki a saját terhét érzi a legnehezebbnek. Éppen ezért általában

Teljes bejegyzés »

A Jótündér és békák

Anna még csak első osztályos és nagyon elfáradt az iskolában. Ének órán a tóban kuruttyoló békákról szóló dalt tanulták, mely egész nap a fülében csengett

Teljes bejegyzés »