Halkan, csak, mint bomló rózsa suttogón susogó szirma
óvatosan lépek,
közben vigyázom a körülölelő színes álmokat s tán csak
én látom szépnek.
Reszketőn, borzongva indulok, akár megbabonázott
gyarló lélek,
minden ízemben remegek, s agyam hiába keresi nem
leli a féket.
Bolondul tobzódik bennem a mámor fittyet hányva
az egész világra,
s beteljesítem szerelmemet igen, éppen így,
lábujjhegyre állva.
Author: Tóth Szilvia
Nem vagyok más, csak egy törékeny angyalszív, harmatgyöngy a hófehér liliomon, szösszenetnyi „Szisszenet”. Egy létérzés, amit talán éreztél már… Egy pillanat, amit megéltél. Egy gondolat, ami már benned is megfogant. Angyali világralátás. Olvass, érezz, s fogadd magadba, ahogy szeretnéd…
