Gyuri

Még fel sem kelt a nap, de már a parkban dolgozott. Összeszedte a szemetet, gereblyézett, levágta az elszáradt ágakat. Ilyenkor hajnalban még a gyomokat is könnyebb volt kihúzkodni a virágágyásból. Rengeteg injekcióstű, használt koton. Csupasz kézzel szedte össze. Mindegy, ha megfertőződik az csak jó. Megérdemelné.

A munkaidő majd csak három óra múlva kezdődik. Nem akarta, hogy bárkit mellé osszanak be, egyedül is el tudja végezni a munkát. Mire az első óvodás csoport megjelent volna a játszótéren, addigra minden játékot átnézett, a meglazult csavarokat meghúzta, ha kellett olajzott.

Menekült az emberek társaságától. Túl sokáig volt összezárva másokkal. Húsz évig. Mondhatni nyugodt élete volt immár két éve. Akkor szabadult a Csillagból. Ezen a munkahelyén tudták, hogy priuszos, de nem kérdezték miért ült. Azt sem tudakolták, honnan ’fútta ide a szél. Elég sok hasonló páriát voltak kénytelenek alkalmazni a városgondnokságon, akik bűnbocsánatként fogták fel a mások számára alantasnak gondolt munkát. Megvetésre, kérdésekre számított. A közönyre nem. Szorongott mikor kell elszámolnia a múltjával.

Azt mondta, Pistának hívják.  Nem kérdezték miért így hívatja magát.

Csak akkor fogta el idegesség, ha még égő gyufát, vagy cigarettacsikket talált valamelyik kukában. Olyankor, mint egy veszett, borította ki a szemetest és taposta, tiporta a parazsat. Ha babakocsit toló anyát látott, ki tudott volna futni a világból.

Nap végén biciklire kötötte szerszámjait, szegényes cókmókját. Enni nem evett egész nap, vizet is csak a nyomós kútból ivott, ha volt a közelben. Egyébként szomjazott. Sanyargatta magát. Másra kell a víz.

A falutól több kilométerre, egy földút melletti tanyában lelt menedékre. A gazda, azért, hogy vigyáz a birtokra, rendben tartja, gondját visel az állatoknak, megengedte, hogy ott lakjék. Élhetett volna a nagy házban, de az istállóban húzta meg magát. Ott nem kell fűteni, az állatok meleget adnak. Tüzet rakni nem akart. Huszonkét éve nem rakott tüzet.

Csak egy dikó, szalmával bőségesen megrakva, két szék meg egy asztal volt az istálló sarkában felállítva. A falba verve szegek, azon a ruhái. Egy újságkivágás kitűzve, talán dekoráció, emlék.

Felbontott egy konzervet, olajos halat. Azt nem kellett főzni. Csak úgy a dobozból megette. Az olajat is kiszürcsölte a pléhből. A vizes kannából ivott bőségesen.

Mosdás után a vizet nem öntötte ki, jól jöhet az, ha baj történnék. Lefekvés előtt körbenézett a tanyában, nem maradt-e valami égve. Ugyan mi maradt volna?

Ha néha kijött a gazda és magával hozta fiait, elrejtőzött. Neki is annyi idős lehetne, mint az idősebb.

Éjjelente, ugyanazt álmodta. Lángokat, sikoltozó embereket. Gyereksírás hatol az agyába. Oltana ő is, de nem mozdul a lába.

Verejtékben úszva ébredt kora hajnalban.

Főnöke megtiltotta, hogy vasárnap is dolgozni menjen.

– Pista! Pihenni is kell – mondta, – Az kell, hogy megbüntessen minket a munkavédelem.

Olyankor csak ült és az újságkivágást olvasta, újra és újra.

Kétszáz liba égett benn egy hortobágyi tanyában, amikor M. György felgyújtotta a baromfiistállót, hogy a biztosítási pénzhez jusson. Az állatokkal együtt M. György felesége és az egyik béresük, valamint másfél éves gyermekük is benn égett.

Eszébe jutott, amikor látta a feleségét szétvetett lábbal üzekedni, mint az állatok, ahogy a munkásuk segge le fel járt az asszony combja közt.

Akkor még dohányzott. A cigarettát a szalmába dobta, az ajtót jól bezárta. Nem vette észre, hogy a másfél éves gyermekük is ott alszik a szalmában. A vedret is a kútba dobta, láncostól.

Hiába vallotta, hogy szándékos volt, nem kegyelmeztek. Gondatlanságból elkövetett emberölés.

A bíró az életben maradás ítéletével sújtotta.

 

Csongrád, 2023. március 4.

Hajdú László
Author: Hajdú László

Talán már büszkén mondhatom: író, költő és szerkesztő. A Dél-Alföldön és a Káli-medencében élek. Ihletet e két távoli környék mindennapi történéseiből merítek. Műveim már jelentek meg olyan antológiákban és peridokikákban is, ahol nem kellett fizetni

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Torkosság

Torkosság Az élet egyik princípiuma a kötelesség teljesítés, mit míg nevelni, fegyelmezni kell. Enélkül nem tud méltányos, s nem tud igazságos lenni, nem tudja emberségét

Teljes bejegyzés »

Képeslapok a múltból

Azon a karácsonyon sok hó esett. A város felvette szebb, fehér öltözékét. Hetven év körüli fehér szakállú öregember botorkált az összelapátolt hóbuckák között. Kötött bojtos

Teljes bejegyzés »

Így Márciusban

Új tavasz álmodásba ringatott A múló alkony, s csendjében ébredt Szebb élet szívembe lopakodott. S vágyak termeibe belenézett. Összetört a nagybetűs igazság. Kék egek alatt

Teljes bejegyzés »

                                                  

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Teli a szatyor

Rózsa Iván: Teli a szatyor (Három haiku) Import zöld banán; Magyar tej, magyar tehén: Van is még talán. Nagybevásárlás Hónap végéig kitart, Szűkös a keret.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: „Őrök” a vártán

Rózsa Iván: „Őrök” a vártán Gazemberek mondják emberekre, hogy gazok… Igaz embereknek védekezniük kell, míg azok… Továbbra is hazudoznak, henyélnek, dőzsölnek… A vártán meg Sátán

Teljes bejegyzés »