Nelli hét éve él az intézmény falai között. Addig otthon, családi körben töltötte mindennapjait, amelyek szeretetben gazdagon, eseményekben rém szegényesen teltek. Szerette, tisztelte, tökéletesen elfogadta őt a családja, környezete. Majd egy drámai családi esemény teljesen átrendezte az egész addigi, jól megszokott, szabad életét. Született mozgáskorlátozottként három nap leforgása alatt került be egy nagy létszámú szociális intézménybe. Kezdetben rengeteget harcolt, szenvedett, hisz mondhatni teljesen elvesztette szuverenitását. Mindent megtett, hogy kivívja mások haragját, nem tetszését. Szinte minden idejét az intézményen kívül töltötte, mert fojtogatónak érezte az intézmény miliőjét. Aztán idővel elkezdett lecsendesedni, megalkudni. Lassan belenyugodott a megváltoztathatatlan sorsába. Időnként mind többet maradt benn, s több emberrel kezdett közelebbi viszonyba kerülni.
Végül a kezdetek után négy évre azt érezte, ő nem pusztán itt él, hanem ide is tartozik. Sőt, miután mindent elfogadott és megszokott, sikeresen kialakította maga körül a dolgokat, már úgy érezte, szeret itt élni. Csakhogy 2020 neki is elhozta a teljes fordulatot, mégpedig a Covid-19 formájában. Korábban sokat füstölgött, hogy az intézményi lét hasonló a börtönhöz, ám sejtése sem lehetett arról, ami 2020-ban velük, vele történt. Ugyanis 2020 Március 8-tól, egészen 2021 Április 29-ig tartó teljes elzárásban volt részük, kivéve a 73 nyári napot, amikor szabadok lehettek, szabadon élhettek.
Ez idők alatt Nellit számosan szerették meg, amit ő szerényen és örömmel fogadott. Kedves, mindenkire odafigyelő természete, majdnem mindig állandósult pozitív kedélye tették ily kedveltté. Minden időben, mindenkihez, legyen az illető lakó vagy dolgozó, volt egy kedves szava, bátorító mosolya. Nelli örök életében imádva szerette, tisztelte az embereket. Mindig érdekelték az emberi sorsok, történetek. Ebben a 11 hónapos rabságban sokaknak ő lett a falakon belüli lelki segítő, fogadott gyerek, anya, testvér, aki meghallgat, megnevetett, s ha kell meg is ríkat. Együtt nevetett és sírt azokkal, akiknek arra szüksége volt. Számos súlyos titok is a tudomására jutott, de ő ezeket mélyen magába zárta. Amikor Nelli padlóra került, hála érte Istennek ritkán volt ilyen, két barátja Móni és Zoli segítették a talpra állásban. Soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen sok embernek ő lesz a segítő.
Author: Szekeres Henriett
Szekeres Henriett vagyok. Egy eldugott Baranya megyei kisfaluban Kákicson éltem több évtizeden keresztül. Már ekkor is számosan biztattak az írásra, köztük újságírók is, ám nem hittem el senkinek, hogy esetleg valóban van tehetségem. Majd 42 éves koromban bekerültem egy nagy létszámú intézménybe, mivel született és súlyos mozgáskorlátozottként jöttem a világra. Történetemben ennek csupán annyi a jelentősége, hogy életembe 2020-ban beütött a krach, mégpedig a Covid-19 formájában. Minket, intézményekben élőket tragikus módon érintett a járvány, ugyanis 2020. március 8. és 2021. április 29. között bezártak. Ez idő alatt senki nem mehetett ki, de be sem jöhetett hozzánk senki. Mindezen körülmények igen megviseltek, s hogy időm hasznosan, értékesen teljen, elkezdtem az írás felé fordulni. A karanténban született írásaimból Szabó Zsuzsa többszörösen díjazott bábművész és rendező készített ALIBI címmel egy inkluzív színdarabot. Napról-napra mind többet és többet írtam. Aztán gondoltam, belevágok egy online módon, kezdő írók számára tartott íróképzésbe. Nagyszerűen sikerült, és hasznosnak is bizonyult. Ezután bátorkodtam még egy másikat is elvégezni. Az engem ismerők szerint a képzések sokat lendítettek íráskészségemen. Később pályázatokra is elkezdtem beküldeni az írásaimat. Egyik a karantén idején született művem különdíjat nyert egy pályázaton és több írásom került már be könyvekbe, továbbá egy könyvkiadó is megkeresett, ám anyagi megfontolások...
