Hajnallal kezdődik a nap.
Halszag és különös madarak
köszöntenek az kapufőn;
és dértől szikrázik az utcakő.
Lejtőnek megyek. Ezüsthangú gyerekek
törik csákányukkal a köd-jeget
az Emajõgi fölött.
A buszbelső: groteszk anyaméh.
Az ember hidegből hidegbe lép;
és csak a gép-suhanás csalogat
majdnem meleg kis foltokat
a térdre, bokára, kézre.
Odakint fenyő fenyőbe vész,
s a mocsaras erdő rejtekén
felsír valami rideg, szabad.
A kikötő: zsúfolt hangyaboly
versengés és tömegnyomor.
A délután fénye: borotvaél
és szemembe váj a déli szél.
Gúnyosan ficánkolnak a habok;
a móló síkosan ragyog;
és Tallinn rohanásba vész.
A tenger: ezer és egy dolog
morajlik, lüktet és dobog
túl a sófoltos ablakon.
A móló, mint parttalan peron
lassan a verőfénybe vész;
és elszórt szigetek
pókhálóujjai pöccintenek
északra, egyre északra még.
Körülöttem üres helyek,
szikkadt párnák és ablakkeretek.
Nem bírom, kimegyek. Mit sem ér:
megfojt a tér, a szél, a jég, a kék
a parttalan két-part-köztiség;
a sem itt-sem ott; a mi-lett-volna-ha
és a sirályok ős-pogány jajszava.
Author: Tóth-Palásthy Luca
Óvodás koromban megtanultam csúnya krikszkrakszokkal írni, aztán úgy maradt... Mára papíron filológus vagyok, ha valami fáj, akkor költő (ha pedig azt akarom, hogy másnak is fájjon, akkor hobbiesztéta). Többek között Shakespeare, Tolkien, Bulgakov, Hesse, Pilinszky és T. S. Eliot tántoríthatatlan rajongója vagyok. Két regényem van tervben, de őket még metszegetem és locsolgatom egy kicsit. Itt összefoglaltam, hogy hol találsz még meg: https://laerthels-workshop.blogspot.com/p/kapcsolat.html
