Én olvastam évezredes imát
öreganyám arcából, ráncos redőibe rejtve
-könnyből, bőrből szült imakönyvet.
S vele suttogtam reszkető szavát
gyermekként, fájdalmamat felejtve
s mégsem lett soha könnyebb.
Igaz angyalszívvel hittem a jót
s kerestem akár alvadt vér alatt
segítségért tátogó sebhelyet.
Gyermeklélekkel ittam a hazug szót,
mit majdan a tett tagadt
s feláldoztam gyanútlan lelkemet.
Viszed-e a Golgotára súlyos keresztem
helyettem, vagy gyalázol szóval és tettel
mert úgyis elbírom, úgy hiszed,
csak mert őszintén szerettem,
s szívemet a tenyeredbe tettem,vedd el
akárha pokoli vásárra viszed!
Úgy tiéd, mint másé! Szilánkokra tört,
meggyötört, harmatos, szelíd virág,
csak gyengéd, jó szóra várt.
Gyökere alatt lazul a fekete föld
Szirma bár hófehér, örökre bezárt.
Ki mer most a szemembe nézni
ki felszedte lelkem harmatgyöngyeit
s eddig kiáltott rám ezernyi hibát?
Ki tudja életem helyettem élni
s elsírni összetört szívem jajongó könnyeit?
Most már csitulj te világ!
Fejem felett angyal, lábamnál liliom
vigyázza álmodó álmomat,
örök malaszttal.
S mi jön még, csendesen kibírom
-korbács hasítja hátamat.
Lélek vigasztal.
Author: Tóth Szilvia
Nem vagyok más, csak egy törékeny angyalszív, harmatgyöngy a hófehér liliomon, szösszenetnyi „Szisszenet”. Egy létérzés, amit talán éreztél már… Egy pillanat, amit megéltél. Egy gondolat, ami már benned is megfogant. Angyali világralátás. Olvass, érezz, s fogadd magadba, ahogy szeretnéd…