Az égen szikrát szór a Nap,
kiles épp a hegy mögül
A verőfényes virradat
a földre érve szétterül
Fűszálakra tapadt harmat
apró gyémántként ragyog
Minden cseppben izzik a fény,
mint a hulló csillagok
A fűzfák lombja vízre hajlik
hűsöl a kis patakban
Patak partján rönkök állnak
elnyúlt, hosszú sorokban
Az út melletti öreg hárs
messzi hegyekre tekint
Eltűnődik sokszor azon
tavaly óta nőtt e megint
Elsuhant úgy ez a nyár is,
szinte észrevétlenül
A lombok közt megbújva már
sok tarka levél vegyül
Nem érezni erősnek a
délutáni nap hevét
Érleli a szőlő mégis
fürtjein a hegy levét
Néhány fának roskadt ága
még a földig is leér
A dúsan érő sok gyümölcs
most is bő termést ígér
Az ágon, amint megrezzen
néhány eltikkadt levél
Lágyan fonja körbe őket
ölelőn az őszi szél
Nézd! Milyen szép ahogy fújja
szél a hulló levelet
Nem érzem a múló időt
mikor Veled lehetek
Eltűnnek a problémák és
megszűnik a külvilág
Ilyenkor még élénkebben,
szebben virít sok virág
A fény felé, ha fordulunk,
mögöttünk árnyék marad
Hagyjunk el így magunk mögött
problémákat, gondokat
Nem hajtjuk az időt soha,
még is hamar elszalad
Minden együtt töltött szép perc
emlékünkben megmarad
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...
