Kislány?! Honnan lett magának…?!

A kulcscsomómon lévő narancssárga biletát a fekete érzékelőhöz érintem. Pirosan világít. Pittyen egyet, majd még egyet. Sárgára vált. Másodikra kinyílik. Nem tagadom, jól meg kell húzni, és gyorsan, különben újra lehet kezdeni az egészet. Még a hetvenes évek elején készített, eredeti öntöttvas. Ilyet már nem nagyon látni a környéken. Ráadásul „szép”, sötétzöld színe van. Hát, mint tudjuk, valami nem változik. Bár mindig van remény. Ha csak halovány is. Huszonhatodikán lesz, hogy három éve itt lakunk.

Teljes erőből meghúzom a vasajtót, jobb lábbal kitámasztom, a babakocsit irányba állítom, még mielőtt kinyitom a kaput, és lendületből feltolom. Máshogy nem megy. „Jó kis rámpa”. A célnak ugyan megfelel – nekem, de egy kerekesszékesnek már sajnos nem. Így nem az igazi. Sőt.
A két lift közül csak az egyik jó, és az is a tizenkettediken. Hívom. Várok. Addig megnézem a postaládát. Pár számla, meg jópár szórólap. Csak a szokásos. Az utóbbiak a kukában landolnak, az előbbieket elteszem.
Itt a lift, kinyitom, bal lábbal kitámasztom, betolom a babakocsit, zötykölődünk felfelé. Megérkezünk, a liftajtót kirúgom, háttal kitolatunk a kilencedik emeletre.

Az ajtaja már megint nyitva. Szokás szerint szól a rádió – kihallatszik a folyosóra. Jó, nem olyan durván, de hallom. Fogalmam sincs, hogy alszik-e még a gyerek vagy már ébren van. Nem merem megnézni. Paprikás krumplit főzhetett – a nyitott ajtón át kitóduló, és az emeleten terjengő szagokból ítélve. A szemetet mindig ugyanabban az időben dobja le – tudom, mert a kutya ugat, a gyerek felébred…, és állandóan a macskáját keresi. Azt a feketét, akivel lakik. És a múlt nyár óta minden alkalommal elmondja nekem csillogó szemekkel, amikor csak a liftajtónál találkozunk, hogy „képzelje el, én is dédmama” leszek. Amire én minden alkalommal rácsodálkozom és elmondom, hogy „jaj, de jó, gratulálok!”. És ő minden alkalommal mosolyogva megköszöni.

– Jó napot kívánok! – köszönök a liftajtóból kitolatva.
– Jó napot kívánok! – jön ki a folyosóra. Néz a gyerekre, aztán rám. Néz a gyerekre, aztán rám. Végül kiszakad belőle:
– Hát magának babája van?! Hát honnan lett magának ez a gyerek?! Nem is láttam, hogy terhes!

Megvallom őszintén, itt kicsit torkomon akad a szó, mert mit lehet erre mondani azon túl, hogy pedig a várandósságom alatt is találkoztunk legalább kétnaponta?! De tényleg. Mást nem tudtam, minthogy:

– Pedig már tizenhat hónapos!

És folytatjuk a párbeszédünket:

– Igen?!
– Igen!
– Alszik?!
– Már nem.
„Imádom”, mikor valaki ezt fennhangon megkérdezi.

– Maga ott lakik?! – mutat az ajtóra csodálkozva.
– Igen
– Na jól van, azt hittem itt – mutat egy másikra, mert itt is volt tegnap egy babakocsi.

Valóban volt, de mivel ott egy friss egyetemista lány lakik, gondolom látogatóban volt nála valaki, de inkább nem kezdem el összekavarni a nénit.

– Nem, mi ott. (Már lassan 3 éve, de sebaj… – nem mondom, csak gondolom). Miénk a Fagyi kutya!

Erre már tudja. A kutyáról tud beazonosítani. Kutya-macska barátság, ugye…

– Ja, hát kutya nélkül nem ismertem meg! Bocsánat!

Mentségére szóljon, hogy maszkban, sapkában voltam.

– Semmi baj – mondom.

Nézi a gyereket. Már nem alszik. Pislog nagy szemekkel.

