Csalók

–  Hová, hová ilyen korán?

– Ne is kérdezd! Szaladok a boltba, friss kiflit venni. Legalább negyven kellene

– Csak nem vendégeitek jöttek? Ilyenkor? Még nincs is szezon.

– Hát most mondd, minden szobát kiadtunk, azt sem tudom, hol áll a fejem! Tizenhatan jöttek. Alig tudtuk az udvarba bepasszírozni mind a négy autót. Az utcán, a parkolóban nem akarnak parkolni.

– Akkor tényleg sietned kell. A városiak jódolgukban azt sem tudják, hogy válogassanak.

– Hát most képzeld el, este is palacsintát kellett sütnünk. Remélem elhiszik, hogy a kifli frissen sült a kemencében.

– Ráadásul, mióta elkészült az iskolaudvarban a kemence, azóta minden vendég ott akar főzőcskézni.

– Ezek is kitalálták, hogy majd egyik nap flekken, másik nap meg bogrács. Mintha már nem is ismernék az egyszerű sültszalonnát!

– A múltkor meg azt hallottam a boltban, hogy pillecukrot kerestek, nyárson sütni.

– Na megyek is, mert elfogy a kifli, aztán meg süthetek magam. Még szerencse, hogy van a fagyasztóban tészta.

– ­Mi is vettünk a „lidibe” fagyasztott tésztát. Le volt értékelve.  De csak forrón jó. Ha kihűl egy embert is agyon lehet verni vele.

– Na és mit szólsz az időhöz?

– Teljesen meg van bolondulva az időjárás. Mióta az eszemet tudom, májusban még nem láttam havat.

– Hajnali háromkor már havat lapátoltunk. Az uram úgy szereti, ha tiszta az udvar, nehogy megcsússzon egy autó és aztán nekünk kelljen kifizetni a kárt. Tavaly egy nőci a hatalmas hajával elállította a terepjárójában a tükröt és nekiment a kapufélfának. Ránk akarta fogni, hogy miattunk történt.

– Jobb ezekkel a vendégekkel vigyázni, mert aztán meg mindenféle hazugságot írnak az internetre.

– ­Gabi erőltette, hogy legyünk fönn fészbukon. Kérdeztem, minek, mindig jöttek a vendégek anélkül is, alig bírtam.

– Az igaz, de amióta nem itt találkoznak a németek, volt olyan hónap, hogy senki nem foglalt szállást.

– A fene se bánja! Azok olyan smucigok voltak. Meg soha nem lehetett tudni, melyik az ügynök.

Már fél órája hallgattam a lehúzott redőny mögül a tereferét. Próbáltam információ morzsákból összerakni a reggel óta történteket. Az volt az érzésem, mintha a szobában beszélgetett volna a két nő, olyan közel álltak az ablakhoz. A ház és az úttest között amúgy sem sok hely volt, hol máshol beszélgettek volna.

– „Esett volna a hó?” – csodálkoztam.

Azt gondoltam, ideje véget vetni a tanácskozásnak, aztán meg képesek lesznek kideríteni, hogy miattam nem volt kifli, mert nem szóltam időben.

Kikecmeregtem az ölmeleg ágyból, és felhúztam a redőnyt. Az éjszaka leesett hóról visszaverődő napfény elvakított, első pillanatban nem is ismertem fel a két hasonló asszonyt. Olyan egyformák ezek a falusi nénik. Molnárné meg Fábiánné.

Ők viszont azonnal felismertek, miért is ne ismertek volna fel, majd zavart megjegyzést követően ­– Felébresztettük a szomszédot? – dolgukra indultak. Az egyik jobbra, lefelé a bolt irányába, a másik felfelé a ház mellet balra fordulva. A sietést nem siették el, mert vissza-visszafordulva még fontosnak gondolt közlendőkkel látták el egymást.

Hangos motorzúgással, egy autó farolt be a kanyarba a házam előtt. A keresztező utcák kis teret alkottak a falu központjában. Kisvártatva követte még egy jármű. Csellengés, csúszkálás ellenére azért sikerült a havas úton maradniuk, csak én mormoltam el egy – „Ezek nem normálisok” – mondatot.

A harmadik autónak, egy rozzant Opelnek, már nem volt szerencséje, mert a házzal szemben lévő, frissen felújított tűzoltószertár falának csapódott. Mintha sejtette volna a vezetője, a kapuját jobb szabadon hagyni. A negyedik autónak, egy piros Alfának a vezetője, látva az előző jármű sorsát, ijedtében a szertár előtt álló Szent Flóriánt gázolta el. A kőszobor, mintegy pontot téve az esetre, a szélvédőn bucskázott be az utastérbe.

