Arról kell beszélni, hogy csinos a sminked.
Sóhajtok egy hosszút, elnyomom a csikket
és mutatok egy felhőt: nézd, ez az égi tüll
épp, mint a súly, mi éjjel az ágyadra ül.
De te nem értesz, csak húzod a szád
mondhatni kinevetsz legbelül…
a mosolyod kígyózó, elterül
és viszi, viszi a víz a halált.
Mögöttünk turisták négylovas szekérrel
nézed őket, nézed, küzdve a sötéttel.
Pislogsz egyet, ciccegsz, elirigyled a dohányt,
és az arcodon valami átszalad,
mint éjvadász róka a kert alatt,
és azt mondod: szörnyű lehet zacskóba szarni.
Azt mondom: talán. Te csak húzod a szád
és viszi, viszi a víz a halált.
Ülünk a kövön, szemünk tükrében pára.
Kisírta magát az ég. A Duna némán árad.
Elmotyogok néhány krisztusi intést
a bokámnál köröző darázsnak;
a stég alatt meg-megloccsan röpte
dolgukra siető kacsáknak –
és elmegy a hév; de te húzod a szád
és viszi, viszi a víz a halált.
Author: Tóth-Palásthy Luca
Óvodás koromban megtanultam csúnya krikszkrakszokkal írni, aztán úgy maradt... Mára papíron filológus vagyok, ha valami fáj, akkor költő (ha pedig azt akarom, hogy másnak is fájjon, akkor hobbiesztéta). Többek között Shakespeare, Tolkien, Bulgakov, Hesse, Pilinszky és T. S. Eliot tántoríthatatlan rajongója vagyok. Két regényem van tervben, de őket még metszegetem és locsolgatom egy kicsit. Itt összefoglaltam, hogy hol találsz még meg: https://laerthels-workshop.blogspot.com/p/kapcsolat.html