A szomszédnéni pedig folytatja:

– Rózsaszín kezeslábas?! Hát mondd anyának, hogy ne adjon rád rózsaszín overált, „mert én kisfiú vagyok”!

A szemeim szerintem villámokat szórhattak, de higgadtan csak annyit válaszoltam:

– Nem az. Kislány.

De már hányszor megbeszéltük!

– Kislány?! Nekem is született dédunokám, képzelje! Már három hónapos!
– Igen?! De jó! – válaszolom.
– Fiú. Már hat kiló!
– Gratulálok!
– Köszönöm! Na, jól van. Viszontlátásra!
– Viszontlátásra!
Elköszönünk.

Eme beszélgetés után kicsit furcsán érzem magam.
Bejövünk az ajtón, lerúgom a barna bakancsomat, a gyereket kiveszem a sötétdrapp színű babakocsiból, leveszem a kislányomról a rózsaszín overált, és még az ajtó mögül hallom, hogy a néni elindul a másik irányba megkeresni a macskáját. Igen, azt a koromfeketét, akivel lakik:

– Kormiiii, hol vagy?! Gyere haza!

Budavári-Bókkon Andrea
Author: Budavári-Bókkon Andrea

Budavári-Bókkon Andrea vagyok, de sokan csak “Bókkon Andi”-ként ismernek. 🙂 Az Irodalmi Rádió által kiadott antológiák közül a Rókaerdő c. kötetbe került be először az írásom, majd a karácsonyi pályázat próza kategóriáját sikerült megnyernem 2022-ben egy régi történettel. A novellám a Meleg szívek c. antológiában olvasható. Ezen kívül még a Debreceni Nagycsaládosok Egyesülete által kiadott 2022-es Életmesék, illetve az Illír Kolostor szerkesztésében megjelent Megérzés című antológiában olvashatóak az írásaim, melyek egytől egyig rólam, a saját megélt érzéseimről szólnak. 2023-ban pedig az Irodalmi Rádió Bálint-napi versenyén próza kategóriában különdíjat kaptam. Erre a versenyre küldött írásom a Szerelmemnek Bálint-napra 2023. c. antológiában olvasható. 2023-ban megjelent írásom még az Illír Kolostor által szerkesztett Véletlen c. antológiában, az Irodalmi Rádió 94. Ünnepi Könyvhétre megjelentetett Múzsa, magam ma neked megadom c. könyvében, bekerült egy írásom a Debreceni Nagycsaládosok Egyesülete által, 2023. június végén kiadandott Kárpát-medencei Életmesék 2023. c. antológiába, továbbá az Irodalmi Rádió által kiadott „Cirkusz a moziban – Novellák 2023” antológiába, továbbá II. helyezést értem el az Országos Mécs László Irodalmi Társaság által kiírt Erdélyi Csillagok pályázaton. Nekem az írás egy terápia is egyben. Picit rólam: Eredetileg sümegi vagyok, de 16 éve Budapesten élek. 8 évesen, karácsonykor kezdtem el naplót írni. Húgomat rábeszéltem, hogy...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bujaság

Bujaság Isten özönvízzel súlytotta a bűnös emberiséget, mert elhagyva az Urat bűneivel elvesztett minden társas szépséget A bűnös nemi vágyakozás a tisztaság elleni támadás s

Teljes bejegyzés »

Credo

Látod-e, testvér, hogy morog, s közben csetlik-botlik ez a világ, hogy velünk együtt forog, megrág, kiköp, s szalad tovább? Látod-e, hogy az elmúlás gondolatától a

Teljes bejegyzés »

Fösvénység

Fösvénység Önzővé vált az ember, s tettei öncélúvá, Vagyongyűjtés lett az egyik legnagyobb kísértés Közben a világ elmarad, s elmúlik ifjúsága Értékeit elveszti, ami talán

Teljes bejegyzés »

Tavaszi szél

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »

Az első tavaszi nap

Beck Brigitta: Az első tavaszi nap   Mézízű zsongás libben A szirmok közt, S lobogva úszik el a fényben, Keresztül az egész városon, Melegen, puhán,

Teljes bejegyzés »

Kevélység

Kevélység A történelem peremére sodródott az ember mert vitára adta a fejét a teremtő Istennel Gondolta : meg tud egyezni a természettel majd hogy végleg

Teljes bejegyzés »