– Mi az? Mi történt? – könyökölt fel hitvesem az ágyban. Érdekes, hogy ő nem ébredt fel a beszélgetésre, csak a csattanásra.

– Valakik, nagyon elnézték a kanyart. – morogtam és kezdtem öltözni.

Furcsállottam, hogy az első két autó, melyek tükréből láthatták mi történt, halhatták a csattanást is, nem fordult meg, száguldottak tovább,  kifelé a faluból.

Nemsokára magyarázatot is kaptam, mert rohanva jött Gábor, a kifliért igyekvő mama, Erzsi néni férje. A feldühödött ember hólapátot lóbálva szaladt lefelé az úton a terecske felé.

– Hogy a fene egye meg a tolvaj bandáját! Fizetés nélkül léptek le! – kapkodta a levegőt.

Amikor a férfi, Molnár észrevette, hogy mi történt, látta az összetört autókat, a füstölgő motorteret, eldobta a fegyvert és rohant kiszedni a sérülteket a járművekből. A két asszony is visszatért, én is kifutottam a házból, a párom a mentőket hívta.

Pár perc múlva megérkeztek a riasztott önkéntes tűzoltók. Ki biciklin, más pedig futva. Riasztották őket, mert két autó a falu határában az árokba hajtott a csúszós úton. Hangos szirénázással fordultak ki az állomásukról, menteni a balesetet szenvedőket.

Az összetört autókból, szakszerűen, mintha minden nap ezt csináltuk volna, szedtük ki a sérülteket, láttuk el őket elsősegéllyel a mentők kiérkezéséig.

A rendőrséget senkinek eszébe nem jutott felhívni, őket a diszpécser értesítette hivatalból.

A rendőrök beszélgetéséből annyit hallottunk ki, hogy már régóta keresték a tizenhat fős bandát, akiknek jócskán volt a bűnlajstromán. Fizetés nélküli távozás szállodákból, éttermekből. Rendszeresen megkárosították a benzinkutakat. Loptak az üzletekből,

– Nem vitt volna rá minket a lélek, hogy hagyjuk őket odaveszni az autójukban. – dörmögte Gábor a kárvallott panziós.

– Csinálok mákos gubát a sok kifliből – vigasztalta Erzsike.

– Darálok mákot – zárta le az izgalmat Molnár Gábor

 

Hajdú László
Author: Hajdú László

Talán már büszkén mondhatom: író, költő és szerkesztő. A Dél-Alföldön és a Káli-medencében élek. Ihletet e két távoli környék mindennapi történéseiből merítek. Műveim már jelentek meg olyan antológiákban és peridokikákban is, ahol nem kellett fizetni

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A sérült ego

Ez a vers tavaly ősszel született bennem. Az elmúlt néhány hét eseményei felhozták bennem újra ezt a tapasztalatot, amiről a versben írok. Szeretném ezért megosztani veletek, hátha apró kis gondolatmagok születnek meg a hatására. Hiszem, hogy a tudatosság az egyik legnagyobb kulcs az életünkhöz. Az ego létezése szükséges, azonban egy kis szelídítésre szüksége van, hogy ne ő irányítsa az életünket tudattalanul.
Csodaszép napot kívánok!

Teljes bejegyzés »

Lecsuktad

Adorján L. Zoé LECSUKTAD   Most csend van, és fény, és nyugalom. Lelked rezdülései elérik a mindenséget.   Számodra már nincs se idő, se tér,

Teljes bejegyzés »

Kánikula

Kánikula Gyötör a kánikula, beköszöntött a globális felmelegedés Az emberi természet ezzel szemben a hitványságával a jégkorszakot kereste Az Isten adta és csinosított értékeit egy

Teljes bejegyzés »

Apa ügynök volt?

Május első vasárnapján szokás szerint összejött a család, amely először zajlott apa nélkül, aki a télen halt meg. Már éppen elkezdtünk szedelőzködni. ­ – Kata

Teljes bejegyzés »

Az apróságok szeretete

Az apróságok szeretete Sosem gondoltam volna, hogy az öregkor lenagyobb öröme az unokák érkezése Szinte kicsorbul az ember szíve reszkető kezekkel, hogy kézbe vehesse A

Teljes bejegyzés »